Sziasztok! Meghoztam a folytatást, ami eléggé rövid lett, de remélem tetszeni fog. A másik dolog pedig az lenne, hogy lehet tartok majd egy kis szünetet a blogon (bár nincs nagy aktivitás szóval nem hiszem bárkinek feltűnne). Még nem most, majd későbbre tervezem de nem lesz az olyan messze. A hosszát még nem tudom, de biztos hogy legkésőbb augusztusban biztos lesz rész ha addig nem is. Az oka a szünetnek pedig nem más, mint a többi írásom. Van egy történetem ami már 2 éves procedúrában van és szeretném befejezni, majd kiadatni. Igen amikor nincs rész vagy éppen ihletem akkor valószínűleg ahhoz és más írásaimhoz ötleteltem. Remélem megértitek, mert így is nagy a stressz rajtam, hogy mi lesz ha felkerül a piacra nem hogy még kész sincs!! Phuh, csak ennyit akartam és megígérem próbálok részt hozni néha-néha. Puszi: Kukorka
Ally:
Elővette saját tőrét és nekem támadott. Kivédtem az ütését, de tőre felsértette kézfejem. Térdemet felhúzva gyomorszájon rúgtam, mire ő elkapta vérző kezem és megszorította. Vércseppek hullottak a padlóra és mosódtak el, amikor a földre rántottam a férfit és lovagló ülésben feje fölé tartottam a kezeit és tőrömet nyakához szorítottam.
Ally:
Elővette saját tőrét és nekem támadott. Kivédtem az ütését, de tőre felsértette kézfejem. Térdemet felhúzva gyomorszájon rúgtam, mire ő elkapta vérző kezem és megszorította. Vércseppek hullottak a padlóra és mosódtak el, amikor a földre rántottam a férfit és lovagló ülésben feje fölé tartottam a kezeit és tőrömet nyakához szorítottam.
- Kinek dolgozol? – sziszegtem felé.
Felnevetett.
- Gondolkozz a piciny fejeddel
Alison! – tudta a nevem.
- Damien? – ráncoltam a homlokom.
- Is. Azóta mestert váltottam. –
vigyorgott.
- Cipriano? – sötétült el a
szemem. Félelem nélkül bólintott. – Ettől a kis mozdulattól kedvem támadt
kitörni a nyakad, te féreg! – szorítottam még jobban torkához.
- Mit szólna Damien, ha
lerombolnád az elképzeléseit rólad? – vonta fel gúnyosan szemöldökét. – Tudod Ally,
ha nem lennél védelmező és nem lett volna Damien, biztosan rád hajtottam volna.
– kitépte kezeit, engem pedig orrba vágott. Pulóvere ujjából előhúzva valamit,
hátra szorította a kezeimet és összekötözte őket. Combjaimnál fogva megfogott és
a földre csapott.
Próbáltam megrúgni, de
megszorította még most is fájó vállam. Úgy kapott fel, mintha ölébe ugrottam
volna, majd neki rohant ez egyik tükörnek aminek az üvege beleállt a hátamba.
Nyakamnál fogva fejemet is a tükör darabjához verte.
Közel hajolt hozzám. – Olyan kár,
hogy szét kell rúgjam a formás kis segged.
Leköptem és felnevettem. – Már emlékszem
rád te pöcsfej! – mosolyogtam. – Miattam rúgott ki Damien, amikor nem szerezted
meg azt ami kellett nekem! – tovább nevettem. – És most pont a Ciprianokkal?
Egyre szánalmasabb nem is lehetnél.
- Fogd be te kis ribanc! – tekerte
ujjait nyakam köré. Orromból ömlött a vér, és valószínűleg a fejemből is.
Vállam újra sajgott és a kezemből minden vért kiszorított a kötés. – Kit érdekel
a pénz az élő fejedért, elviszem nekik csak a fejed.
- Olyan értékes lennék, hogy már
pénz is van a fejemen? – cukkoltam. – Olyan cuki vagy lemondasz a pénzről
miattam, lehet beleegyeznék egy éjszakába veled.
- El sem tudod hinni mennyire. –
sziszegte. – Lassan 10 milliárd dollárnál tartunk a holtestedért. Képzeld el mi
lenne ha élve vinnénk el.
- Hát úgy tűnik ez ma nem a te
szerencse napod! – mosolyodtam el. Értetlen arcot vágott én pedig jól
irányzottan orrba fejeltem, mire elengedett én pedig a földre estem. Az oviban
tanult jó módszerrel ágyékon térdeltem és mögé kerülve felemeltem a kezem és a
kötéssel, amit csuklóim köré tekert azzal akartam megfojtani. Kapálózott egy
darabig, majd ketté vágta a kötelet, mint kiderült. Annyira nem éreztem a
csuklóimat, hogy fel se fogtam mivel fegyvereztek le. Megfordultam és
visszaadtam azt az orrbavágást még egyszer. Viszont megint vállamnál támadott.
- Á! – kiáltottam fel
fájdalmamban. Nyakamnál elkapott és elkezdett fojtogatni.
- Rohadj meg te büdös ribanc! –
sziszegte a fülembe. Rohadj meg te is! Hagytam hogy egy pillanatra át
vegyed fölöttem az irányítást, de csak annyira hogy erőt adjon nekem. Elemeltem
a lábam a földtől és 360 fokot lendülve a hátára másztam az őrzőnek és
kiszabadítottam magam a szorításából. Kapálózott és felém mardosott én pedig egy
határozott mozdulattal kitörtem a nyakát. Együtt zuhantunk a földre.
Megtöröltem orromat és lemásztam róla, majd az egyik fülkébe húztam, ahova a
wcre ültettem. Becsuktam az ajtót majd kimásztam a fülkéből. Egyből nekem
rontott valami és a falhoz nyomott. A vámpír lány volt az.
- Azt hitted ilyen könnyen
menekülsz? – vigyorgott rám, ahogy a falnál tartott. – Okosabbnak kell lenned
nálam Alison Montgomery! – megpillantottam valamit a karján. Egy heget.
Valaminek a hegét, ami csak akkor hagy ilyen gennyes heget, ha leég valaki
kezéről. Ennek a lánynak pedig egy Ankh kereszt égett le a csuklójáról.
Mielőtt bármit mondhattam volna a
korábbi vámpír lány jelent meg és ellökte. Elkapta nyakát és hasonlóan mint én
az örzővel eltörte és a lány ernyedten esett földre.
- Mit keresel itt? – hüledeztem.
Nem válaszolt, csak felvette a tőrömet a földről és vágásokat ejtett a karján
és az arcán. – Mit csinálsz? – átdobta
nekem a megtisztított kést.
- Mentem az életed! – felelte. – A
barátnőmért teszem, nem miattad! Most pedig fogd őket és azonnal húzz vissza
Magic Ville-be mielőtt felébred. – bólintottam. Kiengedtem a hajam, hogy a véres
fejem ne látszódjon annyira. Lehúztam a dzsekim ujjait és minden tükör
szilánkot leráztam a kabátomról. Legalábbis akkor azt hittem. Feláztattam a vért az arcomról, majd gyorsan
visszarohantam Jevékhez, akik nyugisan ültek és épp egy shake-et ittak.
- Minden okés, sokáig elvoltál? –
kérdezte Kelley.
- Kicsit rosszul érzem magam. –
színészkedtem. – Hazaviszlek titeket! – jelentettem ki. – Csak siessünk,
mielőtt kidobom a taccsot! – szerencsére ez hatott. Perceken belül a kocsiban
voltunk és Magic Ville tartottunk. Előbb Carter vittem haza. Jevvel egy gyors
búcsú csókot váltottak, én pedig inkább kiszálltam a kocsiból és kinyitva a csomagtartót kivettem a táskáját és
átnyújtottam.
- Sziasztok! – jelent meg
mellettem Conor.
- Jézus! – kaptam a szívemhez. Azt
hittem a vámpírlány volt az. Mérgemben bokán rúgtam.
- Áú! – jajgatott. – Ezt miért
kaptam? Ma már nem kaptam eleget!
- Nem vagyok jó hangulatomban. –
duzzogtam.
- Én bemegyek! – jelentette be
Carter és besietett a házba.
- Nem volt semmi gond vele? –
érdeklődött Conor. Megráztam a fejem. – És veled? Mármint veled se történt
semmi? – megint megráztam a fejem. Érdeklődő szemekkel pásztázott.
- Mi van? – ujja az arcom felé
közeledtek. Szívem kalapált és elfelejtettem levegőt is venni. Ujja vállamról
vett le. Ujjai közt forgatta a kis tükör darabot. Vállat vonva eldobta, majd
határozottan a tarkómnál fogva közelebb húzott magához. Ujjait hajamba vezette
és az arcomat fürkészte. Majd elhúzódott és ujjait kihúzta hajamból. Véres
ujjait nézegette, majd egy zsepkendővel megtörölte kezét.
A francba! Kiszúrta! – Várom a
magyarázatot. – Improvizálnom kellett. A kocsi kerekét rugdostam. – Ally,
válaszolj ha kérdezlek! – türelmetlenkedett. Utáltam ezt a mondatot. Annyiszor
hallottam már az anyám szájából akit utálok, és még inkább dühített hogy ő
mondja.
- Nem vagyunk barátok, se
kollégák, se pedig egy pár, hogy elszámolással tartozzak neked! – néztem fel a
szemébe, minden türelmem elveszítve. – Szóval majd elmondom neked ha úgy
akarom. De nem akarom hogy netalántán értem is aggódj! – a kocsi ajtajához
sétáltam és ujjaimat a kilincsre fontam. – Mert ha elmondanám a következő
mondatban úgyis szerepelne az, hogy Carter! – mosolyogtam rá negédesen.
<<64. rész
<<64. rész
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése