11. A démonvadászat

Na hali!
Sajnálom a késést de Kukorkának tegnap vendége volt és csak este tudott írni de éjfélig azt írta  én viszont már nem bírtam fennmaradni mert aznap ötkor keltem hogy be tudjam fejezni Carter szemszögét. De mindegy nem húzom tovább az időt hiszen ha olyan hűséges olvasóink vagytok mint azt hinni szeretném már várjátok mi lesz ebben részben. Úgyhogy sajnáljuk a kését.
Ashley és Kukorka



Carter:

Ahogy bezártam az ajtót Jev után nem bírtam megállni hogy ne dőljek neki és ne nézzek magam elé bambán vigyorogva ahogy szinte biztosra vettem hogy a fiú akiért oda meg vissza vagyok távozik. na de komolyra fordítva a szót. Valahogy mindig is akartam egy ilyen vagy ehhez hasonló csajos romantikus filmbe illő jelenetet átélni ezért csináltam ezt az egészet. De tényleg. Semmi köze nem volt ahhoz hogy milyen jól éreztem magam amíg Jev itt volt ha csak pár perc is volt. Semmi köze nem volt ahhoz hogy ő volt az egyetlen ember aki ha nem is mutatom ki őszintén meg tud nevettetni. Semmi köze hozzá hogy valószínüleg kezdek beleszeretni. Ugyan már ! Hooool ? Csakis azért csináltam mert beleillene egy filmbe. Mosolyogva megráztam a fejemet és ráfordítottam a kulcsot a zárra majd ahogy ismét megfordultam hogy felvonuljak a szobámba 1. rendet rakni, 2 olvasni ( valószínűleg a másodikat fogom előnyben részesíteni ) a bátyámmal találtam szembe magamat.  Hát ő meg hogy került ide.

 - Mit akart itt Jev Townsond ? – Conor sosem kerülgeti a forrós kását. Azért néha örülnék ha mégiscsak tenné...

- Semmit. – azzal megpróbáltam kikerülni. Meghiusította az ördögi tervemet miszerint ennyivel megúszom ezegyszer.

- Carter úgy nem kell emlékeztetnelek rá ? – kérdezte a bátyám felvont szemöldökkel.

- Nem ! Hogy is tudnám elfelejteni ?! – kérdeztem teátrálisan felsóhajtva.

- Nézd Carter én csak a legjobbat akarom neked ! És ehhez az kell hogy ne feledd : Szeretni...

- Egyet jelent a pusztítással. És akit szeretnek elpusztul. – fejeztem be helyettem mert, bár akaratom ellenére, de már vagy 10 éve ez a mottóm. – Tudom.

- Szóval mit akart itt Jev ? – Hogy nem képes leszállni erről a nyamvadt témáról.

- Azt akrta megkérdezni hogy megtudtam-e miért voltál te a Townsond házban. – kamuztam. Na jó ez nem volt teljesen kamu de szinte biztos lehettem benne hogy nem ezért jött ! Conor egy ideig gyanakodva méregetett majd majd lassan ( és amikor azt mondom lassan úgy értem a csigánál is lassabban ) félre lépett és metsző tekintetével kísérve végre megengedte hogy elmenjek...egész a lépcsőig.

- Carter ! – kiáltott utánam mire visszafordultam. – Mellesleg van egy megbízásunk holnapra ha annyira harcos kedvedben lennél. – mutatott a még mindig a falban várakozó tőrre. Várjunk csak egy percet...

- Megbízás ? – sétáltam vissza hozzá.

- Fekete csere folyik egy boszorkánymester és egy démon között. Megporosodott Lieutenam démon vérrel kereskednek. A mi dolgunk hogy elkapjuk a boszorkánymestert és a Tanács elé vigyük, szélsőséges esetben megöljük vagy megkínozzuk. – magyarázta. Nagyon agressziyvnak és beteg elméjűnek gondolnátok ha azt mondanám hogy erre a kis monológra bepörögtek az ösztöneim és már éreztem is ahogya  vér pezseg az ereimben ?! Igazából ez egy költői kérdés volt, ilyen volt a nevelésem nem igazán érdkeel mások mit gondolnak !

- Hallgatlak. – mondtam azzal a bizonyos ördögi vigyorral a képemen.

- Holnap este 11-kor lesz a következő csere. Vidd magaddal Hayleyt, Emmát, Jaredet és Eugene-t...

- Eugene-t ? – értetlenkedtem. Ő meg... ?

- Hello, dinka ! – hallotta meg egy ismerős hangot magam mögül. Megpördültem és egy fekete hajú és zöld szemű eszméletlen ismerős sráccal néztem farkasszemet. És ez a srác valahogy hiányzott Broken Arrow óta.

- Eugene ! – kiáltottam fel és nemes egyszerűséggel a nyakába ugrottam. A srác kicsit sem lepődött meg hanem átölelte a derekamat, felkapott és megpörgetett. Eugene állandósult lakhelye Broken Arrow volt. Az ottani Internátusban született és sosem járt még Oklahoma határain túl. Néha annyira iregykedem rá. De így megértitek miért nem számítottam az én egyik legjobb barátom és Hayley egyetlen komoly szerelme ( bár ezt szokása letagadni ) érkezésére. Valószínűleg a többiek is így voltak vele mert pár másodperccel később egy csapzotthajú Emmából, egy fogkrémmel teli pofájú Jaredből, egy összezavaradott Hayleyből és egy  ‘’ Nem kapok levegőt ‘’ – öt ordítoző Eugeneból álló ‘kicsi a rakás’ legallján feküdtem.  A vasárnap valahogy túl gyosan elment. Hayley elrabolta Eugene-t ( és ezzel együtt a szobámat is ) így Emma és Jared egész nap a veszekedésüket hallgatta én pedig majdnem befejezte a Két Város Regényét. De aztán úgy gondoltam holnap vadászni megyek így futottam egy pár kört Magic Ville körül hogy feltérképezzem az erdőt. A futás kellős közepén a telefonom SMS-T jelzett egy ismeretlen számról.

‘’Találkozó elhalasztva Angyalom. Úgy hallottam dolgod lesz az erdőben. Utána elbeszélgetünk a Magic Bridge alatt. ‘’ – a francba. Scott teljesen kiment a fejemből. De ezek szerint holnak este 11 :10 – kor talákozóm lesz a merénylőmmel...

Mikor hazaértem Hayley és Eugene Emma szerint egy amolyan kötelező-tűzszünetet kötöttek hogy tudjanak együtt dolgozni. Ez mindenki hasznára vált. Ugyanis másnap volt egy kis elintézni valónk...

A suli hamar elment. A suliujjság és Emily legnagyobb bánatára ma nem balhéztam össze egyik Townsondal sem mivel az egyik ki tudja milyen okból távol volt a másikkal pedig folyamatosan ellentétes épületben voltak az óráink.  Ezt én nem bántam mivel ma...másra kellett koncentrálnom. Alig vártam hogy végre vége legyen a sulinak és mehessünk vadászni így nem hiszem hogy meglepődtök ha azt mondom hogy amikor hazaért csak ledobtam a cuccomat és már rohantam is átvenni a felszerelésemet.  Mikor beértem a szobámba habozás nélkül nyúltam az ágyam alá rejtett ‘’aktatáskáért’’, felpattintottam és megbűvölt tekintettel meredtem a fegyvereimre és a felszerelésemre. A vadász-felszerelés egy tapadós de mégis nyúlós fekete nadrágból állt ( ami azért volt tapadós hogy ne akadjon bele semmibe és azért volt nyúlós hogy gond nélkül mozoghassunk benne), egy térdig érő fekete démontaposó csizmából, egy fekete  békahátú felsőből ( aminek mély kivágása azt a célt szolgálta hogy látható legyen a medálunk ) és egy fekete bőrdzsekiből állt. Miután felvettem a cuccomat lazán összefontam oldalra a hajamat hogy ne zavarjon harc közben. Majd az övembe tűztem két dobó tőrt és egy kardot majd x alakban két kardot a hátamra is és már rohantam is le a pincébe ahol a többiek már javában edzettek. Emma tőröket hajigált a falra festette céltáblákra, Eugene és Jared egymással vívtak, Hayley pedig az ijjakal és nyilakkal volt elfoglalva. Ezért úgy döntöttem én falat mászok. Délután három és tíz között mást sem csináltunk csak edzettünk, harcoltunk és erősítettünk. Gyakoroltunk. De utána meg kellett találnunk a boszorkánymestert. Hayley és Emma ugyanúgy voltak öltözve mint én, a fiúk pedig értelem szerűen nem a lányok felszerelését viselték. Mikor tizet ütött az óra felpakoltuk a cuccainkat ( kötél, kések stb.) és útnak indultunk. Letelepedtünk az erdő egyetlen elérhető bejárata előtt, elbújtunk és vártunk. Nem kellett sokáig várnunk ugyanis ahogy gyanítottuk a bszorkánymesterünk kerülőúton akart menni így hamarabb érkezett. Miután elment egy másfél percel utána indultunk hogy tisztes távolból követni tudjuk. Pár perc gyaloglás után láttam megvillani valamit a sötétben.

 - Várjatok egy kicsit ! – mondtam a többieknek és oda sétáltam a villanáshoz. Ami egy fába állított kövezett markolatú tőr volt. Elmosolyodtam. Ennél jobban ha megkönnyítik a dolgunkat a tévé előtt ülve is el tudjuk kapni. Ugyanis a boszorkánymester megjelölte az utat amin jött. Intettem a többieknek hogy erre menjünk tovább és kihúztam a tőrt a fából.

- Te meg mit művelsz ? – kérdezte Emma ahogy látta hogy az övemre tűzöm a tőrt.

- Talán még jól jöhet. – vontam meg a vállamat.Útközben rengeteg tőrt találtunk a fába szúrva ahogy egyre mélyebre mentünk az erdőben én pedig szorgosan gyűjtögettem őket mint valami mókus. Mikor már egy ideje nem láttunk semmilyen tőrt kezdtük azt hinni hogy rossz irányba mentünk de akkor nem sokkal előttünk megzörrentek a levelek és egy férfi lépett ki a bozótból. Megijedtünk ugyanis alig volt a férfi és köztünk 2 méter. Gyorsan berántottam a többieket egy fa mögé és onnan leselkedtem. A férfi- aki mellesleg nem is volt az – teljesen átlagosnak tűnhetett első ránézésre. DE mikor  boszorkánymester is előlépett az éjszaka sötét árnyai közül felfedte igazi valóját. A körme megnőttek, majdnem leértek a földig, majd megfeketedtek, a hátából hatalmas denevérszárny bújt elő és a szemében veszedelmes, vörös fény gyúlt.

- Elhoztad? – úgy beszélt mintha két hangja lenne, egy magas és egy mély és mindkettőt egyszerre hallottuk.

- Ahogy megbeszéltük. – válaszolt a boszorkánymester. Intettem az ujjammal a többieknek hogy kerítsük be őket és Hayley-t a fának nyomva jeleztem hogy ő itt marad majd elmebeszéddel ( néha csak jó az a rohadt kötés ) elmagyaráztam neki hogy mikor szólok lője szíven a démont. Bólintott hogy megértette mire én is elindultam egy fa mögé. Figyeltem, mást sem csináltam csak figyeltem és vártam. Mikor a démon elkezdte kinyújtani a kezét meghallottam a többik hangját a fejemben.

- Mit csinálsz dinka?

- Ez így nem lesz jó Carter!

- Mit művelsz?

- Meddig várjak még?

- Meg fognak lépni. – de nem is figyeltem rájuk. Csak vártam. Mikor a démon már fogta a valamit amit a boszorkánymester adott neki és már majdnem elérte a Lieutenam démonvért ( vagyis az utolsó pillanatban végre intettem Hayley-nek hogy lőjön. Hayley nem habozott. Megfeszítette az ideget és hajszál pontosan a démon szívébe repítette. A démon felvisított, a mellkasából folyamatosan ömlött a lila démonvér, majd egyszerűen felrobbant és örökre eltűnt. A boszorkánymester sokkolódva nézett szét mire karddal a kezemben kiléptem a fa takarásából. Mikor meglátott a boszorkánymesternek elkerekedett a szeme.

- Te… - kezdte

- Igen? – szakítottam félbe miközben a többiek és előléptek a fa mögül. A boszorkánymester valamit az övénél matatott miközben össze-vissza dadogott.

- Én…Ti most…hogy…és… - ekkor lett elegük a fiúknak és két karjánál fogva egy fának szorították a boszoránymestert. A két oldalamra odaálltak a lányok. Hayley íjal Emma pedig tőrrel a kezében.

- Na, nem mondasz semmit? – kérdeztem kajánul vigyorogva.

- Én…én…én nem tudok semmit. – nyögte ki nagy nehezen.

- Oh, dehogynem tudsz. – ráztam a fejemet mosolyogva. – Azt például nagyon jól tudod hogy mik vagyunk. – a boszorkánymester tekintete megkeményedett. A fogát csikorgatta mert tudta, már rájött hogy nem csak járőrözni voltunk éppen erre és szerencsétlenségére pont megláttuk ahogy egy démonnal üzletel.

- Védelmezők. – sziszegte összeszorított fogakkal

- Megvagy. – mosolyodtam el. Ebben a pillanatban a boszorkánymester ajkára is fagyos vigyor ült ki mire eszembe jutott valami. A Jared által a falhoz szegezett összeszorított ökléből néhány világító ezüstszemcse hullott ki. Elkerekedett a szemem.

- Vissza! – üvöltöttem és a többiekkel együtt futni kezdtem, de már késő volt. Ahogy a fiúk elengedték a kezét a boszorkánymester földhöz vágta a port ami elég időre a meneküléshez meggátolta, a látásunk, hallásunk és légzésünk. Mindnyájan hátra estünk és a nyakunkat markolásztuk  kétségbeesetten levegő után kapkodva. Én álltam a legtávolabb így nálam múlt el leghamarabb a hatása. Felültem és még láttam ahogy a boszorkánymester arról próbál meg távozni amerről jöttünk. De kizárt hogy ilyen sok idő alatt csak ilyen közelre jutott volna el. A tőrök! Jutott  hitelen eszembe. A tőröket keresi. Na akkor agyaljunk csak. Ilyenkor már a többiek és nagy nehezen feltápászkodtak. Ez az! Tőrök, fa, Nephilim vér.

Üldözzétek! – szólaltam meg Hayley fejében – Kergessétek végig az erdőn és ha rátalál a nyomaimra feltűnésmentesen hagyjátok megszökni. Mintha elveszítenétek. Szívódjatok fel, de tartsátok szemmel. Legközelebb akkor bukkanjatok fel ha szólok.

De Carter… - ellenkezett volna Hayley tudván hogy megint egy öngyilkos küldetésbe kezdek neki.

Bízz bennem Hayley – kértem ahogy én is meg ők is feltápászkodtak.

Bízom benned – üzente a fejemben Hayley de hangosan csak ennyit kiáltott: Utána. És futásnak eredtek a boszorkánymester nyomában. Én pedig a velük ellentétes irányba. Bizonyos időközönként beleállítottam egyet a boszorkánymester tőreiből egy fába. Majd valahol az erdő másik széle felé felmásztam arra amibe az utolsó tőrt állítottam és vártam. Ahogy kértem nagyjából negyed óra múlva megjelent a boszorkánymester, látszólag egyedül, de én láttam az árnyékban megbújó sötétbe öltözött alakokat. És Emma világító haját. Legközelebb rászólok hogy húzzon sapkát… A boszorkánymester odament a fához amin ültem hogy kihúzza a tőrt. De mielőtt megrántotta volna a nyakába ugrottam hátra szorítottam a kezét és a véremmel átitatott kötéllel kötöztem meg. Ugyanis a Nephilim vér megköti a boszorkányok varázslatát. Szóltam Hayley-éknek hogy segítsenek haza cipelni mire a fiúk elkezdték rángatni a pincénk felé.  Az úton hazafelé Hayley bekötötte a már agyon vagdosott kezemet amit azért kellett elvágnom hogy át tudjam itatni vérrel a kötlet. Mikor haza értünk Conor először ellenőrizte hogy senkinek sincsen semmi baja ( vagy semminek sincs senki baja ugye Kukorka ??? xDDD –A ) majd levitette a boszorkánymestert a pincébe. Ott kiküldte Emmát, Jaredet Hayley-t és Eugene-t így csak én és a bátyám maardtunk a boszorkánymesterrel. A pincénk falában Nephilimek hamvai voltak „beleépítve” ( nem találtam rá jobb szót –A ) így ott sem hat a boszorkánymesterek mágiája.

 - Nos én azt gondolom hogy tök egyértelmű hogy két lehetőséged van. Vagy magadtól mondod el az igazat vagy kiszedjük belőled. – mondtam tök természetes hangon.

- Nincs mit mondanom neked Angyalivadék. – úgy köpte az angyalivadék szót mintha valami átok lenne.

- Én nem így látom. Mondjuk kezdhetnénk azzal miért üzletelsz egy  vespertilione démonnal? Vagy hogy minek neked Lieutenam vér? Bár erre tudom a választ. Sötét mágia, fenntartja a sötét mágiát nem igaz? De milyen sötét mágiáról is lenne itt szó? – rebegtettem felé bájosan a szempillámat miközben gyakorlatilag felsoroltam a leendő halálának okait.

- Ugyanolyan fekete mágiáról lenne szó ,édesem – mondta nekem, de nem tetszett a hangnem ahogy kezdte – Amiért a szüleidnek meg kellett halniuk a Cadair-i nagycsatában.

- Mit tudsz te a szüleimről? – ráztam a fejemet bosszúsan és nem mellesleg halálosan mosolyogva.

- Sok mindent. Tudod én kötöttem meg a mágiát ami miatt az a démon leszúrta őket. Oh milyen édes is volt látni az arcukat. Ahogy az anyád az utolsó sikolyával téged hívott… - Tudtam hogy Conornak nehezebb ezt végighallgatni mint nekem mégsem tesz semmit de nem érdekelt. Ez a banya túl messze ment. Azzal még mindig halálosan mosolyogva kirántottam a kardomat a htamra erősített hüvelyből és egyetlen mozdulattal elválasztottam a kézfejét a csuklójától.  Nem lettem rosszul a földre erős önálló kéz láttán. Sem a belőle kiálló csont csonktól. A boszorkánymester fájdalmas üvöltése és az a rengeteg vér pedig meg sem kottyant. Egyszer élve kellett megnyúznunk a Sötétség egyik Őrzőjét aztán levágni egyesével az ujjait és csak után ölhettük meg. Akkor sem voltam rosszul. Mi ez ahhoz képest? Ekkor nyílt az ajtó és az üvöltésre beözönlöttek rajta a többiek. Vagyis…Emma kivételével mindenki.

- Na, üvöltött az anyám ilyen hangosan? – kérdeztem és már lendítettem is kardom hogy a másik kezét is levágjam, de akkor megint nyílt az ajtó és Emma hangjára megállt bennem az ütő.

- Ezt a seggfejt találtam az ablaknál leskelődni. – mondta mire megfordultam és a csapzott fekete haj, a világító kék szem és az agyonhasznált szürke kapucni láttán ledermedtem és elkerekedett szemekkel bámultam Jevre. Úgy tűnt ő hamarabb felocsúdott a kezdeti sokkból mint én mert már nekem is esett.

- Miért vágtad le a pasi kezét hideg vérrel mosolyogva? Mi a fene folyik itt Carter?

- Nem tudom miről beszélsz. – hablatyoltam kínosan vakargatva a tarkómat mert mi mást mondhattam volna?

- Ne játszd a seggfejt. Azt kérdeztem miért vagdosod le emberek kezét hidegvérrel? – csak úgy sütött a harag és az értetlenség a tekintetéből.

- Inkább te miért nem? – na jó, ebbe jól bele másztam…

Jev:

 A vasárnapom unalmasan, de eltelt. Hétfőn pedig szerencsétlenségemre elkerültem Cartert a nyamvadt órarendem miatt. Viszont örömmel hallottam, hogy sem Emily sem Kelley nem balhézott össze vele. Délután mivel ’nem volt házim’, ezért a srácokkal elmentünk deszkázni egészen este 10-ig. Amikor elkísértem Nick-et deszkával a házukhoz, elkezdtem haza sétálni a sötétben. Mivel Nick-ék elég távol laktak az erdő bejáratánál így furcsa zajok lepték el a környéküket. Az utca lámpák fényében megvillanni láttam az erdőnél pár fekete foltot. Közelebb mentem és 5 kábé velem egyidős gyereket láttam meg fekete öltözetben sutyorogni az egyik fa közelében. Azonnal Carter jutott eszembe, hisz csak ő jár talpig feketében. 3 lány és 2 fiú alakot vettem ki a sötétben. Hátukon csillogó fegyverekkel, késekkel, kardokkal, íjjal. Az egyik lány, aki szinte beleolvadt a sötétbe egy ezüstösen csillogó tőrt tartott a kezében. Majd intett a többieknek, akik követték, ahogy hátra pillantott a lány felismertem. Carter volt az.
Automatikusan követtem őket, de tisztes távolságból és elég halkan, hogy ne vegyenek észre. Útközben, rengeteg ezüst tőrt vettek fel, amiket a fákba szúrták. Majd megálltam, amikor ők is megálltak. Az egyik lány, aki szintén ismerős volt nekem elővett egy íjat a hátáról majd egy nyilat is, és rálőtt… valami szörny szerűségre. Egy normális férfinak tűnhetett, de kezei hosszú karmokban végződtek és hátából hatalmas denevérszárnyak álltak ki. Majd hirtelen Carterék előtt egy csillámos füst por keveredett, amiből én sem láttam semmit. Annyit kivettem, hogy Carter megfordult és egy másik irányba fut el és a késeket véletlenszerűen a fákba szúrja. Távolról, de én is utána futottam, nem figyelve a mögöttem harcoló (?) kölykökkel. Mivel vagy 10 méter távolság volt közöttünk, így megálltam és elrejtőztem egy fa mögé, amikor Carter, hihetetlenül gyors mozdulatokkal felmászott egy fára. A fa takarásában még láttam, hogy egy másik pasas is fut, ugyanabba az irányba, mint mi Carterrel futottunk. Amikor a fa alá érte, ahol Carter „várt” rá, Carter leugrott rá és megkötözte. Ezután felgyorsultak az események. A pasas megkötözve káromkodott, miközben Carter „barátai” odafutottak. Aztán elindultak, én meg természetesen követtem őket.
A palit egészen Carter házáig hurcolták, majd ott (szerintem) lementek a pincébe. Logikusnak tűnt a pince, mert a filmekben a rabokat/foglyokat mindig a pincébe viszik kihallgatni/megkínozni. És hála filmes tudásomnak be is vált a tippem. Közelebb lopakodtam a házhoz, majd bemászva a kertbe, megkerestem a ház alján elhelyezkedő vékony pinceablakot. Hasra feküdtem az ablak előtt és tovább figyeltem az eseményeket. Sok minden elhangzott, amiből sokat (vagyis semmit) sem értettem. A fazont kikötözték és Carter folyamatosan kérdéseket tett fel neki, valami lítiummal vagy mivel kapcsolatban. A férfi pedig azzal vágott vissza, hogy Carternek a családjáról kezdett el beszélni. A szüleiről, hogy hogyan haltak meg, és valami csatáról is, de nem értettem belőle semmit. Ahogy mondta a sok rizsát Carter szüleiről, Carter hirtelen előkapta az egyik kardot a hátáról, majd levágta vele a pali kezét. A férfi fájdalmában felkiáltott én meg azt hittem ott hányom el magam az undortól. Ahogy a kézfej nélküli kar ott volt előttem, és ömlött belőle a vér. De a legjobban attól lett hányingerem, hogy miközben Carter végre hajtotta ezt a mozdulatot végig mosolygott.
Hirtelen valaki megragadta a pulcsim nyakát és talpra rántott. Az egyik lány volt az, már láttam korábban, amikor Carter elájult és elvitték ő is ott volt. Csal most épp póker arccal rángatott engem is a pulcsim nyakánál.
- Engedj el! – rángatóztam, mire hátra csavarta mindkét kezemet a hátam mögé.
- Fogd be! – utasított.
- Mi ez az egész? – kérdeztem miközben lefele nyomott a lépcsőnél.
- Mondtam, hogy fogd be! – csavart a kezemen, mire felszisszentem a fájdalomtól. Mire leértünk Carterék pincéjébe mindenki felénk fordult, kivéve Cartert, aki még mindig a férfivel volt elfoglalva.
- Képzeljétek el milyen seggfejt találtam leskelődni. – szólalt meg gúnyosan mögöttem a lány, mire végre Carter is odakapta a fejét. Szemei elkerekedtek a meglepetéstől. Annyi kérdés cikázott a szemem előtt, hogy kibukott belőlem az össze, csak hogy eltűnjenek.
- Miért vágtad le a pasi kezét hidegvérrel mosolyogva? Mi a fene folyik itt Carter? – kérdeztem. Egyszerűen nem hittem a szememnek, azt hittem álmodom. Tényleg ő lenne? Ez lenne az a Carter Lane, akit rejteget?
- Nem tudom, miről beszélsz. – rázta a fejét kínosan.
- Ne játszd a seggfejt. – kiáltottam rá. - Azt kérdeztem miért vagdosod le emberek kezét!
- Inkább te miért nem? – vonta meg kínosan felnevetve a vállát. Ebből Carter Lane nem mászol ki olyan könnyen az biztos.

<<10. rész

12. rész(part1)>>