Sziaaasztook! Újabb részt hoztam nektek, aminek szerintem a neve eléggé érthetően elárulja miről lehet szó. De előre figyelmeztetek mindenkit, nem kell rózsaszín csillámos lufis bulira gondolni. Olyan bulija csak Jevnek lesz ;) Remélem tetszik és kíváncsi vagyok a véleményetekre :)
Carter:
Carter:
A hét gyorsan
telt el. Emilyék szervezték a bulit és elég sokan gyűltek már össze. Teleplakáltolták
a sulit szórólapokkal. Majdnem mindegyik szekrényre ragasztottak én pedig
letéptem őket. Ugyanis Emilynek az lett a foglalkozása, hogy minden szünetben
visszaragasztotta azokat amiket letéptek, vagy leszedtek. Vagyis én szerda
reggeltől kezdve Halloween bulis plakátokat tépkedtem a szekrényemről. Jev
mondta hogy hagyjam mert úgyis visszaragasztja de nem hallgattam rá, mert
idegesített.
Scott a
közelembe nem jött, amit felettébb furcsálltam. Conor csak annyit mondott, hogy
örüljek ennek. Jev továbbra is játszotta a műmosolyát. Nem kérdeztem rá, aminek
úgy örült mint majom a farkának.
Pénteken
viszont minden a feje tetejére állt. És akkor történt, hogy Ally és Conor
egyszerre fázott meg.
Reggel még
minden nyugis volt. Kelley vidám volt, Jev tette, hogy vidám, Scott békén
hagyott, Conorral épp nem veszekedtünk.
- Boldog
szülinapot! – köszöntöttem fel Kelleyt. Visítozva a nyakamba ugrott.
- Ú köszönöm! –
szorongatott meg. – Honnan tudtad? – érdeklődött.
- Megkérdeztem.
– válaszoltam. – És kaptál már valamit? – kérdeztem.
- Csak nutellás
gofrit reggelire és ebédre. – vigyorgott. – Kérsz? – mielőtt tiltakozhattam
volna a kezembe nyomott egy barna gofrit. Életemben nem láttam még gofrit ami
nutellából van. Alapjáraton nem szeretem annyira a csokis dolgokat, de a
nutellát képes vagyok üvegből kiskanállal enni. Emlékszem amikor olaszba
voltunk és kikönyörögtem egy bödön nutellát Conornál. Nem értette ezt az
imádatom, és a nap végére együtt ettünk meg egyet.
Megértettem
Kelley izgatottságát. Ha én ilyet kapnék a szülinapomon, képes lennék a nyers
tésztát is enni a tálból.
A szünetekben
az emberek jöttek az osztályokból, hogy felköszöntség Kelleyt. Fiúk és lányok
is ajándékokkal jöttek a kezükben. A fiúk Kelley miatt, a lányok Jev miatt. Nem
lepődtem meg, hogy amikor kimentem a mosdóba öten küzdöttek a helyemért. Jev
Kelley mellé ugrasztotta Nicket, bár nem tudom Jev mit hitt a legjobb
haverjáról. Mert Nick ugyanúgy meresztette szemeit a lányra, csak
moderáltabban.
Lehet hogy ez
teljesen normális, hogy annak a kettőnek a szülinapján őrültek háza van. De
nekem nem volt. Sőt értelmét se láttam. És én még azt hittem az már királyi
parádézás, hogy Hayley az én szülinapomon közli minden emberrel hogy aznap van.
Nos tévedtem.
Nagy szemekkel
álltunk Kirahval és a vérfarkas lány Viviennel és néztük ahogy a diákok ölni
tudnának, hogy valamelyik közelébe kerülhessek.
- Chh és még én
csaptam nagy felhajtást a szülinapom miatt! –sétált a helyére Kirah, Vivien
pedig követte.
Olyan sűrű kör
vette őket körül, hogy Jevet, és Kelleyt már nem is láttam. Nick fejét láttam
kibújni a tömegből, aki amikor meglátott integetni kezdett, majd megint eltűnt.
- Csinálnának
helyet a barátnőmnek? – hallottam meg Jev hangját. Balhét szagolok. Egyszerre
fordultak felém. Tekintetük teljesen ugyanolyan volt, haragos és döbbent.
Olyanok voltak, mint a Kémkölykökben a klón gyerekek.
- Mi? –
sipítoztak a lányok és fiúk egyszerre. – Ne már! – ez ijesztő volt. A kis
résnyi helyen becsusszantam a székemre, amiről Jev levette a táskáját, hogy ne
foglalják el. Igaz, hogy a gyilkos kör közepén ültem, de biztonságosabb volt a
kezembe csúszó tőrrel ücsörögni, mint anélkül álldogálni kívül.
- És mióta
jártok? – érdeklődött az egyik lány.
- 2 hete. –
válaszolt helyettem Jev.
- Még egy
lánnyal jársz Emily előtt? – szólalt meg egy fiú, aki engem méregetett.
- Ja Carter
hanyadik is lesz? – gondolkodott hangosan egy újabb lány.
- Azt hiszem a
26-ik. – felelte egy fiú.
- Nem ő
Brittney volt. Utána volt még 4. Tehát a harmincadik. – törték a fejüket, hogy
vajon Jevnek hanyadik barátnője vagyok. Bár azt hittem nagyobb lesz a szám, és
70 körül kötünk ki. Bár végül a 45-ben egyeztek meg.
Felvont
szemöldökkel fordultam Jev felé. – Évek lennének mire elmesélnéd mindet. –
jegyeztem meg mire elmosolyodott.
- Igen,
valószínűleg. – ami a legjobban idegesítette őket, hogy nem csaptam hisztit.
Gondoltam, hogy Jev az iskola háromnegyedével járt már. A rajongói mindről 20
oldalas háttértörténetet képesek adni, és a nem rajongók – mint én – még azok
is nyomon követik a dolgokat.
Nem vártam,
hogy én leszek a világot megváltó lány a számára. Többször is átfutott az
agyamon amikor a vele kapcsolatos érzéseimen gondolkodtam – edzések között arra
is szakítottam időt – és eléggé biztos voltam benne, hogy csak egy újabb lány
leszek számára. Vagy ő dob engem, vagy én őt, vagy elköltözünk, vagy pedig
engem megölnek. A négy opció közül bármikor bekövetkezhetett az egyik.
- Prühühü! –
szólalt meg mögülem Kelley. – Nagyon szörnyű, hogy Carter Jevvel jár felfogtuk.
– gúnyolódott. – Carter ne aggódj, az az előbbi 44 „kapcsolat” 2 napnál tovább
nem tartott és csak a lányok képzeletében létezett. A lányok csak féltékenyek
rád, a fiúk pedig Jevre.
- Ez nem igaz!
– szólaltak meg egyszerre felháborodva.
- Dehogynem! –
röhögte ki őket Nick. Jev hátrafordult húgához.
- Kelley ne
bántsd meg a rajongóimat, szegénykéknek összetöröd a szívét! – pislogott
színpadiasan Jev. Akkor szórakozott a héten végre rendesen először.
- Még a végén
lekerül a falukról a poszter rólad! – pacsizott össze vele Nick.
- Életed legjobb
bazárja lenne ha cuccokat árulnál a képeddel. – jegyeztem meg. – Sőt még a
fejednek se kell rajta lenni, elég ha te adod el.
- Emberek
órára! – dugta be hozzánk egy tanár. – Nyomás! – az emberek elhagyták a termet.
- És te vennél
tőlem valamit, ha én árulnám? –pislogott rám kaján vigyorával.
- Valószínűleg
nem! – törtem le vigyorát.
- Ez gonosz
volt!
- Nem vetted
észre még a szarvaimat? – érdeklődtem. – Pedig nincsenek nagyon elrejtve.
- Most, hogy
mondod el tudnálak képzelni egy ördögös ruciban! – puszilta meg az arcomat. Egy
percre nem esett le, de utána igen.
- Te perverz
majom! – löktem le majdnem a székről, de elkapta a kezem és megcsókolt. Rám
vigyorgott, amikor elváltunk.
- Blah! –
mímelt okádást mögöttünk Nick és Kelley.
- Jaj, fogjátok
be! – feleltük egyszerre és előre fordultunk.
Suli után Jevre
vártam, aki sietve lépett ki a kapun.
- Kelley? –
kérdeztem.
- Dolga van. –
válaszolta. – Mehetünk? – bólintottam. Szerdán kiharcoltam, hogy újra egyedül
mehessek haza, aminek Conor nem örült túlságosan de belegyezett, mikor újra
felhoztam Allyt témának. Szörnyű húg vagyok tudom, de magának köszönheti.
Mondjuk abban biztos vagyok, hogy valamelyik bokorból engem figyel, hogy
nyugodt legyen a lelki ismerete.
Kelley haza
küldette a cuccait Jevvel (legalábbis az ajándék halmot).
- Nem lepődtem
volna meg, ha neked is adnak valamit! – cukkoltam Jevet.
- Adtak is. –
bólogatott. – Plüssök, levelek telenyomva parfümmel, sütik, karkötők. – nézett
bele a zacskóba.
- Ó bocsánat!
Én sajna nem csatlakoztam a fandomodhoz. – biggyesztettem le a számat. – Sajna
túl sokhoz tartozom már, ezért a tiédből kimaradtam.
- Kár, hogy nem
lehetsz egy a Jeverierek közül. – szomorkodott.
- Ezt most
találtad ki vagy ezen agyaltál is? – röhögtem el magam.
- Komolyan ez a
fandomom neve. – röhögött velem. – Egyszer hallottam meg és azóta beleégett az
agyamba! Néhányan még klubbot is akartak alapítani a suliban.
Nem bírtam
visszafogni a röhögést. – Örülök, hogy az igazgatótoknak volt esze! –
törölgettem a szemem.
- Annyiszor lát
engem, hogy szerintem elege lett volna, ha jelentést kellett volna hallgatnia a
klub fejlődéséről és a heti témájáról. Minden héten. – magyarázta. – A gáz
pillanat amikor az igazgató kölyök korod óta ismer és anyáddal jóba vannak.
- Nézd a jó
oldalát! Ezért nem rúgnak ki téged! – felsóhajtott.
- Bárcsak
megtették volna. – ábrándozott. – Inkább adom fel a 7-ig alvást, minthogy itt
kelljen leérettségiznem.
- Miért? –
ráncoltam a homlokom. – Nagyon úgy tűnik élvezed szívni a tanárok vérét, és
hogy a rajongó táborod minden nap körül vesz téged.
- Hangosan soha
nem mondanám ki, de utálok idejárni. – vallta be. – Legszívesebben visszamennék
Londonba! Vagy nekem egy másik iskola is elég. Egy nagyobb.
- Nem mindig jó
a nagy iskola. – válaszoltam.
- Születésem
óta ismerem az évfolyamra járókat és bölcsis korom óta egy csoporton voltunk.
Ismerek ebben a városban mindenkit. Az élettörténetük jobban megy mint
bármelyik költőé akiről valaha tanultam. – mesélte. – És ha máshova is mentem
az vagy a nagyanyámék vagy a rokonok háza volt, és az ő fejükön kívül másét nem
is láttam. Úgy érzem…
- Mintha
belennél zárva? – fejeztem be a mondatát. Bólintott. – Ha annyira menni akarsz
akkor menj! – javasoltam. – Semmi nem akadályoz meg benne! Bármikor
bejelentheted anyudnak, hogy máshova szeretnél menni. Az én véleményem szerint
elég jó kis életed van így is, de ha elmagyarázod anyudnak hogyan érzel
biztosan megérti, és tesz valamit érte.
- Hogy érted,
hogy jó életem van? – ráncolta homlokát.
- Vannak
barátaid, akiket mindennap láthatsz és velük lóghatsz amikor csak szeretnéd.
Ott a húgod, és anyud, akik szeretnéd és törődnek veled. – magyaráztam. – Igaz
hogy egy seggfej tudsz lenni néha, de ettől eltekintve jó ember vagy. Még a
kinézeteddel sincsen gond, akárkit megkaphatsz a bolygón, de komolyan. – közel
voltunk már a házukhoz. – Lényegében van egy életed, ami stabil lábakon állsz.
Kicsit is irigy vagyok rád emiatt.
- Pedig
szerintem a te életed is elég király. – állt meg felém fordulva. – Mármint
elmerem képzelni mennyire rossz lehetett elveszíteni a szüleieteket. De tök
menő, hogy csak te meg a bátyád vagytok. Másoknál mindig van a jótevő nagynéni
vagy bácsi, de ti maradtatok együtt. Új helyeket láthattál, új embereket
ismertél meg. És ez szerintem nagyon király dolog. – mert nem volt senkink egymáson
kívül.
- Nem mindig jó
az új és furi gyereknek lenni. – vontam vállat. – És azért nem volt jótevő
nagybácsi vagy néni. Mert nem is volt. Nincs senkim a bátyom kívül. – feleltem.
Letette a szatyrot a kezéből és magához húzott.
- Én itt vagyok
neked. – mondta a szembe nézve. Kék szemei csillogtak, mint a kék óceán.
Mély levegőt
vettem. – Hagyhatjuk a kínos és szentimentális beszélgetést? – kérdeztem elhúzott
szájjal. – Mert nagyon nagyon kínos! – elmosolyodott.
- Persze. –
felelte. Már engedte volna el a derekam, de pulóverébe kapaszkodva
megcsókoltam.
- De azért
köszi. – mosolyogtam rá.
Házuk előtt
megkérdezte. – Bejössz? – megráztam a fejem. – Ígérem mielőtt ciki családi
szülinapozásba kezdünk elmehetsz! – felnevettem.
- De csak
addigra. – egyeztem bele.
Egy sms-t küldtem
Conornak: Maradhatok? – írtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése