Az előző rész sokat késett így tádááám már itt is a következő. Nah de nem is jártatom tovább a lepénylesőmet ;) Jó olvasást!
Ashley és Kukorka
Carter:
Tudtam hogy
Conor frászt fog kapni ha megtudja hogy eljöttem de nem tehettem mást.
Hallottam a hívását így jönnöm kellett. Az egy dolog hogy a szer amit beadott
nekem elvesztette a hatását de a kötés ami Hayley, Scott és köztem volt még
mindig működött. És működni is fog mivel ez egy örökké tartó fogadalom. És ha
hívott mennem kell. De nem azért amiért mindenki gondolja. Más különben miért
szorongatnék most egy megbűvölt kést?! Ahogy ez átfut az agyamon
elbizonytalanodok. Vannak jó boszorkánymester barátaink akik olyan élesre
tudnak bűvölni egy kést hogy elég ha hozzá érintjük az ellenségünk bőréhez
szinte rögtön megvágja, de ezt egy idegen csinálta. Így csak egyféleképpen
tudhattam meg a választ arra a kérdésre hogy működik-e! Felemeltem a bal
kezemben tartott kést és a jobb kezemet is tenyérrel felfelé, a tőr élét a
hüvelykujjam alatti húsos részhez érintettem és anélkül hogy csak egy kicsit is
rányomtam volna, egy határozott mozdulattal megrántottam a kést. A fájdalom
olyan hirtelen jött hogy ha nem szenvedtem volna már nagyobb sérüléseket
biztosan felüvöltök. A vágás ugyanis elég mélyre sikerült…ezek szerint működik.
Gyorsan megfogtam a ruhám alját és egy határozott mozdulattal körbe letéptem
belőle egy csíkot. Az Angyalnak hála ez még jól is mutatott. Az anyagdarabbal
leszorítottam a sebet és bár pokolian fájt muszáj volt még szorosabbra húznom
majd egy határozott csomót kötnöm rá. A tőr élét megtöröltem a nadrágom
szárában ( hogy lejöjjön róla a vér) majd becsúsztattam a dzsekim rejtett
zsebébe és utamnak indultam. Scott a városban volt, így pedig nekem is ott a
helyem.
Hallottam a
tornacipőm monoton kopogását ( mert monoton üget a süppedő homokon xDDD –
Ashley ) ahogy a város eldugottabb része
felé vettem az irányt. Éreztem ahogy a tőr lehúzza a dzsekim súlyát és csak
reméltem hogy Scott nem veszi majd észre mielőtt a szívébe süllyesztem azt. És
hogy miért pont a szívébe? Nos mert ő az én szívemet tépte ketté mikor Jev
szeme láttára megcsókolt. Tudom hogy nem kellene így éreznem. Tudom hogy nem
szabad! De…akkor…miért érzem ezt mégis? Lehet hogy ha lehetett szabályt szegtem
de Conor tiltásainak eddig még sosem szegültem ellen. Akkor most miért?
Megráztam a fejemet. Ez kész. Ezek után már nem fogok tudni a harcra
koncentrálni? Ekkor hirtelen ismerős nyávogás ütötte meg a fülemet. Túl ismerős
és túl idegesítő ahhoz hogy elfelejtsem. Ráadásul a hang gazdája rántott le a
kötélről szerdán így elég zabos vagyok rá. Emily állt egy szár farmer
rövidgatyában és ujjatlanban a Townsond testvérek előtt. Na akkor most vagy én
vagyok túl öltözött - bőrdzsekiben és a kedvenc démontaposó csizmámban ( csak
mert szeretjük Isabell-t ;) – Ashley ) – vagy Emily volt hatalmas kurva.
Szerintem mindenki tudja a dilemmám válaszát. És akkor hirtelen megéreztem. Nem
tudom hogy leírni a gyomromban lévő szorító érzést amiből megállapíthattam de
tudtam hogy Scott a közelben van. És ahogy oldalra fordítottam a fejemet meg is
láttam. Háttal állt nekem és ugyanúgy fekete bőrdzsekit viselt mint én. Habozás
nélkül elindultam felé és mikor odaértem megkocogtattam a vállát. Scott kérdőn
hátra fordult és mikor meglátott elkerekedett a szeme, de mielőtt bármit is
mondhatott volna akkorát kevertem le neki hogy megpördült a tengelye körül.
Ekkor észrevettem hogy egy tőrt szorongat a kezében, így mielőtt felfoghatta
volna mi történik megragadtam a csuklóját, hátra csavartam, kiszedtem a kezéből
a tőrt majd fél másodperccel később ugyanazt a kést szegeztem a torkának amit
minden bizonnyal ő akart az enyémnek. Kellett neki egy perc hogy felfogja mi
történt vele de aztán összeszedte magát és halvány mosollyal az arcán ( amit
csak kihallottam a hangjából elvégre én mögötte álltam és erősen tartottam a
karját ) megszólalt:
- Most már ahányszor csak találkozunk kést
fogsz szorítani a nyakamhoz Carter?
- Az attól
függ! Mostantól mindig meg fogsz próbálni beadni nekem valami agyátmosó cuccot?
– kérdeztem cinikusan majd hirtelen elengedtem a karját, benyúltam a zsebébe,
kirántotta a benne lévő kis fiolát, elemeltem a kést a nyakától és hátraléptem
egyet. Scott hitetlenkedve fordult hátra mire tündérien mosolyogva megráztam
előtte a vérszínű folyadékot…ami elég groteszken nézett ki de biztos voltam
benne hogy ez volt az a szer amit beadott nekem. Láttam ahogy Scottnak leesik
hogy nem vagyok többé a szer hatása alatt és azért viselkedem vele olyan
harciasan…nos…olyan harciasan amennyire szoktam másokkal.
- Ilyen
gyorsan elmúlt a hatása? Sokkal erősebb vagy mint emlékeztem Angyalom. – mondta
majd ismét átszelte a kettőnk közt lévő távolságot és tekinteté mélyen az
enyémbe fúrta. Álltam a tekintetét és a szemem sarkából megláttam egy szürkés-
feketés-kékes villanást. Amilyen gyorsan megjelent olyan gyorsan el is tűnt de
én rögtön felismertem. Életem szappanoperájának jelenlegi férfi főhőse volt az.
( Bocs ezt nem hagyhattam ki xDDD )
- Esküszöm
ha még egyszer az angyalodnak hívsz én…- kezdtem de Scott közbe vágott.
- Akkor mi
lesz, Angyalom? – cukkolt már csak azért is. Hitetlenkedő mosollyal lehajtottam
a fejemet egy pillanatra majd ismét Scott szemébe néztem.
- Nos…ez! –
azzal minkét vállát megragadtam és beletérdepeltem a gyomrába. Amíg nem kapott
levegőt gyorsan pördültem egyet és lendületből tüdőn rúgtam. Scot hátra esett
és ha eddig kapott is levegőt már egész biztosan nem. Kirántottam a dzsekim
belsejében bujkáló megbűvölt tőrt és Scott mellkasára térdepelve óvatosan a
nyakához illesztettem. Egyenlőre nem akartam átvágni a torkát, tudhat valamit
ami esetleg a hasznukra lehet.
- Adok egy
jó tanácsot Scott. Legközelebb ha azt mondom hogy ’különben’…vedd komolyan! –
mondtam azzal egy kicsit odanyomtam a kést a nyakához, készen hogy átvágjam
azt.
- Az nem
segít ha megölsz Carter! Nem én okozom majd a halálodat! – mondta még gyorsan
mire megmerevedtem. Okozza a halálomat? Mi?
- Várj, te
miről beszélsz? – kérdeztem összevont szemöldökkel.
- Tudod
sokkal kellemesebb lenne beszélgetni ha elvennéd azt a pengét a nyakamtól. –
mondta utalva arra hogy még mindig a nyomorult életét félti a kezemben tartott
penge miatt.
- Mázli hogy
nem érdekel a kényelmed. Szóval ki akar megölni?
- Itt nem ez
a kérdés Carter! Hanem hogy kinek a hibájából halsz majd meg!
- Miért
halnék meg? Honnan veszed ezt? – teljesen össze voltam zavarodva. Bár biztos ez
volt a célja. Csak el akarta altatni a figyelmemet hogy ki tudja magát
szabadítani. Akkor miért szorítja a kezét még mindig makacsul a földre?
- Te tényleg
nem tudod? – kérdezet majd szavalni kezdett – ”Ha halálának éjje eljön,
választása nem marad! / A lány szíve: ez lesz majd a végső áldozat.”
- Oké, most
azt hiszed hogy komolyan foglak venni mert jól bánsz a szavakkal, mi?! –
kérdeztem de azért a rímbe szedett magyarázkodásától felállt a hátamon a szőr.
Viszont akkor Scott szavalni kezdett én pedig felismertem a sorokat.
- ” Egy nap
majd ujjá születtek
három csillag képébe
és sorsotok
vége
a harmadik csillag halálával szálljon fel az
égbe. „ Így már ismerős? – kérdezte vádlón, szemében vad tűz lobogott.
- Igen, ez az az átok amit egy
boszorkánymester szórt egy Védelmező szerelmespárra féltékenységből. Minden
képzésen megtanítják. – mondtam mert nem értettem.
- De ez csak
a történet egyik fele. – mondta Scott kissé lenyugodva majd ismét szavalni
kezdett:
„Három
csillag száll az égen, rubin, zafír s fekete
S a lány és
fiú a szerelem lágy tüzében forr össze
Zafírszemű
ősi démon lakozik rubinvörös szívében
S a zafírlelkű
hajnalcsillag rubinvörös vérében
De a fekete
csillag szíve békére akkor lel
Ha e kettő közül
a zafírcsillag örök nyugalomra kel
Így ha
halálának éjje eljön, választása nem marad!
A lány
szíve: ez lesz majd a végső áldozat!” – a vers határozottan csengett és kezdtem
elbizonytalanodni azt illetően hogy Scott találta ki az egészet.
- Hol hallottad ezt? – elemeltem a kést Scott
nyakától és lemásztam a mellkasáról mire a fiú köhögve ült fel. Meggyötört
tekintetében még így is láttam megcsillanni azt a bizonyos veszélyes
játékosságot.
- Mit érnék
vele ha most elmondanák mindent? Lehet hogy helyben megölnél. – már nyitottam a
számat hogy megesküdjek hogy elengedem de feltartott mutatóujjal jelezte hogy
még nem végzett. – Tudom hogy te nem vagy olyan. De így biztos. Holnap elmondok
mindent. Sms-ben elküldöm hogy hol és hogy mikor találkozzunk. Addig is: *Ave
atque vale Collin Ashford! Csak hogy ne
feledd kivel beszélsz.– intett még búcsút és gonosz mosollyal az arcán adta meg
a maga részéről a végtiszteletet Collin-nak. Gondolom eddig még senki sem
búcsúzott el szegény fiútól. A kezembe temettem az arcomat és térdre rogytam.
Túl sok infó volt ez nekem egy napra. Csak haza akartam menni, lefeküdni és ki
sem kelni egészen jövő keddig. De aztán eszembe jutott hogy még valamit el kell
intéznem.
- Most már
előjöhetsz Jev. – mondtam az ég felé fordítva a tekintetemet és nagyot sóhajtva
felálltam. Semmi kedvem nem volt most ehhez a beszélgetéshez. Jev elő is lépett
egy fa mögül, ahogy kértem. A szokásos farmer, szürke kapucnis póló és deszkás
cipő szettet viselte mint mindig. És mint mindig a csuklyája most is mélyen a
szemébe húzva de arcán ezúttal soha nem látott komor ábrázat ült. És a szeme
amiben most nem csillogott semmi élet…Zafírszem. Futott át az agyamon
önkéntelenül. Ez kész. Én végérvényesen kezdek bedilizni.
- Ha most
rákérdezek az előbbi jelenetre – kezdte – elmondod az igazat vagy megint a
bátyádra hivatkozol?
- Egyik sem.
– mondtam mire felcsillant a szeme. Azt remélte hogy elmondom neki, a kis naiv
– Egyszerűen csak elküldelek melegebb éghajlatra.
- Akkor mit
veszíthetek? – vont vállat és nekikezdett – Ki ez a srác? Miért ütötted le?
Miért akartad megölni? Miért kezdett itt szavalni neked? Mi az a vörös fiola a
kezedben? Miért hív az angyalának? És ha másra nem legalább erre az egyre
válaszolj! Mi van köztetek? – erre felkaptam a fejemet. Komolyan? Látta ahogy
majdnem átvágom egy srác torkát és az érdekli mi van köztünk?
- Hogy érted
ezt? – kérdeztem végül.
- Ő volt az
a srác akivel a suli udvaron smároltál nem? – majdnem égő fejjel bólintottam –
Két napja velem és csókolóztál. Ne haragudj ha tudni akarom mi van köztetek.
Szóval? – nézett rám felvont szemöldökkel, zsebre vágott kézzel. Annyira…
- Egy fél
erdő. – mutattam a hátam mögé fáradtan – Az van köztünk. – azzal megpróbáltam elmenni
Jev mellett, de elkapta a könyökömet. Kicsit deja vú-m volt. Ugyanezt csinálta
amikor leestem a kötélről és az iránt érdeklődött hogy tanultam meg így
bukfencezni.
- Oké, ha
erre nem tudsz normális választ adni, magyarázd meg mi történt itt az előbb? –
most már világított a szeme. De nem úgy ahogy megszoktam. Harag és kétségbeesés
izzott a tekintetében. Erre én is bedühödtem. Hogy képzeli hogy még ő haragszik
rám? Mérgesen rántottam hát ki a könyököm a szorításából és felé fordulva a
képébe üvöltöttem.
- Tudtommal
még nem tartozom magyarázattal neked Jev Townsond.
- A barátnőm
vagy! Igenis tartozol magyarázattal!
- És ki
mondta hogy a barátnőd vagyok? – ezek után a szavak után hatalmas gombóc nőtt a
torkomban és biztosra vettem hogy ha nem mehetek el 5 percen belül elbőgöm
magamat. Szerencsémre erre Jev sem tudott mit mondani, csak tátogott mint egy
hal. Még vetettem rá egy utolsó ’Na
látod’ pillantást, majd fáradtan odébbálltam.
Jev:
Komolyan, még ő van felháborodva? Épp az előbb vert szét egy srácot,
akivel nem mellesleg még délelőtt smárolt, aztán egy kést fogott a
torkához. És még ő van felháborodva, hogy megkérdezem ez mi volt?????
Amikor elment egyedül maradtam a gondolataimmal, és nem volt semmi
kedvem rajta agyalni. Ahogy indultam hazafelé még megláttam az utcán.
Úgy tűnik nem volt olyan gyors, hogy megszabadulhasson tőlem. Csendesen
átszeltem a közöttünk lévő kb. 20 méteres távolságot és megfogtam a
vállát, amikor… Amikor reflexszerűen megragadta a csuklómat és átdobva a
vállán a földre nyomott. Döbbenten meredtem rá. Amikor észrevette kit
szegez a földre elkerekedett a szeme és azonnal elengedett.
Feltápászkodtam és komoly arccal belekezdtem.
- 2 dolog. 1, ezt meg hogy csináltad? Várj ne is mond, a bátyádtól tanultad. – mondtam mire aprón elmosolyodott. – 2, ha ezt elmondod valamelyik haveromnak, vagy bárkinek a földön esküszöm életed végéig kísérteni foglak Carter Lane.
- Miért, mi történne ha elmondanám? – jó kedvűen játszotta az ártatlan arc kifejezést.
- Tönkre tennéd a hírnevem. – feleltem.
- Prühü. – mondta, majd megragadta a vállamat és arrébb tolt. Kikerülve engem tovább sétált. Természetesen követtem. – Meddig óhajtasz követni? – pillantott hátra.
- Amíg el nem mondod mi volt ez az egész.
- Akkor sajnos hazáig hallgathatom a hülyeségeid. – sóhajtotta.
- Abbahagynám, ha elmondanád. De úgy tűnik nem fogod, így legalább jól szórakozom. – vigyorogtam önelégülten.
- Örülök, hogy jól fogsz szórakozni a nyomoromon. – jegyezte meg cinikusan.
- Milyen nyomoron? – döbbentem meg. – Ez más lányoknak megtiszteltetés, ha velem tölthetnek egy kis időt.
- De én nem vagyok más lány. – fordult felém.
- Tudom. – válaszoltam. Tekintetében láttam, hogy meglepődött.
- Nos hogy ezt most megtárgyaltuk, akkor én mennék is haza. – mondta és szaporábbra vette lépteit, de megfogtam dzsekije ujját és visszahúztam.
- Nem, nem. Ilyen könnyen nem tudsz megszökni. – mosolyogtam rá, csak megforgatta szemeit.
- Gondoltam. És elengednéd a kedvenc dzsekim, kinyújtod? – vonta fel fél szemöldökét és lenézett, a kezemre, ami még mindig a kabátja ujját fogta. Elengedtem és gúnyos mosollyal megköszönte.
- Komolyan, majdnem megöltél egy srácot úgy 5 perce, valami késsel, és neked az a legnagyobb problémád, hogy kinyújtom a dzsekid? – kérdeztem.
- Nem ez a legnagyobb problémám, de jelen pillanatban, most ez a bajom. – válaszolta. – És amúgy is ejthetnénk a témát?
- Nem.
- Ahh. – morogta.
- Elmegyek, amint elmondod mi volt ez az egész. – javasoltam.
- Nem tudnál inkább mással foglalkozni? – csattan fel dühösen. – Foglalkozz inkább a szupersztár húgoddal, vagy a hisztérikus barátnőddel! Engem hagyj békén!
- Most már megint mi bajod van? – tudakoztam.
- Te, ha annyira kíváncsi vagy. – morogta idegesen. Hirtelen elkerekedett szemmel meredt az utca túloldalára. Majd megragadta a kapucnim vállát és gyorsan egy fa mögé rántott. Kissé romantikus hangulatban voltunk, ahogy ő a fának tapadt én meg neki, ahogy próbált a fa mögött tartani.
- Most mit nézünk? – suttogtam.
- Nézz a házatokra! – mondta és oda emeltem a tekintetem. Az ajtó nyitva volt és egy vörös haj libbent az ajtónál, amit egy magas feketébe öltözött férfi takart el.
- Tudsz magyarázatot adni, hogy a bátyád mit keres a házunknál? – suttogtam fülébe.
- Fogalmam sincs. – válaszolta halkan. – És neked? Valami ötlet?
- Az én bátyám? – kérdeztem értetlenül.
- Reméltem nem vagy annyira hülye, hogy legalább egy légből kapott ötleted legyen, – mondta és elgondolkozva hátra fordult és rám nézett. – de tévedtem.
- Kösz. Ez igazán…
Shh! – szakított félbe. – Conor most megy el! – mondta. Visszakaptam a tekintetem és Allyt láttam, meg. Körülnézett majd becsukta az ajtót.
- Ez furi volt. – mondtam.
- Ez tökéletes meglátás volt! – jegyezte meg cinikusan. – Mielőtt még egy újabb értelmes megnyilvánulásod lenne, nekem van még egy elintézetlen ügyöm. És megtennéd, hogy elhátrálsz tőlem?
- Természetesen hercegnő! – majd egyet hátra léptem.
- Hogy minek neveztél? – ha szemmel gyilkolni lehet, akkor mögöttem felégett egy erdő.
- Hercegnőnek! – vigyorogtam. – Talán nem tetszik?
- Nem! – szemei szikrákat szórtak.
- Pedig marad. – vigyorogtam tovább.
- Félre az útból! – lökött arrébb és máris elviharzott. Az ajtónk felé vettem az irányt. Allyt a konyhában találtam meg, épp kávét főzött.
- Mit keresett itt Conor Lane? – kérdeztem. Ally döbbenten és kérdőn pillantott rám.
- Clare-t kereste. – felelte.
- De elég jól elbeszélgettetek, nem? – vontam fel a szemöldököm.
- Kedves fickó. – válaszolt.
- Aha, kedves, persze. – mondtam. – Majd minden időben kiderül.
- Remélem nem. – morogta alig hallhatóan.
<<8. rész
- 2 dolog. 1, ezt meg hogy csináltad? Várj ne is mond, a bátyádtól tanultad. – mondtam mire aprón elmosolyodott. – 2, ha ezt elmondod valamelyik haveromnak, vagy bárkinek a földön esküszöm életed végéig kísérteni foglak Carter Lane.
- Miért, mi történne ha elmondanám? – jó kedvűen játszotta az ártatlan arc kifejezést.
- Tönkre tennéd a hírnevem. – feleltem.
- Prühü. – mondta, majd megragadta a vállamat és arrébb tolt. Kikerülve engem tovább sétált. Természetesen követtem. – Meddig óhajtasz követni? – pillantott hátra.
- Amíg el nem mondod mi volt ez az egész.
- Akkor sajnos hazáig hallgathatom a hülyeségeid. – sóhajtotta.
- Abbahagynám, ha elmondanád. De úgy tűnik nem fogod, így legalább jól szórakozom. – vigyorogtam önelégülten.
- Örülök, hogy jól fogsz szórakozni a nyomoromon. – jegyezte meg cinikusan.
- Milyen nyomoron? – döbbentem meg. – Ez más lányoknak megtiszteltetés, ha velem tölthetnek egy kis időt.
- De én nem vagyok más lány. – fordult felém.
- Tudom. – válaszoltam. Tekintetében láttam, hogy meglepődött.
- Nos hogy ezt most megtárgyaltuk, akkor én mennék is haza. – mondta és szaporábbra vette lépteit, de megfogtam dzsekije ujját és visszahúztam.
- Nem, nem. Ilyen könnyen nem tudsz megszökni. – mosolyogtam rá, csak megforgatta szemeit.
- Gondoltam. És elengednéd a kedvenc dzsekim, kinyújtod? – vonta fel fél szemöldökét és lenézett, a kezemre, ami még mindig a kabátja ujját fogta. Elengedtem és gúnyos mosollyal megköszönte.
- Komolyan, majdnem megöltél egy srácot úgy 5 perce, valami késsel, és neked az a legnagyobb problémád, hogy kinyújtom a dzsekid? – kérdeztem.
- Nem ez a legnagyobb problémám, de jelen pillanatban, most ez a bajom. – válaszolta. – És amúgy is ejthetnénk a témát?
- Nem.
- Ahh. – morogta.
- Elmegyek, amint elmondod mi volt ez az egész. – javasoltam.
- Nem tudnál inkább mással foglalkozni? – csattan fel dühösen. – Foglalkozz inkább a szupersztár húgoddal, vagy a hisztérikus barátnőddel! Engem hagyj békén!
- Most már megint mi bajod van? – tudakoztam.
- Te, ha annyira kíváncsi vagy. – morogta idegesen. Hirtelen elkerekedett szemmel meredt az utca túloldalára. Majd megragadta a kapucnim vállát és gyorsan egy fa mögé rántott. Kissé romantikus hangulatban voltunk, ahogy ő a fának tapadt én meg neki, ahogy próbált a fa mögött tartani.
- Most mit nézünk? – suttogtam.
- Nézz a házatokra! – mondta és oda emeltem a tekintetem. Az ajtó nyitva volt és egy vörös haj libbent az ajtónál, amit egy magas feketébe öltözött férfi takart el.
- Tudsz magyarázatot adni, hogy a bátyád mit keres a házunknál? – suttogtam fülébe.
- Fogalmam sincs. – válaszolta halkan. – És neked? Valami ötlet?
- Az én bátyám? – kérdeztem értetlenül.
- Reméltem nem vagy annyira hülye, hogy legalább egy légből kapott ötleted legyen, – mondta és elgondolkozva hátra fordult és rám nézett. – de tévedtem.
- Kösz. Ez igazán…
Shh! – szakított félbe. – Conor most megy el! – mondta. Visszakaptam a tekintetem és Allyt láttam, meg. Körülnézett majd becsukta az ajtót.
- Ez furi volt. – mondtam.
- Ez tökéletes meglátás volt! – jegyezte meg cinikusan. – Mielőtt még egy újabb értelmes megnyilvánulásod lenne, nekem van még egy elintézetlen ügyöm. És megtennéd, hogy elhátrálsz tőlem?
- Természetesen hercegnő! – majd egyet hátra léptem.
- Hogy minek neveztél? – ha szemmel gyilkolni lehet, akkor mögöttem felégett egy erdő.
- Hercegnőnek! – vigyorogtam. – Talán nem tetszik?
- Nem! – szemei szikrákat szórtak.
- Pedig marad. – vigyorogtam tovább.
- Félre az útból! – lökött arrébb és máris elviharzott. Az ajtónk felé vettem az irányt. Allyt a konyhában találtam meg, épp kávét főzött.
- Mit keresett itt Conor Lane? – kérdeztem. Ally döbbenten és kérdőn pillantott rám.
- Clare-t kereste. – felelte.
- De elég jól elbeszélgettetek, nem? – vontam fel a szemöldököm.
- Kedves fickó. – válaszolt.
- Aha, kedves, persze. – mondtam. – Majd minden időben kiderül.
- Remélem nem. – morogta alig hallhatóan.
<<8. rész
OMS!! (ugyanazt jelenti mit az OMG! :) ) wáóóó...nagyon tetszik sőtt imádom <3 király vagy/vagytok!:D *Brig
VálaszTörlés