15. rész Megyünk a Magic Ville Karneválra? (1. rész )

Halihó!
Na most akkor. Úgy dönöttem elég volt. Most nem várakoztatlak tovább titeket amyg így összeszenvedem magam Carter/Conor szemszögével (???). Úgyhogy itt a rész Jev nézetbelőli része. Javaslom olvassátok vissza az előző két részt mert nemsokára jön Carter része is :)

Puszi: Ashley

Jev:
Szerda reggel. Első óra biosz… Második matek… Várjunk csak, biosz?! Akkor Carter mellett ülök. Hehe. J Nem tudom miért örülök neki ennyire.
Reggel szokásosan elkészültem, de késésben voltam, Kelley pedig lelépett az egyik barátnőjével. Anya korábban elment, de a kocsit itt hagyta. Ally volt az utolsó választásom. Felbaktattam a szobájához és bekopogtam, majd benyitottam.
- Szia. – mondtam. – Kéne egy fuvar a sulihoz.
- Oké! – bólintott. – Mindjárt elviszlek, csak még megcsinálom a hajam. – mondta és kiment a szobájából. Körülnéztem és láttam, hogy milyen jól berendezkedett. Az íróasztalon újságok voltak, amin pirossal bekeretezve láthatóak voltak az álláshirdetések, a környéken és Magicville-ben. A bőröndje még a fal mellé volt állítva. Beljebb sétáltam és leültem az ágyra. Az éjjeli szekrényen fotók halmaza helyezkedett el. Egyesével nézegettem a képeket, Ally szüleiről, a teljes családról, Allyről és a barátairól. Ahogy nézegettem kiesett egy lap a kupacból a lefordulva a földre. Felvettem és szemeim egészen a dinoszaurusz csontvázakig estek le. A képen a 18 éves Ally mosolygott mellette… mellette pedig a fiatalabb Conor Lane virított. Mindketten mosolyogtak, Conor még át is karolta Allyt. Mielőtt még bármi más gondolatom is született volna valaki kikapta a kezemből a képet.
- Mondtam már, hogy ne nyúlj a cuccaimhoz! – morogta és kinyitotta az éjjeli szekrény fiókját és beleseperte az összes fényképet.
- De… ez… hogyan? – dadogtam. – Te ismered Conor Lane-t?
- Nem ismerem. – morogta és felkapta a telefonját az asztalról és kivágta az ajtót.
- Ally állj meg! – kiáltottam és utána siettem. – Az a kép teljesen mást bizonyít!
- Milyen kép? Ne tudom miről beszélsz! – rázta meg a fejét.
- Az a kép, amin épp Conor mellett mosolyogva pózolsz! – üvöltöztem. – Egyáltalán mikor készült, mert én 18 évesnek nézlek rajta!
- Mi közöd hozzá, hogy mit csináltam 18 évesen? – förmedt rám. – Nekem sincs közöm mit csinálsz 16 évesen.
- És ahhoz van valami közöd, hogy miért épp akkor jöttél látgatóba, amikor Conor Lane és a húga is itt lakik? – dobtam be az aduászt.
- Ha jót akarsz magadnak, most kimész és beszállsz a kocsiba. – morogta gyilkos pillantással. Kezei ökölbe szorultak, szemei halálosan ragyogott. Felkaptam a táskámat és beszálltam a kocsiba és Allyre vártam, aki pár perccel később megjelent mellettem.
- Még mindig nem magyaráztad meg.  – közöltem mellékesen.
- És nem is fogom. – mondta és beindította motort. – Mert semmi közöd hozzá.
- Neki mi köze hozzád? – vontam fel a szemöldököm. Ally mielőtt a gázra lépett volna rám nézett és tekintetében megváltozott valami. Harag helyett, azt hiszem szomorúság vette át a helyét.
- Semmi. – mondta és elindultunk. – Egyáltalán semmi.
- Akkor a kép?
- Figyelj Jev… 2 éve találkoztunk egymással, akkor is a nagyi temetése miatt. És még azelőtt vagy 6 évvel. – magyarázta. – Sok minden történt az alatt az idő alatt, amiről nem meséltem neked. És nem most szeretném a sulidba menet elmesélni. Valamikor el fogom, de majd csak a megfelelő pillanatban… Meg tudsz érteni?
- Oké, de elmondod majd! – néztem rá komolyan.
- Rendben! – nevetett fel. – Itt is vagyunk! – állt meg a suli előtt.
- Kösz. – mondtam. – Majd otthon találkozunk. – majd kipattantam a kocsiból és elindultam a suli felé. Köszöntem a srácoknak, majd azoknak is, akik odaköszöntek nekem. Besiettem a biosz terembe, ahol Carter már a padnál ült elmélyülten nyomogatta a telefonját és zenét hallgatott. Levágtam a táskámat a pad mellé és leültem mellé.
- Carter. – mondtam, de mintha meg se hallotta, volna, hogy hozzá beszélek. – Carter! – mondtam hangosabban. A fülhallgatójából, valami punk rock szám üvölthetett. Kivettem az egyiket és beleordítottam Carter fülébe. – Caaaaarteeeer! – ijedtében leborult a székéről. Szórakozottan figyeltem, ahogy feláll és megigazítja a felsőjét. A feje valami torz dühös formát vett fel. Kezdtem azt hinni, hogy füst fog a füléből előtörni. De e helyett, megragadta a pólómat, majd egy határozott mozdulattal kidobott a nyitott ablakon. Fájdalmasan felszisszentem, amikor a gerincem a kemény földre érkezett. A távolban valahol nevetést hallottam. Felálltam és leporoltam magamról a faleveleket és dühösen néztem farkasszemet Carterrel.
- Mit műveltek? – hallottunk egy kiáltást az ajtóból. Odakaptuk a fejünket (és így az egész osztály is) és láttuk, ahogy a biosz tanárunk Mr. Melon vörös fejjel mered ránk. – Mr. Townsond azonnal másszon vissza a terembe! – kiáltott rám. Visszamásztam, majd a padról leugorva értem földet a teremben. Persze, hogy én vagyok a hibás. – És megkérném, hogy Miss Lane-nel azonnal fáradjanak az igazgatói irodába! – üvöltötte, majd dühösen nézte, ahogy Carterrel kivonulunk a teremből.
- Ezt jól megcsináltad. – morogtam.
- Még te hibáztatsz engem? – üvöltött rám hihetetlenül. – Lelöktél a székről!
- Az csak egy szék! – kezdtem kiáltozni vele én is és az üres folyosó, ami vitánktól visszhangzott. – De te kidobtál az ablakon!
- Mintha nem érdemelnéd meg. – vágta a fejemhez.
- Khm. Gyerekek! – hallottunk meg egy hangot. Az igazgató állt előttünk. – Az irodámba! Most! – intett mi pedig magunkban szitkozódva követtük. Megkért minket, hogy üljünk le, mi pedig dühösen vágtuk le magunkat a székbe. – Mit kezdjek veletek? – sóhajtott fel.  – Jev rád már rengeteg panasz érkezett. Deszkázás a folyosókon, visszabeszélés, verekedés… - kezdte de Carter gúnyosan mosolyogva közbe szólt.
- Ne felejtse el a hatalmas egóját és az idegesítő viselkedését!
- Azért magát sem kell félteni, Miss Lane! – mondta éllel a diri. – Alig pár hete van nálunk és máris érkezett magára panasz. Visszabeszélés órán, telefonhasználata, felelőtlen viselkedés testnevelés és lógás az órákról. – sorolta. – Beszámolt már erről a bátyjának?
- Mindenre meg volt az okom. – mondta.
- Hallgatom. – dőlt hátra az igazgató.
- Csak mondja már a büntetésemet, csak hogy hamarabb elmehessek. – csattant fel Carter.
- Örülnék, ha megőrizni a hidegvérét Miss Lane! – csitította el Cartert. – Látom, hogy maguk nincsenek közeli viszonyban és akadnak problémák önökkel és ezt más diákoktól is visszahallottam már. Így már is tudom mi lesz a büntetésük. – terült el az arcán a mindentudó mosoly. – Úgy is a közelben van a Magicville fesztivál. És mivel Kelley Townsond is részt vesz a szervezésben, így neki lesz a feladat, hogy elossza önöket egy feladatra, amiben mindketten részt kell venniük és együtt elvégezni. – mondta, mi pedig tátott szájjal meredtünk rá. – Egy kis csapatépítés!
- Ugye csak viccel? – kérdeztük teljesen egyszerre Carterrel. Nekem már attól felmegy a pumpa, hogy a fesztiválra gondolok. De még a hisztériás Carterrel kell együtt dolgoznom?
- Nem. – felelte egyszerűen. – Most pedig fáradjanak vissza órára! – utasított minket. Felálltunk mind a ketten és elkezdtünk a folyosón a terem felé sétálni.
- Kösz, most miattad el van cseszve a péntekem. – morogta Carter.
- Jó hibáztass engem csak azért, mert akartam kérdezni valamit! – csattantam fel.
- Mit? – kérdőn nézett rám.

- Már mindegy. – vontam meg a vállam. Visszamentünk a terembe, ahol a tanár már várt minket.
- Üljenek le! – utasított minket. – És Miss Lane a továbbiakban megkérném, hogy ne zúzzon az órámon! Mr. Townsond maga pedig hiába próbálkozik, az órámról nem szökik meg.
- A fenébe Mr. Melon! – hajtottam le megjátszva magam. – Összetetszett törni az álmom. – mondtam mire az egész osztály felröhögött.
- Akkor nevessenek így, ha megbuknak félévkor. – fenyegette a tanár őket, mire elhallgattak.

<<14. rész

15. rész(part2)>>