Carter:
A beszélgetés Jevvel ráébresztett hogy nem lesz olyan
könnyű dolgom mint az előző iskolákban. Ő nem adja fel ha valaki nemet
mond neki, ezért el kell érnem hogy megutáljon engem. De őt elnézve ez
nem lesz könnyű, sőt szinte megvalósíthatatlan. Ezért egyszerűbb ha
elkerülöm. Ez be is jött, nagyjából egész nap. Mikor láttam a folyosón
elbújtam valamelyik teremben, ha meg az udvaron akkor a suliban. Már
kezdtem örülni hogy csak az az egy közös óránk van, de akkor jött a
tesi. A fiúknak és a lányoknak külön tartják a tesit, kivéve a szerdai
összevont órát...pechemre szerda volt.
-
Jól van emberek, egy lány és egy fiú a kötélre. - azzal az edző belefújt
a sípjába és egy lány meg egy srác akit úgy rémlett Damiennek hívnak
mászni kezdett. Vagy 20 percig szerencsétlenkedtek a kötélen és amikor
végre lejöttek kiderült hogy ez az egész jegyre megy.
-Carter
Lane és Jev Townsond a kötélre. MOST!- üvöltötte az edző bennem meg
megállt az ütő. Komolyan? Miért nem képesek békén hagyni? Jevvel a kötél
elé lépünk. Én gondosan a végén lévő kötélre helyezem a tekintetem de
még így is érzem magamon a fiú vizslató pillantását. - Rajt!
És
mászni kezdtünk. Amint megéreztem a kötél ismerős, reszelős érintését a
bőrömön beindultak az ösztöneim és fél perc alatt lehagytam Jevet. Igen
a Védelmezők képzésen megtanítottak kötelet mászni. Tulajdonképpen
Conor tanított meg felmászni a kötélre és leugrani úgy hogy ne legyen
semmi bajom. És ennek a tanításnak most hasznát vettem mert arra lettem
figyelmes hogy a kötél valószínűtlenül kileng. Ahogy lenéztem láttam
hogy egy szőke lány rángatja a kötelemet. Először nem értettem mi baja
de aztán eszembe jutott hogy láttam Jevvel beszélni suli után. Egész
pontosan flörtölni láttam Jevvel. És most féltékeny mert Jev engem
bámult, nem őt. Igen, egész végig magamon éreztem a pillantását. -
Mindez egyetlen másodperc leforgása alatt zajlott le a fejemben ugyanis a
következő pillanatban a kötél kicsúszott a kezem közül én pedig 5 m -et
zuhantam lefelé. Tudtam hogy csak simán el kéne esnem és nyafognom az
(akkor már) törött lábam miatt, de a reflexeim nem ezt diktálták. Ezért
amikor földet értem vetettem egy tigrisbukfencet hogy a becsapódás ereje
ne csak a lábamban hanem az egész testemben eloszoljon. Aztán egy
másodperc habozás nélkül fordultam Emily felé és rámordultam:
- Eszednél vagy? Kórházba is küldhettél volna!
- De hát te.. és ez.. - én pedig csak akkor jöttem rá hogy 3-4 m-el arréb állok tőlük. Kicsit eltúloztam az a tigrisbukfencet.
-
Jézusom, jól vagy? - Jev leugrott a kötélről és mire észbe kaptam már
ott állt mellettem. Anélkül bólintottam hogy ránéztem volna. Illet volna
egy kis fájdalmat vagy legalább félelmet tanusítanom de túlságosan
lefoglalt hogy felnyársaljam aa dermedten álló Emilyt a tekintetemmel.
-
Elég ebből! - szakította meg az edző a gyilkossági kísérletemet a
sípjával - Lane és Townsond az orvosiba. Emily velem jön a többi meg fut
míg vissza nem jövök.
- Hogy csináltad ezt? - kérdezte már a lépcsőnél Jev.
- Ne mond hogy nem tudsz bukfencezni. - sandítottam rá a szemem sarkából.
- De.. de nem így. Hol tanultad? - Jev elállta az utamat
és mélykék szeme mintha a lelkembe látott volna. Éreztem a testéből
felém áradó hőt, a szorírátsát a felkaromon és teljesen ledermedtem. Már
ott voltam hogy elpirulok de aztán eszembe jutott hogy ki vagy és miért
vagyok itt ezért nagy nehezen elszakítottam a tekintetemet az övétől,
kitéptem a karomat a szorításából és miközben felvállal meglökve
elhaladtam mellette odavakkantottam:
- A bátyámtól.
-
Megjöttem! - üvöltöttem és bebasztam magam mögött az ajtót. Ledobtam a
táskámat a fogas alá, lerúgtam a tornacipőmet és gondolkodás nélkül
indultam meg Conor szobája felé. Kopogtam és miután meghallottam az
ismerős morgást ami leginkább egy "szabad"-ra emlékeztetett benyitottam.
-
Hé, milyen napod volt? - kérdezte Conor miközben egy gyors puszit
nyomtam az arcára. Conor a 30-as évei közepén járó barna hajú, barna
szemű, eléggé kigyúrt srác volt. Épp egy tucat papír és jegyzet között
ült és nagyon ügyködött valamin.
- Semmi extra. - mondtam miközben levágtam magam az ágyra és az ölembe húzva a laptopot pötyögni kezdtem.
- Mit guglizol ennyire? - nézett rám kicsit sem kíváncsian Conor.
- Semmi különöset. -és ezzel le is rendeztük a mai társalgást. És nekem ez tökéletesen megfelelt. Egyelőre. gondoltam miközben a személy kereső programba beírt nevet bámultam. Jev Townsond.
Jev:
Egy fantasztikus nap után, mindenki a délutánját
tervezte. Valaki moziba ment, valaki kajálni, valaki a
barátnőjével/pasijával volt. Ezeket onnan tudom, mivel osztályom elég
hangosan tárgyalta meg ki kivel lóg a délután. Minket is hívtak moziba
aztán kajálni, de Kelley nemet mondott helyettem is, látta, hogy máshol
jár az eszem. Hazafelé úton is csak bólogattam miközben Kelley a
napjáról és a friss pletykáról csacsogott (chh, lányok). Amúgy fogalmam
sincs mi történt ma a suliban, mert agyban valami máson gondolkodtam,
vagy inkább valakin. Carter azt mondta a bátyjától tanult meg úgy
harcolni/ugrani. (nem tom most ugrott, vagy ütött már nem emlékeztem
rá… by: Kukorka) Vajon mivel foglalkozhat a bátyja, ha ezt tanította
neki, egyáltalán honnan jöttek, mert valami speckó helyről kellett
jönniük, ha ilyen mozdulatokat használnak a normál életben. Lehet, hogy
rendőr a bátyja, vagy valami titkos ügynök, vagy egy férfi tornász.
-
Ööö Jev. Fogalmam sincs hol járhat az eszed, de haza érkeztünk. –
szólalt meg Kelley kizökkentve a gondolataimból. Felnéztem és ott
álltunk a két emeletes tégla ház előtt, és tényleg haza érkeztünk, hogy
nem tűnt fel.
Semmi se kötött le a szobámban és ez így ment 1 órán
keresztül. Bekapcsoltam a tv-t, kikapcsoltam a tv-t, olvastam (!),
videó játékoztam, házit csináltam (!). Végül aztán már nagyon elegem
lett, hogy csak egy dolog körül forgott a világ abban a pillanatban.
Soha nem volt még lány ilyen hatással rám, sok barátnőm volt már,
tényleg nagyon sok és könnyű is volt megszerezni őket, mert szinte
semmit sem kellett tennem, hisz csak rám kell nézni és látni lehet
miért. De ő más nem érdekli semmi és senki, mintha egy falat húzott
volna fel maga köré, hogy védelmet nyújtson, és ez zavar. Zavar, hogy
nem látok át ezen a páncélon és nem tudom milyen ő. Hirtelen a bejárati
ajtó zár kattanását hallottam meg.
- Megjöttem! – kiáltott fel
anya. Szóval megjött a gyűlésről. Mivel ez egy kis város, így tudni
lehet ki megbízható és ki nem. Anyukámat és a családomat annak
tekintették és egy ideig nagy befolyása volt kívül állóként a városi
tanácsban, ahol a már ősi lakosoknak számító családok tartoztak. Később
a családom is a tagja lett és hetente tartanak egy gyűlést, amikor a
bejelentett problémákat, bűncselekményeket és egyéb más mindent. Egy
ilyen feladatnak egy feltétele van, ismerni kell mindent és mindenkit.
Épp ezért is vált hasznossá, hogy pont most jött haza.
- Szhi-ah,
ah-nya! – majd vettem egy mély levegőt és kifújtam, hogy ne lihegnem
kelljen, azután, amilyen sebességgel rohantam le a lépcsőn. Komolyan a
tesi tanár büszke lenne rám ezért a sebességért. – Szia anya! –
mosolyogtam rá.
- Mi volt ez a nagy rohanás? – mosolygott vissza kissé gyanakvóan.
- Semmi. – mondtam de csak felvonta a szemöldökét, mire helyesbítettem. – Oké van egy kérdésem.
- Miről van szó? – kérdezte miközben lekapta magáról a kis kabátját és felakasztotta.
- Egy lányról. – mondtam, mire felnevetett, mire tőlem válaszként egy kérdő egyben dühös pillantást kapott.
- Valahogy mindig egy lányról van szó, nem igaz? – kérdezte vissza fojtott nevetéssel.
- Ha, ha. Lehet. – feleltem unottan és komolyra fordítottam a szót – Ez azonban más.
- Mindig más. – dörmögte anya.
- Elmondhatom, vagy inkább álljunk itt egész éjjel. Te, én és a gúnyolódási rohamod. – mordultam rá.
-
Egész jó társaság nem gondolod? – nevetett fel anya, én meg szinte
villámokat szórtam a szememmel. – Jó, befejeztem. Hagyom, hogy elmond
anélkül, hogy beleszólnék. – az égre emeltem a tekintetem, majd
megszólaltam: - Köszönöm Istenem, végre egyszer!
- Nem kötekedünk, vagy anyuci visszavált gonoszra! - mondta és a tekintete valami olyat sugallt, hogy most meg kéne ijednem.
-
Egy, ne hívd magad anyucinak, nem áll jól. Kettő, nem tudsz gonosz
lenni velem, mert nem tudsz ellenállni a kölyökkutya pofimnak. Három,
nem tudom tudsz-e arról az új családról akik ideköltöztek?
-
Lane-ékre gondolsz, persze, hogy tudod róluk. Conor és Carter Lane. Azt
hiszem Carter veled egy idős, Conor a bátyja meg olyan 34-35 éves.
- És azt nem tudod véletlenül a bátyja mivel foglalkozik?
- De igen, azt hiszem könyvelő. – mondta, határozott nyugodtsággal. Mi van?! Könyvelőőőő? Az lehetetlen.
- Könyvelő?! – néztem rá döbbenten, mintha rosszul hallottam volna. – Biztos vagy benne, hogy könyvelő?
- Igen, – mondta – amúgy most hogy mondod, Carter osztálytársad lesz. – mosolygott boldogan.
-
Már az, ma volt az első napja. – és visszagondoltam a mai nap
eseményeire onnantól kezdve, amikor belépett a terembe, mielőtt még
elmerenghettem volna a gondolataimban, anya újra megszólalt.
- Ó,
tényleg? – bólintottam – Akkor légy szíves legyetek hozzá kedvesek,
szegények elvesztették a szüleiket, amikor kicsik voltak.
- Hogyan? – kérdeztem – Mi történt velük?
- Valami autó baleset. – mondta és villámgyorsan is témát váltott – És amúgy milyen volt a napod? A házid kész van?
-
Aha. – feleltem ő meg rémülten odajött hozzám és a tenyerét a
homlokomra nyomta: - Fiam, jól vagy? Talán lázas lettél? Ittál eleget? –
mondta megjátszott rémült hangon. Leráztam rólam a kezét, mire ő
hangos nevetésben tört ki.
- Ha ha. Marha vicces, néha komolyan
olyan tudsz lenni velem, mintha egy másik bolygóról jöttem volna. –
duzzogtam, majd elindultam fel a lépcsőn. Ahogy a szobám felé haladtam,
Kelley szólított a saját szobájából. Épp valami „mega fontosat”
csinált… festette a körmét.-.-’’
- Anya, min nevet ennyire? – kérdezte egy pillanatra felnézve körmei fehérre mázolásából.
- Azt hiszi beteg lettem, mert megcsináltam a házim. – morogtam.
-
Nem csodálom, 6 éves korod óta magadtól nem csinálsz házit, sőt nem
csak hogy magadtól, egyáltalán nem csinálsz házit. Néha csodálkozom,
hogy eljutottál a tízedik osztályig. – mondta miközben a körömlakkot
tartó kezével mutogatott (rossz szokás). – De komolyan, nem bírok rá
jönni, hogy sikerült ez neked. – nevetett fel.
- Na jó, szia Kelley. – mondtam, majd a szobámig meg sem álltam, majd amikor beértem becsaptam az ajtót.
<<1. rész
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése