2013. június 17., hétfő

1. fejezet Az új lány.

Sziasztok!
Én Ashley vagyok és Kukorkával elkezdtünk írni egy blogot a neonon de nem tudjuk használni úgyhogy átpakoljuk ide. Reméljük hogy nektek is ugyanúgy fog tetszeni mint a neonos olvasóinknak.Szóval ez lenne az első rész:


Jev:
Egy csatatéren állok, velem szemben…valami szörny. Morog rám, száját pár nyálas csepp hagyja el. Kezében elhelyezkedő hosszú karddal felém jön. Hirtelen meghallom a nevem: Jev!-kiáltja egy mézédes lány hang. A szörny megfordult, a lányra nézett és így én is megtudhattam ki kiáltja a nevem. De nem…arca homályos volt, csak barna fürtjeit vettem ki. Számat szóra nyitottam, de nem jött hang a számon. Hirtelen, minden feketeségbe borult…már csak az ébresztőm csipogását hallottam…felébredtem.
Álmosan csapkodtam az éjjeli szekrényem, míg végül eltaláltam az ébresztőm kikapcsoló hangját, amivel végre elhallgatattam azt az éles csipogást. Álmosan zuhantam vissza az ágyamra, reménykedve, hátha tudok még aludni.
-Jev! Ébresztő iskola van, nehogy elkéss!-kiáltott fel anyu. Feltápászkodtam az ágyról és fáradtan neki kezdtem a készülődésnek.

Több mint fél órás készülődés után végül sikerült elérnem, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy zombi. Szeptember eleje van, már vagy 2 hete tarthat a suli. Szokványos életem van, és a délutánjaim is normálisan telnek, például lazulás otthon, vagy lógás a haverokkal. Még mindig kicsit kómásan, de letántorogtam a húgommal a buszmegállóig. A húgom kicsi nyáriasra véve a formát, egy sötétebb farmerbe és egy mintás rövid ujjút vett fel, és szőke haját kiengedve viselte, én meg maradva a formámnál egy farmert és egy fehér pólót vettem fel egy szürke kapucnis pulcsival. Ellentétben velem a családunk, eléggé szőke és vörös beütéssel rendelkezik. Szinte mindenkinek szőke haja és zöld szeme van, vagy vörös haja és barna szeme. Nekem…hát nekem nagyon sötét kávébarna, szinte már fekete hajam van és kék szemem. Na, mindegy.
Amint felszálltunk a buszra, mindenki beszélgetni kezdett velünk, és köszönt nekünk. Kelley (a húgom) és én eléggé népszerűek voltunk a suliban, és elég sok barátunk volt. A buszon haladva hátra felé egyre inkább úgy tűnt, hogy nincs egymás mellet ülőhely. Kénytelen voltam Cornelia Higgins mellé ülni, aki majdnem elájult attól, hogy mellé ültem, és szegény Kelleynek Parker Thomson mellett kellett helyet foglalnia. Mint láttam Parker is élvezi, a társaságát Kelleynek, de legszívesebben képen töröltem volna, amiért olyan megrögzötten bámulja a húgomat. Kelleynek meg voltak az adottságai, ami miatt sokan felfigyeltek rá (és rám is, mert elég nagyot ütök), de mivel a tesóm volt nem mertek túlságosan közel férkőzni hozzá. Ez sajnos fordítva nem működött, mert Kelley kicsit sem segített volna elhessegetni a körülöttem ugráló, csitrik sokaságát. Nem mondom azt, hogy nem szeretem ha körül vesznek és figyelnek rám, meg talán még randizni is akarnak velem, de ők nem az én esteim. Szépek meg minden, de akkor sem azok…Suliba beérve, Kelleyvel kettéváltunk, mert ő ment a barátnőihez, engem meg vártak a haverok. Beszélgettünk, röhögtünk, és alig 2 hét telt el eddig a suliból, de már is a márciusi csínyeket tervezzük és azelőttre is bőven van ötletünk.
Pontosan 8 órakor csengetéskor bevonultunk a terembe, ahol aztán Kelleyvel is összefutottam. Bejött a tanár is. Mr. Melon. Sosem bírtam, se a tanárt, se a tantárgyát, se a tanítási módját…röviden utáltam azokat a 45 perceket amikor ő tartott nekünk órát, bármilyen tantárgy is volt az.

Carter:
- Mond még egyszer a nevedet kicsim. – szólt a portás.
- Carter. Carter Lane. – ismétlem már vagy huszadszorra. Oké, elismerem, elég fura nevem van, de ennyire azért csak nem nehéz megjegyezni.
- Téged sehol sem talállak drágám, de van itt egy Carter Lane nevű kislány. Te leszel az? – erőt kell vennem magamon nehogy erősen a homlokomra csapjak, vagy kirántsam a dzsekim zsebében bujkáló tőrt és az asztalba állítsam mondván:” csak add már azt a rohadt órarendet és a teremszámot had menjek el végre.” De veszek egy nagy levegőt és csak bólintok, mire ideadja az órarendemet.
Na, klassz. Itt is kell spanyolt tanulnom. Nem mintha nem beszélnék anyanyelvi szinten vagy hét nyelven…
- Sok sikert az első naphoz kedves. – mosolyog rám a portás és megszorítja a kezemet, mire felcsúszik a csuklómon a felsőm. Gyorsan kirántom a kezemet a szorításából és visszahúzom, a dzsekimet nehogy meglássa a csuklómra tetovált jelet. Köszönet képen csak rámosolygok és elindulok a 71-es terem felé. Ez az első napom a Magic Ville High School-ban és bár sosem jártam itt mégis pontosan tudom hová menjek. Mert Conor, a bátyám tökéletesen feltérképezte a helyet és olyan pontos leírást adott róla hogy, ha kell, hurkapálcikából megcsinálom a háromemeletes épült pontos mását a pincében heverő dobozoktól kezdve a tantermek berendezésén keresztül a padlás ablakainak repedéséig. Hiába, nekünk első a biztonság. De akkor adok egy kis bevezetést a múltamba. A nevem Carter Lane és 15 éves vagyok. Ha fogalmazhatok így, nem vagyok…normális. A szüleim egy ősi rend a Védelmezők Rendjébe tartoztak akik harcolnak a sötétséggel és segítettek fenntartani a békét hogy az embereknek ne kelljen foglalkozniuk ilyesmikkel. És pont egy ilyen harcban haltak meg mikor 3 éves voltam. Conor akkor volt 19. És mivel nem volt más rokonunk ő nevelt fel. Mikor 2 éves voltam a csuklómra tetováltak egy ankh keresztet, ezzel jelezve hogy Védelmező vagyok. Ez annyit tesz hogy rengetek nyelven beszélek, kiváló vagyok küzdő sportokban és stratégiában a történelemről nem is beszélve. A szemem és a hajam is sötét barna. Úgy összességében teljesen átlagos 15 éves lánynak tűnök. De a látszat néha csal. Ha tudnátok mit nem adnék azért hogy normális lehessek. A 71-es terem elé lépve azt hallom hogy a tanár igen magas hangon magyaráz valami dolgot amit idekinn nem tudok kivenni. Már nem is fáradok azzal hogy felkészüljek a belépésre így csak kinyitom az ajtót és fapofával belépek a terembe.
- Elnézést. Ki vagy te? - kérdezte a tanár.
- Carter Lane. - mondtam és a kezébe nyomtam az igazolványt. Majd amíg azt olvasgatta megnéztem magamnak az új osztálytársaimat. Csak a szokásos uncsi felhozatal...vagy mégse? A szemem megakadt egy sötét hajú kék szemű szürke kapucnis srácon aki kitartóan bámult. Amint észrevette hogy én is figyelem lassan féloldalas mosolyra húzta a száját. Erre csak megforgattam a szememet és újra a tanárra néztem aki visszaadta az igazolást majd intett hogy üljek a szürke kapucnis srác mellé.
- Helló, Jev vagyok. - mosolygott.
- Majd szólok ha érdekel. - mosolyogtam én is majd nem is fáradva azzal hogy elővegyem a könyvem, firkálni kezdtem a füzetembe. Jev nevetett egy kicsit majd megrázta a fejét és mosolyogva olvasta tovább az anyagot.
- Mi a franc olyan vicces? - rivalltam rá mikor már kezdett elegem lenni hogy minden második percben felnevet.
- Te. - válaszolta egyszerűen.
- Én?! - értetlenkedtem mire csak bólintott és magyarázni kezdett.
- csak tudod a lányok nem szoktak csak úgy semmibe venni , megjegyzem érthető okokból, hisz' nézz csak rám. Te viszont jó hogy a fejemre nem szartál. És ez szórakoztat.
- Csak nem a plazma TV leszármazottjával van dolgom? - kérdeztem egykedvűen mire értetlenül nézett rám. Szem forgatva válaszoltam.
- Kissé nagyképű vagy nem?
- Meglehet. És neked ez nem jön be? - vigyorgott még mindig önelégülten.
- Hát...tudod...-kezdtem szégyenlősen vigyorogva - kicsit sem! - majd visszafordultam a füzetemhez.
- Nem hiszek neked.
-Pedig jobban tennéd.
- Lehet. De nem az ésszerű döntéseim miatt vagyok híres.
- Hát akkor?
- Komolyan. Néztél te már rám?
- Bocs, most reggeliztem és nincs kedvem rögtön kiadni magamból. Amúgy meg tehetsz egy szívességet.
- neked bármit, cica. - vigyorgott perverzen. Mit sem törődve ezzel csak rávágtam:
- Fogd be! - és nem beszéltünk egész az óra végégig. Miért érzem hogy ezzel nem hagyja ennyiben?
Ez lett volna az első rész. Reméljük tetszett. puszi:
Ashley és Kukorka ;)

<<Prológus 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése