Bocsi, hogy többel nem tudok szolgálni, de nincs sok időm írni, ezért csak ennyi sikerült erre hétre, ráadásul mi még mindig dolgozatokat és témazárókat írunk a héten és jövőhéten. Remélem azért tetszeni fog nektek és ne felejtsetek véleményt nyilvánítani.
Carter:
Hú a tegnap… Jev szinte
kicsattant örömében, amikor elment (az anyja eljött érte). Sms-ezett nekem a
délután, hogy mivel a barátnője vagyok igazán csinálhatnánk valamit szombaton.
Leráztam azzal, hogy dolgom van, ami mondjuk nem nagyon tért el az igazságtól.
Este Hayley felhívott és elpanaszolta
nekem, hogy mi történt. Szerencsére a húga és a szülei is jól vannak, ahogy a
többiek is. Aztán az is kiderült, hogy ott van Eugene (ami persze 5 perc után
feltűnt, hogy valaki Hayley mögött levegőt vesz), majd Jaredék is megjelentek
és kihangosításba tettek. Nagyon vicces volt, mert Hayley úgy hívott fel, hogy
mivel nem tudok beszélni ezért kopogjak a telefonba ha egyetértek. Aztán
ledermedtek mindannyian, amikor megszólaltam.
Mondták, hogy ott maradnak mert
Hayley vigyázni akar a húgára. Eugene jött volna, csak nem akarta magára hagyni
Hayleyt. Amikor Haysnek a mosdóba kellett menni Eugene-nal beszélgettünk, hogy
mennyire ki volt akadva amikor megtalálták Angelát. Attól félt, hogy olyan
állapotban fogják őt is megtalálni, mint Mirát, Collint vagy bárki mást. Ezért
nem akartam említeni a kémia labor felrobbanását. Csak még jobban idegeskedne,
ami lassan nem tesz jót a szervezetének.
- És mi a helyzet Jevvel? –
éreztem, ahogy Eugene fekete szemöldökeit vonogatja.
- Ne is említsd! – röhögtem fel
kényszeresen. Még mindig nem tudok mit reagálni arra, amit délelőtt mondott.
Persze az emberek cukinak is
tartják, ha egy fiú fél megkérni egy lányt a barátnőjének. De én nem lehetek a
barátnője. A szám akaratom ellenére cselekedett, és annak az ellentettjét mondta,
amit szerettem volna. Most meg nem mondhatom azt, hogy csak egy vicc volt, mert
azzal megbántanám azt meg nem szeretném.
Az Angyalra! Még azt sem tudom
Conornak, hogy mondjam el. Tutira meg fog ölni. Bár lehet megértené, hogy
lassan 16 éves vagyok. Mit álmodozom én, határozottan ellenezni fogja, most
hogy Scott megjelent.
Fogalmam sincs, hogy mit tegyek,
hogy kezeljem ezt az egészet. Conor biztosan értené és tanácsot adna, de az
első dolga az lenne, hogy leüvöltene engem utána kitekerné Jev nyakát. Még mindig
próbálom elhinni, amit az egyik nap mondott nekem, hogy ha tehetné erővel sem
tudna elszakítani tőle.
Egész délután ezen gondolkoztam,
amiket Jev mondott nekem miután igent mondtam. Olyan megkönnyebbült volt és
boldog. És ezt ki is mondta. Azt hitte, amint megkérdezi, elküldöm melegebb
éghajlatra és kiröhögöm és viccet csinálok belőle.
- El sem tudod hinni mit éreztem
mikor kimondtad! – suttogta lehunyt szemekkel, és magához húzott és megcsókolt.
Valamit az exekről is mondott, de
nem igazán értettem. Viszont egy biztosan megmarad bennem egész életemben. Azt
mondta: Furcsa módon a bátyád érdekes nevelése ellenére is kedvellek.
Kedvelne? Majd képzeletbe pofán
vágtam magam.
Carter de hülye vagy védelmező
létedre! Miért ne kedvelne? Nem kért volna meg a barátnőjének.
De mi van ha csak én is olyan
vagyok számára, mint a többi lány a suliban? Majdnem mindegyikkel járt, lehet
hogy én csak azért kellettem neki, mert nem kaphatott.
Drága Carter! Mindig az az
édesebb gyümölcs, ami túl magasan van hogy elérjük.
Vitatkoztam önmagammal. Kész
összeesküvés elméleteket alkottam magamban. Mindenről. Jev biztosan nem úgy
akar járni velem, ahogy én vele. Várj, mi? Mégis mit mondtam? Máriám, ez fárasztó
ellentmondani önmagamnak. Le kéne szoktatnom magam róla.
A lényeg, hogy én nem szeretném
nagydobra verni az egészet. Én azt kedvelem benne, hogy ketten el tudunk
beszélgetni, nem azt amikor mindenki cikizi őt meg engem.
Másnap Conor keltett. Már fel volt
öltözve, és felkészülve mindenre.
- Mi az? – fordultam felé álmosan
és próbáltam elnyomni egy ásítást sikertelenül.
- Öltözz fel és fogd kontyba a
hajad! – mondta, majd kiment a szobámból. Úgy tettem, ahogy mondta. Felvettem a
fekete farmerom, hasonló felsővel (hála bő színekből álló gardróbomnak), majd
kontyba fogtam a hajamat. Felcsatoltam pár tőrt és kést és lementem, ahol Conor
épp a szörnyű kávéjának utolsó kortyát issza meg. Nekem egy pohár narancslevet
nyomot a kezembe a pogácsával, majd intett, hogy üljek le.
- Hova megyünk? – kérdeztem
miközben beleharaptam a pogimba.
- A gimibe. – összeráncoltam a
homlokom.
- Miért?
- Mert muszáj egy kis
helyszínelést nekünk is csinálnunk! – felelte. – Egy barátom lefülelte a Reed
házat.
- Kiket?
- Reed. Emily Reed, az
osztálytársad. – ó vagy úgy. – Tudod ekkora. – mutatott valahol az én
magasságomtól nagyobbat. – Szőke és… - majd mellkasa előtt egy hosszúkás
félkört mutatott.
- Köszi, hogy növeled az
önbizalmam bátyus! – mosolyogtam rá roppant kedvesen.
- Nem azt mondom, hogy neked
nincs csak… - magyarázkodott. Felálltam és megpaskoltam a vállát, majd a csapba
dobtam a tányért és a poharat.
- Ebből már nem jössz ki jól! – a
cipőmhöz indultam és fél lábon ugrándozva felrángattam a tornacipőmet.
Felkaptam a dzsekimet és már készen is voltam, ahogy Conor is. A kezembe
nyomott egy könnyű hátizsákot. Szó nélkül felvettem a hátamra, ő pedig zsebéből
előszedte a kocsi kulcsot és kiléptünk az ajtón.
- És Emilynek mi köze van ahhoz,
hogy mi CSI-t megyünk játszani az iskolában? – kérdeztem már a kocsiban.
Gyújtást adott és kihajtott a felhajtóról.
- Az ő asztaláról esett le a
kémia anyag és borszeszégő, ami miatt lángra kapott a terem. Csak furcsa módon
mindegyik asztalon minden el volt pakolva és még a padon sem volt. Kivéve az
övé. – mesélte. – Ő volt az egyetlen akit nem találtak a diákok közül, és mint
hallottam nem szívlel téged és csak pont te maradtál bent kivéve ő.
- Nem őrző ha erre gondolsz. –
jegyeztem meg halkan. – Valamiért elaludtam és nem keltem fel a pánikra, csak a
tűzre. Nem volt ott senki, csak én. Kém szagát éreztem, de sehol sem találtam.
- Valakinek muszáj volt tüzet
gyújtania. Azon is gondolkoztam, hogy Scott rávette Emilyt, vagy csak
megzsarolta, esetleg elvarázsolta, és így. Csak a pánik miatt balul sült el.
- Scott nem Merlin, hogy
elvarázsoljon embereket. És a zsarolás meg a meggyőzés sem az ő módszerei. –
biztos voltam, hogy ez az ő műve. – Amikor magamhoz tértem, ott állt az
ajtóban. Minden romokban hevert, de ő ott állt és nézett. – abbahagytam a
mesélést, mert láttam, hogy Conor küszködik. Erősen markolta a kormányt és
szemén is láttam, hogy nincs távol attól, hogy bárki aki a közelébe megy és
beszélni kezd hozzá azonnal megmurdel abban a pillanatban.
Mindig vigyáz rám. Mindent
megtesz a biztonságom érdekében és nekem esik rosszul, amikor valami történik
velem és látom mennyire fáj neki. Mennyire aggódik értem.
- Az iskolában Emily lesz, akit
elsőnek gyanúsítani fognak. Meg persze téged és Jevet. – tette hozzá. Értetlen
arcomat látva megmagyarázta. – Te voltál az egyetlen aki nem ébredt fel a
pánikra. Bent ragadtál az égő épületben és senki sem vette észre. Aztán
hirtelenjében Jev megjelenik veled a karjában. – elhalkult a hangja. – Carter,
magyarázz meg nekem valamit! Hogy történhetett ez? Még ha mély álomban vagy
akkor is te vagy a legéberebb ember. Mi történt?
- Nem tudom. – ráztam meg a
fejem. – Csak arra emlékszem, hogy bámultam a tanárt és utána elbóbiskoltam.
- De te olyat nem szoktál! –
csattant fel. – Biztos, hogy nem ettél vagy ittál valamit, amit mástól kaptál.
Vagy esetleg tündérpor…
- Te most arra célzol, hogy be voltam drogozva?
– vontam fel a szemöldököm. Nem válaszolt. – Kire gondolsz ki adta nekem?
Gondolhatod, hogy nem vagyok olyan hülye elfogadni mindent Scott-tól. Szóval,
ki a tipped? Emma, Jared, Eugene, mondjuk Hayley? – soroltam szemrehányóan a
neveket. – Esetleg Kelley, vagy éppen mi van ha Jev? Mondjad ki volt a tipped
kíváncsi vagyok!
- Carte ismertem olyan embert,
akinek a legjobb barátai tettek tündérport a kajájába úgy hogy a lány nem is
tudott róla. – mesélte. – Képzelheted mi lett belőle.
- Kicsapták? – gondoltam a
legmegfelelőbb válaszra. Erre Conor csak elmosolyodott. Mi ezen a mosolyogni
való? Úgy vigyorgott, mintha valami kedves emléke lenne.
- Csak felgyújtott egy szobanövényt.
– felelte.
- Hogy mit? – döbbentem meg. A
röhögőgörcs határán voltam. – Egy növényt? És azért sem csapták ki?
- Elbújt, amíg kiürült a hatása.
– Conor leállította a motort. – Nem lett nagyobb következménye, de ezek után
eléggé megrendült a bizalma a barátaiban.
- És eme hölgyeménynek azért van
köze hozzám mert… - megforgatta a szemeit.
- Azért mert megérkeztünk. –
kiszállt a kocsiból. Közel sem jártunk a sulinál, ha nem egy távolabbi
középület parkolójához állt be. Követtem, ahogy a mellékutcákon és az erdős
részről akarta megközelíteni az iskolát.
Átmásztunk a kerítésen és
csendesen átvágtunk az udvaron. Senki nem volt az épületben, sem a környékén
így nem nagyon kellett aggódnunk amiatt hogy valaki észre vesz. Pontosan a
kémia terem ablaka alatt álltunk.
Felnéztem, a
piciny ablakok nyitva voltak. – Ez a „barátod” mit is mondott Emilyékről? –
fordultam Conor felé.
- Emily nem
nyúlt hozzá a borszeszégőhöz és kint sem volt az asztalán. Ő ezt állította. –
vont vállat. – Azt mondta, hogy a felvételen egészen jól érezni, hogy nem
hazudik.
- Megbízható?
– közelítettem óvatosan. Mindig kényes volt, ha a barátairól, vagy az
ismerőseiről volt szó. Mert 1, állítása szerint neki nincsenek barátai. Mert 2,
amióta a szüleink meghaltak egyikkel se beszélt. Néha kihasználta a
kapcsolatait, hogy védelmet szerezzen nekünk, de azokkal akik tényleg a barátai
voltak soha nem beszélt azóta… részben miattam.
- Mi? A
felvétel? – megráztam a fejem.
- A barátodra
értettem. Megbízhatunk benne? – elgondolkozott. Mintha fejben végig nézné a
kapcsolatát azzal az emberrel. Válaszul csak bólintott, nem úgy tűnt mintha
mást is szeretne hozzá fűzni. – Biztos? – megint bólintást kaptam. – Mi a neve?
- Miért
érdekel? – vállat vontam.
- A húgod
vagyok! Miért ne? – majd a másik kérdést szegeztem neki. – Mióta ismered?
- Olyan mintha
arról faggatnál mintha épp most szereztem volna egy nőt. – testvériesen
egyszerre forgattuk meg a szemünket erre a kijelentésére. – Amúgy meg Jason, és
úgy 5 éves korom óta. – meglepődtem. Van egy barátja akiben megbízik. Van egy
barátja, aki még ismerte azelőtt hogy teljesen elzárkózott volna mindentől. –
Látom az arcodon és nem!
- Még azt se
tudod mit akartam mondani! – háborodtam fel.
- Nem fogom
megmondani a vezetéknevét, mert megint gondolsz egyet és a gépemben kutakodsz!
– tett szemrehányást.
- Egyszer
úgyis kiszedek belőled mindent! – fontam karba a karomat a mellkasom előtt. –
Egyszer eljön az a szép nap! – elmosolyodott.
- Na gyere
Watson, nézzünk körül! – intett, majd hozzá tette. – De előbb vedd fel a
kapucnidat!
- Miért? –
ráncoltam a homlokom.
- Ha nekem
kiesik egy szál hajad odafönn, én vágom le a hajad a következő alkalommal! –
fenyegetőzött. Késztetést éreztem hogy megint megforgassam barna szemeim, de
inkább csak tettem amit mond. Felhúztam a sötétkék pulcsim kapucniját.
Conor bakot
tartott, és felemelt a földszint ablak keretének a tetejéhez. Megkapaszkodtam a
kis mélyedésben a falon, ő pedig egy laza mozdulattal felkapaszkodott kecses
mozdulatokkal mellém.
Elrugaszkodtam
és a téglafal mélyedéseibe ékelve a cipőm orrát másztam felfele, pontosan ahogy
Conor tanította nekem. Ő hamarabb felért és belökte az ablakot és beugrott
rajta. Amikor a párkányhoz értem
segített és behúzott. Szemem elé az összeégett romok kerültek.
A plafonból 2
gerenda elégett maradványai V alakban helyezkedtek el a földön. Az asztalok
megszenesedve, alóluk könyv és táska maradványok kandikáltak ki. A székek
egymás hegyén hátán rendeződtek egy sorban. A fejemben villant az a kép, amikor
Jev a székeket rakosgatva csinált utat magának felém.
Körbefordultam.
A falakon hosszúkás foltok nyúltak el, mintha valaki félig festette volna ki a
helyet. A parkettán szénné égett üvegcserepek és elégett cetlik hevertek,
amiken különböző anyagok nevei szerepeltek.
Conor
leguggolt a sarokhoz és ujjai közt morzsolgatott valamit. Lerázta a kezét és
felállt.
- Egy kémia
teremben nem megyünk sokra a kénnel. – jegyezte meg. A sárga por mindenhol ott
hevert a teremben. – De lényegesen több van, mint kéne lennie. – tette hozzá.
Mögém lépett
és valamit kivett a táskából és a kezembe nyomta. Gumikesztyűk. Utánozva a
mozdulatokat, amiket még 4 évesen tanultam tőle, amikor először vitt el
helyszínelni, belefújtam a kesztyűbe, majd a kezemre aprikáltam.
Conor az egyik
gerenda és asztal közé lépett. Kezével a szénné égett táska cafatot
tanulmányozta.
- Ez a tied? –
fordult felém. Lebiggyesztettem az ajkam, ahogy felismertem.
- Azt hiszem
venned kell nekem egy új táskát! – mondtam válasz helyett. Conor kutakodni
kezdett benne és kapargatva a beleégett könyv maradványokat, majd valamit
rángatni kezdett. Szintekitépte azt a valamit a táskámból. Félig felvont
szemöldökkel mutatta fel a megolvadt markolatú bicskámat. Basszus!
- Micsoda
szerencse, hogy itt voltunk! – szólalt meg gúnyosan, majd odasétált felém
megfordította és a táskába tette a bicskámat.
- Ha
rákérdeztek volna, tudod, hogy kimagyarázom magam! – védtem meg magam. –
Beadtam volna a védtelen tini lány mesét, aki önvédelemként tartja magánál.
- Közel 15
centi hosszú a kése és bele van vésve a monogramod, meg az Ankh. Szerinted
bevennék az önvédelmet? Az emberek ilyen késekkel támadnak meg random embereket
az utcán. – oktatott ki. Már megint.
- Családi
ereklye? – próbálkoztam.
- Nem hiszem,
hogy a családi ereklyékkel szeretnéd megvédeni magad.
- Egyáltalán
maradt, bármi családi ereklyénk is? – kérdeztem, miközben Scott helye felé
sétáltam.
- Úgy
nagyjából 2 fegyver, anya naplója és a szakács könyve, amit egy barátnője
sózott rám. – vont vállat. Halkan hozzátette. – A többi elégett a tűzben.
- Itt sem
maradt sok minden. – tereltem a témát. Hiába jártam körbe ötször a fránya
asztalt semmi nyomott sem találtam. Még a táskája sem maradt itt. Bár szerintem
okosabb ő annál, hogy bármi fontosat is tartson benne.
- Nézd csak! –
hívott oda magához Conor. Emily asztala előtt guggolt. Lehajoltam hozzá, az
asztala megfeketedett, de amúgy meg semmi baja nem volt.
- Mintha nem
is érte volna a tűz, csak szimplán fekete lenne. – állapítottam meg. Conor végig
húzta az ujját az asztallábon. Orrához emelte ujját.
- Szén és kén.
– mondta. – Még azt nézd! – mutatott az asztallapra. Semmi sem volt rajta kivéve
a beépített rekesz teteje. Kiakartam nyitni, hátha találunk benne valamit, de
be volt zárva. – Kulcsra van zárva.
- Amikor
bejöttem a terembe, nem emlékeztem hogy kint lett volna az asztalán a felszerelés.
– kutattam emlékeim közt. – Gondolod, hogy egy démon volt?
- Az az elméletem,
hogy Scott rejtette el Emily padjában. Ekkora felfordulást egy tűz sem okoz. –
mutatott körbe. – Minden fel borult és a lángok sem voltak olyan magasak, hogy
a tető gerenda leszakadjon.
- Nem szokott
ilyenekhez folyamodni. – gondolkodtam.
- Sok idő
telt, mióta utoljára láttuk. Közel 3 év. – megráztam a fejem.
- Valami itt
nem stimmel nekem. Nem próbálkozna azzal, hogy egy démont elrejtsen a padba,
főleg nem annak a városnak a gimnáziumában, ahol egyszerre hemzsegnek a védelmezők
és a sötét erők. – magyaráztam. – Ő is bujkál! Ezzel felhívná magára a
figyelmet, túl sok lenne a kockázata. Ismerem.
- Épp ez a
baj. – mordult fel Conor. – Fogalmunk sincs mennyi titkunkat mondtad el neki,
mert azt hitted bízhatsz benne. Már akkor meg kellett volna ölnöm, ahogy megláttam!
– morogta tovább.
- Neked meg mi
bajod van most? – háborodtam fel. – Nem úgy volt, hogy most nyomozunk?!
- De, pontosan
utána.
- Nagyon
köszönöm, hogy készíthetünk pár felvételt, amikor megjönnek a helyszínelők. –
hallottunk meg egy távoli férfi hangját a folyosón. – Készíthetünk párat, még
azelőtt hogy megjönnek. – riadtan összenéztünk.
- Húzunk
innen! – ragadott meg Conor. Átlendítve lábaimat a párkányba kapaszkodva
vártam, hogy Conor is kimásszon. De hirtelen visszarántott az ablakból, cipőm
sarka nagyot csattant a padlón.
- Mi az? –
kérdeztem idegesen. – El kell mennünk innen, mielőtt ideérnek. Szerintem már
meg is hallottak minket!
- Az ablak
alatt parkol a híradó Carter! – suttogta hadarva. – Nem mászhatunk le csak úgy
mintha semmi sem történt volna!
- De itt sem
maradhatunk Conor! – lábamban éreztem a vágyat egy kis tinis toporzékolásra, de
nincs nekem időm arra. Hallottam, ahogy 2 ember beszélget a folyosón és azt is,
hogy valaki a lent parkoló kocsinak becsapja az ajtaját.
- Gyere! – ragadta meg a karomat Conor.
Feltolt az ablakpárkányra. A másik ablakhoz sietett, felült a párkányra, majd a
külső keretben megkapaszkodva felállt. Oldalra araszolt, de mivel csak fél
lábbal tudott úgy állni, hogy ne vegyék észre, így fél lábon áll és a keret
felső kiálló részére támaszkodott.
Követtem a
példáját és gyorsan talpra ugrottam és oldalra araszoltam. Le akartam nézni,
hogy megnézzem vannak-e lent emberek, de a kapucnim nem engedte. Conorra néztem.
Ő is felhúzta kapucniját a fejére, ha mégis észrevennének, legalább az arcunkat
ne lássák.
A terem ajtaja
kinyílt és két ember lépett be.
- Hú, hát ez…
- mondta az egyik. – Bemehetek?
- Addig ne járkáljunk
a területen, amíg a helyszínelők meg nem érkeznek! – ismertem fel az igazgató
hangját.
VAN LENT
VALAKI? – tátogtam Conornak és fejemmel lentre intettem. Neki jobb lelátása
volt, mint nekem. Lepillantott, majd
megrázta a fejét.
FEL. –
mutatott ujjával a tető felé. Majd mászni kezdett. Beleszorította a lábát a téglafal
mélyedésébe, és már egy lépéssel a keret tetején állt. Várta, hogy én is
elinduljak. Lábamra pillantottam, magam alatt láttam több mint 6 méterre lévő
járdát. Erőt kellett vennem magamon, hogy kizárjam a tényt a fejemből ha leesek
akkor azon a járdán loccsan szét az agyam.
Kifújtam a
levegőt. És oldalra léptem egyet, majd megvetve a lábamat a falon feltoltam
magam, félig a kereten támaszkodva és falon kapaszkodva. Követtem Conort föl a
tetőre. Leült és füttyentett egyet.
- Ez meleg
helyzet volt. – jegyezte meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése