6. A csapat kiegészül avagy Scott/Ally színrelép

Carter:

Szombaton hulla fáradtan keltem és nem értettem miért csipog most is a nyamvadt ébresztőm. Kinyomtam és visszahanyatlottam a párnámra annak biztos tudatában, hogy még legalább 5-6 óráig húzni fogom a lóbőrt. De a tervem megkeserítette Conor hangos üvöltözése amivel reggelizni hívott.

- Carter! – üvöltötte – Ébren vagy már?

- Nem! – üvöltöttem vissza.

- Akkor kelj fel mert öt perc múlva indulunk.

- Hova akarsz te vinni engem szombaton hajnali hatkor? – keltem most már ki az ágyból és majdnem felsikítottam mikor megláttam magamat a tükörben. A hajam minimum annyira állt szerte szét mint Einsteinek, a szemfestékemet elfelejtettem lemosni, minek következtében úgy néztem ki mint egy panda. És a testemet beborító vér sem kerülte el a figyelmemet. A tegnap estém semmilyen formában nem volt jónak mondható. Épp eléggé ki voltam bukva Jev miatt ezért mikor a telefonom megszólalt nem igazán figyeltem, hogy ki hív hanem csak véletlenszerűen rányomtam egy gombra. Mint később kiderült sajna felvettem. Pár perc csend után egy ismerős hangot hallottam megszólalni a telefonban. Egy olyan hangot amiről reméltem hogy sosem hallom újra.

- Hogy vagy Carter? – kérdezte a hang mire megmerevedtem és lassan a kijelzőre emeltem a tekintetemet. Ismeretlen szám.

- Mond hogy csak képzelődtem és nem az vagy akinek gondolom hogy vagy.

- Attól függ. Mit hiszel ki vagyok, Angyalom? – itt megálltam és csak bámultam a semmibe majd dühösen belesziszegtem a telefonba.

- Scott!

- Az óra ketyeg, Angyalom. Mindenkinek választania kell. – azzal letette. Scottot, régről gyerekkoromból ismertem és régen nagyon jóban voltunk. De ez a szeretet nem sokkal ezelőtt gyűlöletté fajult amikor…

- Carter nem mondom el még egyszer! – üvöltötte Conor és ezúttal már az ajtómon is dörömbölt hozzá. Mire nagy nehezen kimásztam az ágyból és ajtót nyitottam a bátyámnak. Mikor meglátott felsikított és ugrott egyet ijedtében.

- Basszus, húgi. Úgy nézel ki mint akit fejbebasztak egy lapáttal.

- Fogd be! – jelentettem ki nemes egyszerűséggel és bevettem magam a fürdőbe. Úgy fél óra múlva előmásztam már sokkal emberibb külsővel de egy kicsit sem éberebben. A tegnapi beszélgetésem Scott Ciprianóval olyannyira felkavart hogy újra meg kell tanulnom aludni miatta.

- Most már elárulod mi a jó francnak rángattál ki az ágyból ilyenkor? – néztem a bátyámra ölésre képes tekintettel.

- Mert iskolába kell menned. – vonta össze a szemöldökét mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- De hát szombat van. – üvöltöttem.

- De jövő hét pénteken lesz a Magic Carneval. - na álljon meg a menet. Carneval lesz. Miért van olyan érzésem hogy ennek most nem kéne örülnöm, már csak Jev miatt sem?!

- Hurrá, és akkor most vegyek piros orrot, 50-es cipót és szivárvány színű hajat? – néztem rá fapovával.

- Haha. – mondta Conor mosolyogva – Valaki smiley-t reggelizett. – azzal fogta és széles mosolyra húzta a számat. Na ez a nap is jól kezdődik.

A szokásos, fekete farmer, fekete póló, fekete dzseki és fekete lélek kombinációval mentem suliba. Arcomon nem ült az a bizonyos levakarhatatlan vigyor amire az összes lány számított ezért mindenki csak nézett mint boryouuuuu( Búza Börni xD ) az új kapura. Ahogy áthaladtam az udvaron mindenki, fiúk, lányok egyaránt megfordult utánam és rögtön ahogy elhaladtam összesúgtak mellettem. Egészen addig így ment míg meg nem láttam a röhögő Jevet kilépni a suliból nyomában a haverjaival. Ebben a pillanatban ugyanis 3 dolog történt egyszerre. Jev abbahagyta a röhögést és ledermedve kezdett bámulni, én riadt képpel hátraarcot vágva kezdtem rohanni a suli felé a többiek az udvaron pedig visszafojtott lélegzettel várták a fejleményeket.

- Carter, várj! – káltott utánam Jev és hiába siettem annyira beért, elállta az utamat és ”csábos” mosollyal kezdett el fixírozni.

- Lenyúltad a medálodat a zsebemből. – jegyezte meg – Ez sunyi húzás volt, hercegnő.

- Két dolog. – mutattam fel a mutató és a középső ujjamat. – Egy: Anyád a hercegnő. Kettő: Még én vagyok sunyi? Te nyúltad le a nyakláncomat Mr. Kockahas. – azzal kikerültem és továbbra is egyenesen tartottam a suli felé.

- Áh, szóval belátod hogy kocka hasam van. – vigyorgott.

- Volt lehetőségem tapasztalni. – vigyorogtam rá negédesen mire az udvaron hangos húúúúú-zás hangzott fel. De aztán rögtön elnémultam mert ráüvöltöttem: - Miután lelöktél 10 méter magasról.

- Jó, így utólag belátom hog nem volt jó ötlet. – mutatott rám az ujjával – De csak sikerült vele elérnem hogy megcsókolj. – És ez. Ez volt az a megjegyzés amikor betelt a pohár. Hangos sutyorgás kezdődött meg az udvaron. Jev haverjai dermedten álltak. ( Gondolom nem mondta el nekik ) Én pedig szinte fellökve Jevet rohantam tovább az ajtó felé.

- Hová rohansz? Carter! – és Jev még mindig követett.

- Jézusom, elmentem veled randizni hogy visszakapjam a nyakláncomat! Leszállnál végre rólam? – kérdeztem miközben berontottam a folyosóra és nem törődve az összes felénk forduló emberrel rohantam tovább egyenesen.

- Nem!

- Miért?

- Mert csókolóztunk és élvezted!

- Gondold csak így ha ettől férfinak érzed magad! – forgattam meg a szemem gondolatban pedig elátkoztam magam amiért tényleg élveztem.

- Nem gondolom! Tudom hogy így van. – magam előtt láttam ahogy önelégülten vigyorog a hátam mögött…van ennek értelme? Úgy tűnik.

- Az én hibám nem kellett volna hagynom hogy te szabd a feltételeket!

- De akkor nem kaptad volna vissza a nyakláncod!

- Jogos! Akkor a te hibád, majom!

- Te lemajmoztál?

- Megint ott a pont! Nem akartam bántani szegény majmocskákat! – ebben a pillanatban haladtunk el Kelley mellett aki, csak úgy mint mindenki más tátott szájjal bámult.

- Muszáj folyton beszólnod?

- Leszállsz végre rólam?

- Nem.

- Akkor igen.

- Tudod, szerintem élvezik a műsort. Te rohansz végig a folyosón körbe-körbe én rohanok utánad miközben értelmetlen dolgokon vitatkozunk és…

- Mit kell tennem hogy végre elhallgass? - tártam szét a karom, de még mindig nem fordultam hátra Jevhez.

- Csókolj meg, megint. – mondta, mire, szerintem mindkettőnk meglepetésére, megtorpantam hátra fordultam tettem két lépést a döbbenten álló Jev felé, lábujjhegyre álltam és az ajkára tapasztottam az ajkam. Éreztem a meglepetését mikor rájött hogy megtettem amit kért, de aztán egy határozott mozdulattal átölelte a derekamat és még közelebb húzott magához. Az ajkai épp olyan édesek voltak mint tegnap éjjel, de most nem alma hanem mentolos fogkrém izét éreztem rajta. A pillangók felébredtek a gyomromban. Közel akartam tudni magamhoz. Hozzá akartam bújni és elveszni az ajka édes érintésében. Karommal átölelni a nyakát és nem törődve a hátam mögött pusmogó lányokkal és a meglepetésében nevető Kelleyvel csak élvezni a csókjait. Ezért igencsak erősnek kellett lennem mikor a mellkasára tettem a kezem és erőnek erejével kiszakítottam magam az öleléséből. Egy másodpercig csak néztem rá. Láttam hogy az ajkai a csókomtól csillogtak és hogy kék szeme most elmélyült a vágytól, ahogy a két karját úgy tartja ahogy kiléptem az öleléséből. Kényszerítenem kellett magam nehogy odalépjek hozza és még erősebben kezdjem tépni az ajkait mint az előbb, de nagy nehezen kicsikartam magamból egy gúnyos mosolyt:

- Akkor elhalhatsz végre? – majd válaszra sem várva vágtam egy hátra arcot és rohantam spanyol órára mielőtt ott, a folyosó kellős közepén, mindenki szeme láttára elerednek a könnyeim. Miért? Soha nem kezdtem ki senkivel soha nem barátkoztam senkivel, miért nem lehetek egy átlagos szerelmes 15 éves lány? Miért akarnak ezek így megölni? Akkor mi értelme volt a kiképzésemnek? Hirtelen gondoltam egyet és a spanyol terem helyett az udvarra vettem az irányt. Felmásztam az egyik fára, a hátamat és a fejemet a kérgének döntöttem és hagytam hogy a meleg könnyeim végigszántsák az arcomat. Nem tudom hány percig ücsörögtem ott a fán de a telefonom éles csöngése megzavarta a ”sajnáljuk magunkat a fa tetején” project-et. A kijelzőre pillantottam és Hayley nevét láttam felvillanni. Úgy döntöttem hogy Hayley várhat ezért kinyomtam…először…másodszor…harmadszor…negyedszer és akkor lett elegem.

- Mi van már Hayley? – üvöltöttem a telefonba.

- Carter! Csak hogy felvetted! Hatalmas gáz van a… vagy most? …visszajött… megölte…hallasz?

- Hayley nagyon szakadozol? Mi történt? – ültem fel hirtelen és az ösztöneim bekapcsoltak. Rögtön elfeledkeztem minden problémámról és felváltotta a helyét, a több mint tízévnyi képzés és tanulás. Harcolni akartam. És akkor, ebben a pillanatban semmi más nem számított.

- Scott! – mondta Hayley mire ledermedtem. – Megölte Collint…menekülj…akar..Carter!

- Hayley… - kezdtem de akkor valaki kikapta a kezemből a telefont.

- Hiányoztam, Angyalom? – mosolya éles volt…majdnem annyira mint a penge amit a nyakamra szegezett.

Jev:

Azzal a furcsa bizsergető érzéssel az ajkamon álltam a folyosó közepén. Mindenki engem figyelt, szinte lyukat égettek belém a csodálkozó pillantásaikkal. Végül sarkon fordultam és fapofával végig ültem a napot. Másoknak ez nem tűnt fel, és Carter jelenete után a lányok pedálozni kezdtek, hogy rám ’hajtsanak’ és csoda, ha mások megláttak a nagy, lány seregletben. Egy embernek viszont egy sejtése volt, hogy mi bajom lehet. Kelley-nek. Nem kérdezett rá, hogy mi történt a randin, tegnap, amikor haza mentem, és ma sem kérdezett rá, addig, amíg haza nem értünk. De szó szerint, amint átléptük a küszöböt kitört belőle minden. Azzal kezdte, hogy megkérdezte, hogy mi történt a randin, majd azt, hogy mi miatt csinálta Carter ezt a műsört.
- És komolyan, hogy képzeli azt, hogy megaláz a fél suli előtt? Minek képzeli magát, talán az angol királynőnek? – csattant fel és folytatta az oda-vissza járkálását az étkező asztal előtt. Én meg még mindig ott ültem és támasztottam az államat, mint egy órával ezelőtt. Szerencsémre, akkor kattant a bejárati ajtó zára, amikor Kelley belekezdett az újabb érvelésében Carter ellen, hogy hogyan alázhatott meg.
- Gyerekek, mi ez a nagy veszekedés? Az utca végéről is hallani, ahogy Kelley ordítozik. – mondta anya, miközben belépett az étkezőbe.
- Anya! Ez most fontos, Jev-et épp… - kezdte Kelley, de még időben közbe szóltam.
- Jev-et épp már egy órája untatod, a locsogásoddal. – mondtam ő meg hitetlenkedve nézett utánam. A lépcső aljáról még pont hallottam, ahogy anya megkérdezi:
- Mi baja van?
- Legyen annyi elég, hogy egy lány miatt. – válaszolta Kelley.
Amint felértem a szobámba becsaptam az ajtót és levetettem magam az ágyamra, majd gondolkodni kezdtem. Azon agyaltam, vajon miért viselkedik Carter így. Egyik pillanatban kedvel, másikban utál. Mintha folyton cserélné a személyiségét, mintha egy fal venné körül, ami a flegma, gúnyolódó énjét mutatja, és valamikor az a fal leomlik és akkor, kedves. Eljött velem randira, megcsókoltam, visszacsókolt, élvezte most meg visszatért ahhoz az énjéhez, aki folyton sérteget. Nem értem. Mit kéne tennem, ahhoz hogy megkedveljen? Istenem, soha nem erőlködtem azon, hogy egy lány felfigyeljen rám, de most nagyon zavar, hogy ő semmibe néz. Elérhetném azt, hogy megint randira jöjjön velem, ha megzsarolom valamivel, de minek, azzal nem érnék el semmit. Mivel tudnám elérni, hogy jobban kedveljen?
A hatalmas szentimentális gondolkodásomat az ajtómon való halk kopogás zavarta meg.
- Nem látni a feliratot az ajtón, hogy ’TŰNÉS!’? – kiáltottam, de újra kopogtak, mintha meg sem hallották volna. – Hagy békén Kelley, vagy akár ki is vagy! – kiáltottam újra, de mintha a személy meg sem hallotta volna benyitott. Mivel az ágyamon feküdtem és olyan elmélyülten bámultam a plafonomra száradt csoki foltot (amit még Adam hagyott ott korábban), nem tudtam ki az, de az ajtó hangjából tudtam, hogy bejött.
- Örülök, hogy már én is akárki lettem számodra! – jegyezte meg egy gúnyos bár nagyon ismerős hang. Felültem és akkor láttam már majdnem 2 év után az én drága cousinomat, Ally-t. Ott állt farmerben, fehér pólóban és rikító vörös haját egy kontyba tűzte a feje tetején. A sokban hasonlítunk egymásra, kivéve azt, hogy neki vörös a haja és barna a szeme, és hogy persze lány. – Látom, repesel, hogy itt látsz. – mondta, hogy megtörje a közénk telepedett csendet.
- Mondtam már mennyire hiányzott, hogy mindenhez van mondanivalód? – kérdeztem sértetten, majd felálltam és elkezdtem pakolászni az asztalom környékén. Nem tudom miért, csak jól esett.
- A két szöszke odalent azt mondja valami bajod van. – mutatott a háta mögé. – Ha már itt vagyok, elmondhatnád csak, hogy tájékozott legyek. – csapta össze a tenyerét mosolyogva.
- Van egy dolog amire kíváncsi vagyok, ha már itt vagy. – tartottam egy kis szünetet, közben elemeltem a tekintetem az asztalomról. – Miért is vagy itt?
- Meg se látogathatom a kedvenc unokatesóimat? – kérdezte és zavartan felnevetett.
- Mi vagyunk az egyetlen unokatesóid. És 2 éve nem te mondtad, hogy csak akkor jössz ide, ha okod van rá. – emlékeztettem arra amit mondott mikor a nagyink temetésére jött. – Szóval mi volt az okod, hogy meglátogasd a hisztis és unalmas unokatesóidat?
- Jaj, ne mond már, hogy azon vagy kiakadva, amit 2 éve mondtam? Azért mondtam ezeket, mert fáradt voltam és megviselt a temetés is, és mielőtt azt mondod, hogy ezeket előtte mondtam, már a temetés gondolatától is rosszul voltam. – védekezett, de mivel rájött, hogy nem nagyon győz meg vele gyorsan hozzá tette. – És még azért jöttem, mert hiányoztatok, meg egy haveromat is meglátogatom.
- És meddig szándékozol maradni? – tettem fel a létfontosságú kérdést.
- Nem tudom, azt hiszem, itt töltöm az iskolaévet, ha nem bánjátok. – mondta.
- Jól megfontoltad? – kérdeztem, mire egy kérdő pillantásban részesített így folytattam. – 9 hónap a hisztis uncsi uncsijaiddal. –mosolyogtam. Neki is egy hatalmas mosoly görbült a szájára, majd megszólalt.
- Jaj, de örülök az én uncsimnak, hogy befogadja a hülye cousinját 9 hónapra. – mondta majd odajött és megölelt.

Na most akkor ez azért különleges rész, mert két fontos szereplőnk is feltűnik az egyik az ős ellenség Scott akinek van közös múltja Carterrel és egy kis konfliktusba keveredik Jevvel...de ezt majd úgyis meglátjátok, a másik Ally Jev unokatestvére aki pedig nem egészen az akinek a családja felé mutatja magát. Olvassátok a rajongói blogunkat http://theguardian-avedelmezok.blogspot.hu/ ahol képeket mutatunk a szereplőkről és adunk nekik illetve az egész sztorinak egy kis hátteret. puszil titeket Kukorka és Ashley ( valakinek ötlet Scott és Carter múltjáról? ;) )

<<5. rész

7. rész>>