2015. május 2., szombat

59. rész - A tervem részei

Sziasztok! Elmaradtam a múlt heti résszel, mert semmi ihletem nincs. És még nagyon most sincs. Van olyan időszak, amikor csak a bloghoz van ihletem, de van olyan amikor pedig a többi történeteimhez. És most kezdtem bele egy újabb novellába, pedig a még van egy ami nincs befejezve, még egy ami majdnem, akkor a trilógiám még nagyon csak 1 könyvnél tart és akkor a kémes is meg minden... Szóval phuh! Igen picikét sok sztori kavarog most a fejemben, és sosem ahhoz kapok ihletet amit kéne vagy szeretnék írni... De következő szombatra megpróbálok alkotni valamit.


Vivi:
- Nem mehetnénk ki és intézhetnénk el, mint eddig? – kérdeztem visszadőlve az ágyamra.
- Látom nem fogod fel annak a fogalmát, hogy egy ceruzával is kibelez. – forgatta meg szemeit Kirah, kortyolgatva az ebédjét.
- Éhes vagyok. – mondtam miközben a véres zacskóra pillantottam.
- Ha adok belőle értelmet nyer a fajotok elnevezése! – mosolyodott el. Most rajtam volt a sor, hogy szemeimet forgassam.
- Elmegyek kaját venni! – álltam fel az ágyról és már indultam, hogy lekapjam a dzsekimet. Kirah vámpírsebességével az ajtó előtt termett.
- Ki akarsz menni? – nézett rám nagy szemekkel.
- Nincs semmi kajánk, és veled ellentétben én fogok az erdőben nyulakra vadászni. – kezdtem felvenni a cipőmet.
- Elkísérlek! – vetette fel.
- Magasan van a nap, hólyagosra sülnél! – beszéltem le. – És amúgy is Kirah. Védelmezőnek születtem, tudok kardot forgatni nem is kicsit.
Visszasétáltam a bőröndömhöz és kivettem belőle a harci öltözetem egy részét. Majd felcsatoltam az alkaromra a tőröm és rávettem a dzsekimet. Táskámat a földről felkapva sétáltam az ajtóhoz, ami előtt, még mindig Kirah támaszkodott.
Ő is felöltözött, mint aki készen áll egy útra. – Kirah! – szóltam rá. Csak vállat vont.
- Mondtam, hogy elkísérlek. Akármilyen jó védelmező is legyél, fogalmad sincs mivel állsz szemben. Én legalább tudom, hogy menekülj el tőle! – vette ki kezeimből a kulcsot.
Az egérlyuknak kinéző házra – amiben Kirahval laktunk pár hete – mindig árnyék esett. Most ugyanilyen egérlyukban lakunk, amire viszont csak akkor vetődne napfény, ha piros hó esne. A többi rendezett családi háztól eltérően ez jóval beljebb helyezkedett az erdő felé, mint a többi. Nagyon öreg volt és rozoga és a felső emelete használhatatlan volt, annyi minden volt besuvasztva oda. Egy öregházaspár lakott benne, de már vagy 10 éve meghalhattak, amikor mi idejöttünk.
Mindegyik háznak kicsi előkertje volt, de a miénknek vagy minimum 10-15 méter hosszú. Kirah érdekében minden háznak sötét vagy állandóan árnyékos helyen kellett lennie. De mondjuk az ellentmondásos, hogy Kirah a legnaposabb helyeket választja. Jártunk már Los Angelesben, Miamiban is.
Amióta összeálltam Kiráhval, csak annyit kért, hogy a városokat meg a lakhelyet bízzam rá. Mondhatni olyan régen van már ebben a szakmában, hogy már pronak is lehet mondani. Mondjuk nem annyira mint Carter és Conor Lanet. Mindenkire számítottam, de pont rájuk kettőjükre.
Utoljára akkor láttam őket, amikor együtt jártunk az Internátusba Emmával és Jareddel. Majd két évvel később leléptek, utána pedig a nővérem is lelépett a barátaival. Aztán Jared és Emma is elmentek pár héttel utánuk Broken Arrowba. Én pedig egyedül maradtam. Lehet, hogy pontosan ez magyarázza, hogy most vérfarkas lettem.
Kirah elvált tőlem, hogy az erdőben folytassa tovább az utat. Száz méterre is mehetett volna, tudta volna pontosan merre járok. Az utca végén volt egy vegyes bolt, így nem kellett messzire menni.
Mivel gondoltam, hogy valószínűleg most indul mindenki haza biztosan nem találkozom össze egyik osztálytársammal se. Nos tévedtem. Éppen a rágcsáknál voltam, hogy valamit vegyek, amikor egy ismerős hangot hallottam meg magam mellől.
- Szia Vivi! – kurjantotta felém Nick. Egy szőke hajú lány sétált mellette, akinek feltűrt ujjú pulcsija megmutatta az Ankh keresztet balcsuklóján. Kézen fogva haladtak felém. – Miújság? Újabban nem voltál suliban!
- Beteg voltam. – feleltem hihetőbb arccal.
- Csak nem telihold volt? – mért végig a lány.
Nick értetlenül fordult felé. – Mi?
- Nem mondtam semmit. – mosolygott rá kedvesen a lány. Megéreztem, ahogy zsebében matat valami után. Beledobtam a kosaramba, amit akartam ezzel is jelezve, hogy már mennék.
- És jobban vagy már? Kicsit sápadt vagy még. – érdeklődött kedves mosollyal. Hasonlított Jevre. Nem vagyunk barátok és alig ismerjük egymást, mégis képes kedvesen viselkedni. Pedig ahogy eddig tapasztaltam a kis városi emberek, mindig utálatosak az újakkal.
- Persze, de mennem kell. A mamám vár a főzéssel. – mutattam a kosárra.
- Oké, hát akkor jobbulást! – integetett nekem. A lány pedig támadásra készen állva várt mellette.
Gyorsan befejeztem a vásárlást és kiiszkoltam a boltból. De csak egyre rosszabbra fordult a helyzetem. Kiráhnak igaza volt. Fogalmam sincs mivel állok szembe.
- Szia Vivien! – lazán dőlt neki a bolt oldalának. Bőrdzsekijének ujját ő is feltűrve hordta és izmos karjait mellkasa előtt keresztbe fonta. Haja kuszán állt az égnek, ragyogó kék szemeit egy pilóta fazonú napszemüveg takarta.
- Scott… - csak ennyi jött ki belőlem. Határozottan felismertem. Mert már láttam. Pár éve megjelent az ajtónkban, Ally után kutatva. Egy szőke lány volt vele, azt mondták, hogy a rokonai, és azt hitték ott lakik ahol mi. Utána persze arról faggatóztak, hogy hol van. De akkor egyáltalán nem éreztem ekkora lökés hullámként, hogy a világ egyik legféltebb őrzője áll velem szemben.
- Á, szóval már hallottál rólam. – mosolyodik el. – Nem láttalak, amióta összefutottam Kiráhval. Esetleg valami gond van otthon? – egy lépést tett felém, mire hátráltam egyet. – Na! – biggyesztette le a száját. – Ennyire azért nem kell félned tőlem!
- Mit szeretnél, hogy kiharapjam vagy vágjam a torkod?  - kezeim ökölbe szorultak. Próbáltam a hallásommal beazonosítani Kiráht de nem tudtam.
- Hú de tüzes lett valaki! – nevetett. – Csak nem párzási időszak van? – gúnyos mosolya idegesített. Nagyon. De főleg megrémített. Nem válaszoltam, szememmel menekülő utat kerestem. – Eszedbe se jusson! – figyelmeztetett. Zsebéből előhúzta mobilját és majd felém fordította  a képernyőt. A szemem majdnem kiesett a helyéről, ahogy megláttam az ismerős telefonszámot. – Csak egy gombnyomás és már közlöm is vele, hogy itt vagy.
- Honnan van meg a száma? – remegett a hangom. Jaj, ne…
- Mondjuk azt, hogy eléggé hasznát vettem korábban neki és a hordájának. – vont vállat rejtelmesen. – Bár szerintem te is hallottad szegény Mira történetét nem igaz?
- Te… Te ölted meg őt! – hebegtem.
- És Collint is. – a sírás határán álltam. Számhoz kaptam. – Még az utolsó pillanataiban is olyan jó kis fiú volt. Nem árulta el a barátait. És tudod kit nem árult még el? – tolta fel napszemüvegét a homlokára. Kék szemei csillogtak. – Carter Lanet.
- Azért ölted meg… - szipogtam. – Mert… Nem árulta el… Hol van? – bólintott.
- Még sem vagy te olyan üresfejű, mint gondoltam. – vigyorgott. – Akkor legyél megint okos kislány Vivi, és tedd azt amit mondok. Ha csak nem szeretnéd, hogy idejöjjön… Érted.
- Tűnj a közeléből Cipriano! – sziszegte mögüle Kirah. Az árnyékba húzódott, szemei vöröse csillogtak, és agyarai támadásra készen álltak.
- Á, rég láttalak Kirah. Szívás még az élet? – próbált poénkodni. Mivel semmi reakció nem volt rá, megforgatta szemeit durcásan. – Pedig igazán jó poén volt.
- Azt mondtam, tűnj a közeléből Scott! – ismételte meg újra.
- És ha nem? – vonta fel szőke szemöldökét az őrző. Kirah csak vérengzően elmosolyodott.
- Akkor te leszel az ebédem!
- Bon Appetit! – szólt vissza Scott, majd ujját a telefon hívás gombjára helyezte.
- Ne! – kaptam utána, de ellépett tőlem és majdnem orra estem volna, ha Kirah nem terem ott és kap el.
- Ugye tudod Vivi, ha idejön már nem lesz idő elmenekülni? És azonnal szét fogja cincálni mindenkidet, akit szeretsz. Kiráhval kezdve. Utána pedig a nővéred jön. Úgy tudom Alison Montgomeryvel el lehet érni, hogy idelátogasson. – sorolta Scott. Kirah ráakarta vetni magát, de magragadtam a karját.
- Mit akarsz mit tegyek? – kérdeztem. Nem volt más lehetőségem. Ha nem teszem meg ide fog jönni, elvisz engem a többieket pedig mind megöli. Ha pedig engedelmeskedem, lehet hogy csak engem öl meg.
- Mindkettőtöknek vissza kell mennie a Magic Ville gimibe. Csak ennyit kérek! – Kirah homlokát ráncolta.
- Mégis minek?
- Mert ahhoz, hogy a tervem teljes legyen, nektek ott kell lennetek. – felelte, majd gyorsan hozzá tette. – Ha hallgattok rám és visszamentek, ígérem nem esik bántódásotok. És egyikőtök drágalátos alvilági exe sem tudja meg a hollétetek. – Kirah is megmerevedett. – A tervem részei vagytok.
- Honnan tudjuk, hogy nem versz át? – kérdeztem, elnevette magát.
- Egy csónakban evezünk Vivi. Én ugyanúgy bujkálok, ahogy ti. – válaszolta. – A szabadságomat akarom megváltani. Csak azt akarom, hogy szemtanúi legyetek, hogy ti is szabadok lehessetek.
- És mégis mivel akarod megváltani a szabadságod? – tudakolta Kirah gyanakvóan. – Amit feltétlenül látnunk kell.
- A Kiválasztottat akarom. De őt megszerzem én. Azt akarom lássátok, miként bukik el a nagyrabecsült Védelmezők népe egyetlen ember miatt. – ünnepélyes hangon beszél. – Ti a dolgotok annyi, hogy hozzátok el nekem Alison Montgomeryt. Élve vagy holtan nem érdekel, csak kell nekem.
- Minek neked a Townsondok kuzinja? – vonja fel sötét szemöldökét Kirah.
- Nem neki kell. – szólalt meg mögülünk egy női hang. Megfordultunk és egy harmincas éveiben járó nő sétált felénk. Nagyon hasonlított Scottra és ő volt az a nő aki a házunkhoz is eljött. – Nekem kell. A vérével véget vethetek egy átoknak, ami régóta kínozza a Lane, Townsond és Cipriano családot. És az ő vérével életben maradhatok.
Hát akkor ő hármójukról szól az átok. Felhorkantottam.
- Azt hiszed elárulnám a nővérem legjobb barátnőjét a családi átkotok miatt? – a nő elmosolyodott.
- Nem hiszem drágaságom. Tudom. – mosolya még ijesztőbb mint a Scotté. – Jobb belátásra is bírhatlak, a nővéredhez eljutni eléggé könnyű…
- Őt hagyjátok ki ebből! – lépett elém Kirah. Hangja ellentmondást nem tűrő volt. – Majd én elhozom nektek Alisont! De Vivit hagyjátok ki belőle, nem hagyom, hogy elárulja a családtagjait. – gúnyos nevetés hangzott fel mindkét oldalról.
- Milyen bájos, nem Scotty? – nézett a nő Scott felé.
- Hát hogyne Katie. – újra a nő vette át a szót.
- Mindketten kellettek. Csak úgy lehettek mindketten szabadok. – közeledett felénk kecses, macskaszerű léptekkel. – Ha elhozzátok nekem Alison Montgomeryt, minden szükséges hozzávalót odaadok ahhoz, hogy visszafordítsátok az Alvilági létet. És ha élve kapom meg Allyt a varázsigét is odaadom. – Kiráhval egymásra néztünk.
Ez volt a pillanat. Ahol vagy lemondunk arról, hogy újra emberek lehessünk, vagy pedig ellent mondunk minden erkölcsi értékünknek, és holt biztos, hogy sokan halnak meg. Nem adhatom fel Allyt. Nem tudnám ezt tenni a nővéremmel, bármennyire haragszom is rá. Kirah szemében láttam, hogy ő sem akarja ezt tenni.
Idő! Ez az amire szükségünk van! Húznunk kell az időt, hogy kitaláljunk valamit.
- Kell egy kis idő, hogy ezt átgondoljuk! – mondta Kirah helyettem is. – A gimibe visszamegyünk, nehogy azt higyjétek lelépünk ezek után.
- Amúgy se jutnátok messze. – mosolygott negédesen a Katienek nevezett nő. – De legyen. Ha meg van a döntés megtaláltok minket.
Mindketten bólintottunk.  Mielőtt elmentek volna a nő visszafordult. – De nehogy csalódnom kelljen bennetek!

<<58. rész

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése