2015. július 25., szombat

67. rész - Kelley szülinapja

Sziaaasztook! Újabb részt hoztam nektek, aminek szerintem a neve eléggé érthetően elárulja miről lehet szó. De előre figyelmeztetek mindenkit, nem kell rózsaszín csillámos lufis bulira gondolni. Olyan bulija csak Jevnek lesz ;) Remélem tetszik és kíváncsi vagyok a véleményetekre :)

Carter:
A hét gyorsan telt el. Emilyék szervezték a bulit és elég sokan gyűltek már össze. Teleplakáltolták a sulit szórólapokkal. Majdnem mindegyik szekrényre ragasztottak én pedig letéptem őket. Ugyanis Emilynek az lett a foglalkozása, hogy minden szünetben visszaragasztotta azokat amiket letéptek, vagy leszedtek. Vagyis én szerda reggeltől kezdve Halloween bulis plakátokat tépkedtem a szekrényemről. Jev mondta hogy hagyjam mert úgyis visszaragasztja de nem hallgattam rá, mert idegesített.

Scott a közelembe nem jött, amit felettébb furcsálltam. Conor csak annyit mondott, hogy örüljek ennek. Jev továbbra is játszotta a műmosolyát. Nem kérdeztem rá, aminek úgy örült mint majom a farkának.
Pénteken viszont minden a feje tetejére állt. És akkor történt, hogy Ally és Conor egyszerre fázott meg.
Reggel még minden nyugis volt. Kelley vidám volt, Jev tette, hogy vidám, Scott békén hagyott, Conorral épp nem veszekedtünk.
- Boldog szülinapot! – köszöntöttem fel Kelleyt. Visítozva a nyakamba ugrott.
- Ú köszönöm! – szorongatott meg. – Honnan tudtad? – érdeklődött.
- Megkérdeztem. – válaszoltam. – És kaptál már valamit? – kérdeztem.
- Csak nutellás gofrit reggelire és ebédre. – vigyorgott. – Kérsz? – mielőtt tiltakozhattam volna a kezembe nyomott egy barna gofrit. Életemben nem láttam még gofrit ami nutellából van. Alapjáraton nem szeretem annyira a csokis dolgokat, de a nutellát képes vagyok üvegből kiskanállal enni. Emlékszem amikor olaszba voltunk és kikönyörögtem egy bödön nutellát Conornál. Nem értette ezt az imádatom, és a nap végére együtt ettünk meg egyet.
Megértettem Kelley izgatottságát. Ha én ilyet kapnék a szülinapomon, képes lennék a nyers tésztát is enni a tálból.
A szünetekben az emberek jöttek az osztályokból, hogy felköszöntség Kelleyt. Fiúk és lányok is ajándékokkal jöttek a kezükben. A fiúk Kelley miatt, a lányok Jev miatt. Nem lepődtem meg, hogy amikor kimentem a mosdóba öten küzdöttek a helyemért. Jev Kelley mellé ugrasztotta Nicket, bár nem tudom Jev mit hitt a legjobb haverjáról. Mert Nick ugyanúgy meresztette szemeit a lányra, csak moderáltabban.
Lehet hogy ez teljesen normális, hogy annak a kettőnek a szülinapján őrültek háza van. De nekem nem volt. Sőt értelmét se láttam. És én még azt hittem az már királyi parádézás, hogy Hayley az én szülinapomon közli minden emberrel hogy aznap van. Nos tévedtem.
Nagy szemekkel álltunk Kirahval és a vérfarkas lány Viviennel és néztük ahogy a diákok ölni tudnának, hogy valamelyik közelébe kerülhessek.
- Chh és még én csaptam nagy felhajtást a szülinapom miatt! –sétált a helyére Kirah, Vivien pedig követte.
Olyan sűrű kör vette őket körül, hogy Jevet, és Kelleyt már nem is láttam. Nick fejét láttam kibújni a tömegből, aki amikor meglátott integetni kezdett, majd megint eltűnt.
- Csinálnának helyet a barátnőmnek? – hallottam meg Jev hangját. Balhét szagolok. Egyszerre fordultak felém. Tekintetük teljesen ugyanolyan volt, haragos és döbbent. Olyanok voltak, mint a Kémkölykökben a klón gyerekek.
- Mi? – sipítoztak a lányok és fiúk egyszerre. – Ne már! – ez ijesztő volt. A kis résnyi helyen becsusszantam a székemre, amiről Jev levette a táskáját, hogy ne foglalják el. Igaz, hogy a gyilkos kör közepén ültem, de biztonságosabb volt a kezembe csúszó tőrrel ücsörögni, mint anélkül álldogálni kívül.
- És mióta jártok? – érdeklődött az egyik lány.
- 2 hete. – válaszolt helyettem Jev.
- Még egy lánnyal jársz Emily előtt? – szólalt meg egy fiú, aki engem méregetett.
- Ja Carter hanyadik is lesz? – gondolkodott hangosan egy újabb lány.
- Azt hiszem a 26-ik. – felelte egy fiú.
- Nem ő Brittney volt. Utána volt még 4. Tehát a harmincadik. – törték a fejüket, hogy vajon Jevnek hanyadik barátnője vagyok. Bár azt hittem nagyobb lesz a szám, és 70 körül kötünk ki. Bár végül a 45-ben egyeztek meg.
Felvont szemöldökkel fordultam Jev felé. – Évek lennének mire elmesélnéd mindet. – jegyeztem meg mire elmosolyodott.
- Igen, valószínűleg. – ami a legjobban idegesítette őket, hogy nem csaptam hisztit. Gondoltam, hogy Jev az iskola háromnegyedével járt már. A rajongói mindről 20 oldalas háttértörténetet képesek adni, és a nem rajongók – mint én – még azok is nyomon követik a dolgokat.
Nem vártam, hogy én leszek a világot megváltó lány a számára. Többször is átfutott az agyamon amikor a vele kapcsolatos érzéseimen gondolkodtam – edzések között arra is szakítottam időt – és eléggé biztos voltam benne, hogy csak egy újabb lány leszek számára. Vagy ő dob engem, vagy én őt, vagy elköltözünk, vagy pedig engem megölnek. A négy opció közül bármikor bekövetkezhetett az egyik.
- Prühühü! – szólalt meg mögülem Kelley. – Nagyon szörnyű, hogy Carter Jevvel jár felfogtuk. – gúnyolódott. – Carter ne aggódj, az az előbbi 44 „kapcsolat” 2 napnál tovább nem tartott és csak a lányok képzeletében létezett. A lányok csak féltékenyek rád, a fiúk pedig Jevre.
- Ez nem igaz! – szólaltak meg egyszerre felháborodva.
- Dehogynem! – röhögte ki őket Nick. Jev hátrafordult húgához.
- Kelley ne bántsd meg a rajongóimat, szegénykéknek összetöröd a szívét! – pislogott színpadiasan Jev. Akkor szórakozott a héten végre rendesen először.
- Még a végén lekerül a falukról a poszter rólad! – pacsizott össze vele Nick.
- Életed legjobb bazárja lenne ha cuccokat árulnál a képeddel. – jegyeztem meg. – Sőt még a fejednek se kell rajta lenni, elég ha te adod el.
- Emberek órára! – dugta be hozzánk egy tanár. – Nyomás! – az emberek elhagyták a termet.
- És te vennél tőlem valamit, ha én árulnám? –pislogott rám kaján vigyorával.
- Valószínűleg nem! – törtem le vigyorát.
- Ez gonosz volt!
- Nem vetted észre még a szarvaimat? – érdeklődtem. – Pedig nincsenek nagyon elrejtve.
- Most, hogy mondod el tudnálak képzelni egy ördögös ruciban! – puszilta meg az arcomat. Egy percre nem esett le, de utána igen.
- Te perverz majom! – löktem le majdnem a székről, de elkapta a kezem és megcsókolt. Rám vigyorgott, amikor elváltunk.
- Blah! – mímelt okádást mögöttünk Nick és Kelley.
- Jaj, fogjátok be! – feleltük egyszerre és előre fordultunk.
Suli után Jevre vártam, aki sietve lépett ki a kapun.
- Kelley? – kérdeztem.
- Dolga van. – válaszolta. – Mehetünk? – bólintottam. Szerdán kiharcoltam, hogy újra egyedül mehessek haza, aminek Conor nem örült túlságosan de belegyezett, mikor újra felhoztam Allyt témának. Szörnyű húg vagyok tudom, de magának köszönheti. Mondjuk abban biztos vagyok, hogy valamelyik bokorból engem figyel, hogy nyugodt legyen a lelki ismerete.
Kelley haza küldette a cuccait Jevvel (legalábbis az ajándék halmot).
- Nem lepődtem volna meg, ha neked is adnak valamit! – cukkoltam Jevet.
- Adtak is. – bólogatott. – Plüssök, levelek telenyomva parfümmel, sütik, karkötők. – nézett bele a zacskóba.
- Ó bocsánat! Én sajna nem csatlakoztam a fandomodhoz. – biggyesztettem le a számat. – Sajna túl sokhoz tartozom már, ezért a tiédből kimaradtam.
- Kár, hogy nem lehetsz egy a Jeverierek közül. – szomorkodott.
- Ezt most találtad ki vagy ezen agyaltál is? – röhögtem el magam.
- Komolyan ez a fandomom neve. – röhögött velem. – Egyszer hallottam meg és azóta beleégett az agyamba! Néhányan még klubbot is akartak alapítani a suliban.
Nem bírtam visszafogni a röhögést. – Örülök, hogy az igazgatótoknak volt esze! – törölgettem a szemem.
- Annyiszor lát engem, hogy szerintem elege lett volna, ha jelentést kellett volna hallgatnia a klub fejlődéséről és a heti témájáról. Minden héten. – magyarázta. – A gáz pillanat amikor az igazgató kölyök korod óta ismer és anyáddal jóba vannak.
- Nézd a jó oldalát! Ezért nem rúgnak ki téged! – felsóhajtott.
- Bárcsak megtették volna. – ábrándozott. – Inkább adom fel a 7-ig alvást, minthogy itt kelljen leérettségiznem.
- Miért? – ráncoltam a homlokom. – Nagyon úgy tűnik élvezed szívni a tanárok vérét, és hogy a rajongó táborod minden nap körül vesz téged.
- Hangosan soha nem mondanám ki, de utálok idejárni. – vallta be. – Legszívesebben visszamennék Londonba! Vagy nekem egy másik iskola is elég. Egy nagyobb.
- Nem mindig jó a nagy iskola. – válaszoltam.
- Születésem óta ismerem az évfolyamra járókat és bölcsis korom óta egy csoporton voltunk. Ismerek ebben a városban mindenkit. Az élettörténetük jobban megy mint bármelyik költőé akiről valaha tanultam. – mesélte. – És ha máshova is mentem az vagy a nagyanyámék vagy a rokonok háza volt, és az ő fejükön kívül másét nem is láttam. Úgy érzem…
- Mintha belennél zárva? – fejeztem be a mondatát. Bólintott. – Ha annyira menni akarsz akkor menj! – javasoltam. – Semmi nem akadályoz meg benne! Bármikor bejelentheted anyudnak, hogy máshova szeretnél menni. Az én véleményem szerint elég jó kis életed van így is, de ha elmagyarázod anyudnak hogyan érzel biztosan megérti, és tesz valamit érte.
- Hogy érted, hogy jó életem van? – ráncolta homlokát.
- Vannak barátaid, akiket mindennap láthatsz és velük lóghatsz amikor csak szeretnéd. Ott a húgod, és anyud, akik szeretnéd és törődnek veled. – magyaráztam. – Igaz hogy egy seggfej tudsz lenni néha, de ettől eltekintve jó ember vagy. Még a kinézeteddel sincsen gond, akárkit megkaphatsz a bolygón, de komolyan. – közel voltunk már a házukhoz. – Lényegében van egy életed, ami stabil lábakon állsz. Kicsit is irigy vagyok rád emiatt.
- Pedig szerintem a te életed is elég király. – állt meg felém fordulva. – Mármint elmerem képzelni mennyire rossz lehetett elveszíteni a szüleieteket. De tök menő, hogy csak te meg a bátyád vagytok. Másoknál mindig van a jótevő nagynéni vagy bácsi, de ti maradtatok együtt. Új helyeket láthattál, új embereket ismertél meg. És ez szerintem nagyon király dolog. – mert nem volt senkink egymáson kívül.
- Nem mindig jó az új és furi gyereknek lenni. – vontam vállat. – És azért nem volt jótevő nagybácsi vagy néni. Mert nem is volt. Nincs senkim a bátyom kívül. – feleltem. Letette a szatyrot a kezéből és magához húzott.
- Én itt vagyok neked. – mondta a szembe nézve. Kék szemei csillogtak, mint a kék óceán.
Mély levegőt vettem. – Hagyhatjuk a kínos és szentimentális beszélgetést? – kérdeztem elhúzott szájjal. – Mert nagyon nagyon kínos! – elmosolyodott.
- Persze. – felelte. Már engedte volna el a derekam, de pulóverébe kapaszkodva megcsókoltam.
- De azért köszi. – mosolyogtam rá.
Házuk előtt megkérdezte. – Bejössz? – megráztam a fejem. – Ígérem mielőtt ciki családi szülinapozásba kezdünk elmehetsz! – felnevettem.
- De csak addigra. – egyeztem bele.
Egy sms-t küldtem Conornak: Maradhatok? – írtam.
Maradhatsz. – írta válaszul. Mondtam hogy itt volt végig.

<<66. rész

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése