69. rész - A nap amikor Ally és Conor először megfáztak (10 év után)

Sziasztook!
Épp most jöttem vissza az Ant-manről és eszembe jutott, lehet hogy ki kéne tenni a részt :D Nem akarom fosni a szót, a cím magáért beszél. Szóval remélem tetszik és kíváncsi vagyok a véleményetekre :) - Kukorka

Ally:

Conor kocsijában ülve, majdnem idegrohamot kaptam. Amikor Clare felhívott, hogy szedjem fel a Scottal való randijáról azt hittem ott szörnyet halok. Végig futott az agyamon, hogy más Scott nevű gyerek is jár a suliba, de amikor kimentem és megláttam Conort még jobban megijedtem.

Ismertem a hírnevét, és Ő mesélt is nekem róla. Tudtam hogy képes szemrebbenés nélkül széttrancsírozni valakit kiskanállal. De nem féltem tőle. És tudtam hogy akár Kelleyéket is megmenthetem tőle.

Viszont kirázott a hideg a nővérétől. Tőle sem féltem, csak a gondolat hogy olyan lehet mint én… Az már rémisztő. Én tudom  kontrollálni… Oké nem annyira, de még nem támadtam rá senkire úgy az elmúlt 8 hónapban. Viszont egy ámokfutó őrző akinek feltett célje lángokban látni a világot, kicsit sem bíztató, nem igaz?

Conor leparkolt a Coffe Villnál aminek már 10 évesen tudtam fejből az alaprajzát. Jóval távolabb állt meg, mint akartam de ott voltunk. Kipattantam a kocsiból és a kirakatból figyeltem az embereket, mintha csak fel-alá sétálgatnék telefonálva. Próbáltam megcsörgetni Kelleyt, de hangposta volt.

Nem volt bent egyikőjük sem, amitől még jobban kiakadtam. Hogy magyarázom el Clarenek hogy a lányát elvitte és valószínűleg megölte egy pszichopata őrző aki történetesen egy olyan világban akar minket megölni, amiről nem tud tekintve hogy egyik ősöm se, nagyősöm nem volt hajlandó elmondani?

Ha bármi történne vele azt nem bírnám ki. Vállaltam a felelősséget és a kockázatot, de nem annak az árán hogy Scott kezébe kerüljön. Mert akkor a nővére is ott van.

Visszasétáltam elkeseredve Conorhoz, aki egy fa mögött állva csatolta fel fegyvereit.

- Na? – kérdezte nagy szemekkel rám nézve. Aggódó szeméről nem tudtam eldönteni, hogy kiért aggódik. Értem, vagy az uncsimmal és anyjával összezárt – lényegében felnőtt képzett védelmező nélküli – védtelen húgát. Igen, szerintem is a húgát.

- Nincsenek ott. – döntöttem a fejem a fa törzsének. – És nem is érzem őket! Próbáltam már bemérni a telefonját, de kikapcsolta. – túrtam a hajamba. – Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?

- Nyugi, ha ő hívta fel Claret akkor biztosan jól van. – próbált lenyugtatni.

- Ezt úgy mondod, mintha nem te tanítottál volna hangot keverni és vágni. – válaszoltam.

- De nem mindenki ismeri ezt. Én is csak azért, mert megtanultam. És te is tudod, hogy mennyire sok idő megtanulni, még ha tehetséged is van hozzá. Ami neked volt, nem is kicsi. – magyarázta. – Minden rendben lesz. Megtaláljuk épen és egészségesen!

- Most gondolkozz el, ha Cartert keresnénk. – fordultam el tőle. Legszívesebben bőgni volt kedvem. – Csak utálna vigasztalj! – szóltam vissza. Hallgatott. Nagyon is értette mire célzok. Amikor a húga eltűnt az én idegességi faktorom tízszeresével járt-kelt. Na jó inkább csak járt mert aludt ha 30 percet, amikor benéztem hozzá.

Muszáj vagyok megtalálni. Nem bírnék Clare szemébe nézni, ha Kelleyvel történik valami. A szüleimébe (bár nem mintha olyan sokat látnánk egymást, miután voltak kedvesek kidobni) meg végképp nem. Újabb csődöt jelentenék nekik.

Conor:

Ally magába fordulva átkozta magát. Próbáltam valamit mondani, de egy hang sem jött ki a számon. Igaza volt.

- Ally… - kezdtem bele a sokadik próbálkozásra, de félbe szakított.

- Hagyjuk! – majd vett egy mély levegőt. – Nincs időnk arra, hogy önsajnálatot ebédeljek és arra sem, hogy téged csesztesselek. Meg kell találnunk Kelleyt! – jelentette ki felém fordulva. Soha sem értettem hogy képes pillanatok alatt visszatalálni a bátorságához. – Mert ha nem akkor a Ciprianók kiásták a sírjukat amibe belerúgom őket.

- Tanulj az én példámból és ne borítsa el az agyad a… - megakadtam. Válla fölött megláttam valakit. Farmerzsebébe dugott kézzel sétált ki a Coffe Ville hátsó ajtajából. Fehér felsője foltokban piros volt. Körbe nézett és összeakadt a pillantásunk. Gonosz félmosolyra húzta a száját. Viszont szeme elkerekedett amikor meglátta ahogy Ally is megfordul tőrét kihúzva tokjából. Futásnak eredt. Én is fegyvert rántottam.

- Kapjuk el a taknyost! – pillantott rám oldalról. És futásnak eredtünk.

Jev:

A nappaliban ülve vártuk Kelleyéket, de még egy óra elteltével se hallottunk semmit. Viszont anyám telefonja csörögni kezdett.

- Szia Kelley! – felkaptuk a fejünket. – Allyt elküldtem érted, nincs ott?... De hiszen már egy órája elment!... Nem lehet elérni sem?.... Rendben, mindjárt ott vagyok! – válaszolta, majd letette a telefont. Felállt és táskája meg kabátja után kapott. – Jev hívogasd Allyt amíg fel nem veszi! Carter téged pedig hazaviszlek ha visszajöttem! – nézett ránk.

- Conor azt mondta jön értem. Nem akarja hogy egyedül legyek otthon! – válaszolta Carter, de ő is telefonjáért nyúlt, ahogyan én is.

- Oké. – bólintott és már félig kint volt az ajtón, de még visszaszólt onnan. – Jev, ha Ally nem jönne haza estig… Hívd fel Sophiet! – majd kilépett.

- Csak ne ezt megint! – dőltem hátra homlokomat fogva. Betárcsáztam Ally számát, de mielőtt a hívásra nyomtam volna Carter megszólalt.

- Mire céloztatok azzal, hogy nem mehetett el, mert itt van minden cucca? – érdeklődött a korábbi beszélgetésemre anyámmal, amikor arról győzködtem hogy a kis vörös megint lelécelhet.

- Allynek hobbijává lett az eltűnés. 10 éves korom óta nem hallottunk róla semmit, és utoljára 2 éve láttuk. – magyaráztam. – Volt pár alkalom amikor a barátai jelentették be, hogy eltűnt de mindig eltussolták és előkerült. Miért? – vontam fel a szemöldököm. Megrázta a fejét.

- Semmi csak kíváncsi voltam.

Conor:

Scott egyenesen az erdő felé futott miután több utcán keresztül üldöztük. Még kerülni se tudtunk direkt olyan útvonalon ment. Ally felhúzódzkodott egy fára, majd fentről követte míg én a földön szlalomoztam a fák között.

Egy percre kikerült a látó szögemből, de szerencsére éreztem merre fut így könnyű volt irányt változtatnom. Ally picit előrébb járt mint én, így előnyben voltunk.

Aztán hirtelen eltűnt. Mint a kámfor köddé lett előttünk. Megtorpantam, de Ally haladt tovább mintha nem érzett volna semmit. Nekem viszont az Ankh a csuklómon úgy égetett mint a forró vas. Démonok.

- Ally! – kiáltottam fel. De késő volt. Megtorpant és felém fordult. A következő pillanatban egy démon kapta a szájába és röpítette 20 méterrel arrébb. Odasiettem, de nekem a hátamra ugrott egy gyíkdémon és fogaival felém csattogtatott. A hatalmas démon mint egy fekete felhő úgy körözött felettünk. Szemem sarkából egy horda őrzőt láttam meg. És mellettük láncra vert állatba bújt démonok. Ez egy csapda. Mi pedig szépen belesétáltunk.

Kivettem az egyik tőröm és az oldalába vájtam a rajtam fekvő démonnak. Fordítottam a helyzetünkön és a szívébe szúrtam a tőrt és fekete vér csapott ki, ami a környezetét égette. Allyhez siettem. Fájdalmas arccal kúszott a táskájához, amit leszakított a hátáról a démon. Testén látszott a fogai nyoma, de nem vérzett annyira mint hittem.

- Mennyire sérültél meg? – térdeltem le hozzá és felé nyújtottam táskáját, amiből egy kardot húzott elő.

- Nos jelen pillanatban nem érzem a nyakam és a csípőm között a testem, de jól vagyok! – ült fel és a hátára kötötte a táskáját. Az 4 őrző kivont karddal indult felénk, míg a többiek hátul maradva féken tartották az éhes démonokat. Csak akkor vettem észre, sokkal több van mint hittem. 12 démont vertek láncra, akik bármikor kiszabadulhatnak eredeti formájukba. És tekintve hogy ott volt az a hatalmas démon is, aki leginkább egy fekete füstre hasonlított. A Nagy Háború óta nem láttam ilyet.

- Én a helyetekben nem mozdulnék! – szólt nekünk az egyik őrző aki felénk tartott. – Ha nem támadtok mi se támadunk. Csak beszélgetni akarunk.

Ally a fölöttünk köröző démonra bökött kardjával, majd a fickó mögöttiekre. – Akkor azok minek?

- Biztosra megyünk, ha a híres Alison Montgomeryről van szó! – mosolyodott el gúnyosan. – A főnök azt mondta, hogy azzal a démonnal még te sem bírnál el!

Most egoistának fogtok hallani, de ezek nem ismertek fel. Aminek részben örültem, mert így van esélyünk itt maradni. Viszont átkoztam, hogy Allyt viszont igen. Pont azt akartam elérni hogy ne ismerjék a nevét.

- Nos, mindig is szerettem a kihívásokat! – válaszolta vigyorogva a lány. – Mit nekem 13 démon és 20 őrző?

- Ó drágaságom! – nevetett fel a fickó. – Sokkal képzettebbek vagyunk, mint a többiek. A főnök azt mondta, hogy akár a híres Conor Lane észjárásával is vetekedhetünk.

Allyvel egymásra néztünk és elröhögtünk magunkat. – Ennél jobb viccet nem hallottam, az éven. – törölgettem a szemem. Megint egoista leszek, de az én logikámmal senki sem érhet fel. Pontosan azért nem, mert nincs. Eddig pontosan azért nem találtak mert, logika nélkül egy random helyre ráböktem a térképre. Így járta be Carter a fél világot. Oké háromnegyedét. Mert Peruba és Ausztrália egy részébe amúgy sem mehetünk vissza, az oroszok pedig nem szívlelnek.

- Nevessetek csak! Úgysem lesz rá esélyetek sokáig! – majd rám bökött. – De az biztos hogy te ma már többet nem nevetsz.

- Ó mi lesz velem? – kapott el színpadiasan a homlokához. – Nem lesz mellettem az én védelmezőm aki meg védjen ilyen csúnya őrzőktől! – másik kezével felém sodorta táskáját amiből egy bumerángpisztoly esett ki. Rá néztem és ujjával a démon felé bökött észrevétlenül, majd ahogy keze beszéd közben leírt egy félkört az őrzőkön állapodott meg a démonokkal. Azonnal megértettem mire gondol.

Felkaptam a pisztolyt és az őrzőre emeltem. Számára egy közönséges vészjelzőpisztolynak tűnt, amit ők is használtak.

- Egy vészjelzővel akarsz lelőni? – torpant meg de nevetésben tört ki. Az összes többi vele együtt nevetett. Itt volt az alkalom.

A démon felé lőttem, aki testén egy lyukat csinálva átengedte a lövedéket, pont ahogyan terveztük. A lövedék magasan elszállt. Az őrzők csak nevettek az „elvétett” lövésemen. Az akna egy hatalmas kört írt le és hangtalanul az őrzők felé vették az irányt. Nagyon későn vették észre, és a négyes és a 16-os csapat között akart földbe csapódni. Megragadtam Allyt vállánál fogva és oldalra rántottam a robbanástól kitérve.

- Támadd meg őket! – kiáltotta a füstből az egyik. A kutyák egy része a földön vergődött, de 6 még mindig életben volt és a nagy démon is felénk közelített.

Felpattantunk. – Nyolcas! – szólalt meg Ally és elindult az egyik irányba én pedig gyorsan a másikba. A 6 kutya engem, a démon pedig őt követte. Kicsit sem a legjobb helyzet.

- Nem vagyunk jó helyzetben! – üvöltöttem át neki, hisz alig 30 méterre futott tőlem. Előhúzott 2 kis kést, amiket a kutyák felé hajított. Imáimat meghallgatták és sikerült nem elvétenie. Mindkettőnek a szemébe állt így hatból már csak 4 maradt.

- A 7-ből már csak 5 maradt! – válaszolta. – Szívesen!

Kabátzsebemben kutakodtam valami után, amit rájuk dobhatnék, de csak boszorkány por volt nálam.

- A fánál! – kiáltotta, rámutatva az egyikre közöttünk. Ott volt a pont, ahogy találkozunk. A nyolcas formációnak ez volt a lényege. A csapat ketté oszlik és egy pontban találkoznak, hogy egy pontra tereljék az ellenséget. Majd egy kisebb kört leírva rátámadjanak.

Elindultam a kijelölt fa felé, ahogyan ő is. A démon egyre lejjebb ereszkedett és füst formájú testéből kezeket alkotott és hatalmas karmaival nyúlt Ally felé. Amikor elhaladtunk egymás mellett, az egyik kutya démon rá akart ugrani, de ő elhajolt, így a másik démon karmai közt végezte. Aki pedig puszta kézzel kis millió darabra lapította. Már csak 3 kutya maradt. Azt hittük így sikerül őket megállítani, de a démon nem foglalkozva a kutyákkal továbbra is Allyt üldözte.

Egy alacsonyabb fának az ágára felmásztam és a kutyák pár méterrel tovább rohantak így másik tőrömet kikapva, a hátsó kettőre ugrottam ezzel végezve velük. Az éppen rám ugró démonnak pedig elvágtam a torkát és oldalra rúgtam.

A démon már vészesen közel volt hozzá és láttam, ahogy kezd kifáradni. Egyik tőrömet az épp rám nem figyelő démon felé hajítottam. Csak átzuhant rajta mintha meg se érezte volna. De olyan volt mintha plusz löketett adtam volna neki. Karmaival felkapta Allyt és egyenesen felém hajította.

Ally átszelve a közöttünk lévő 30 méter távolságot, kezét feje elé téve a mellkasomnak esett ezzel mindketten elterülve a földön.

- Bocsi! – nyöszörögte fejét fogva. És kezével mellettem támaszkodva próbált felállni. A mellkasomat simogattam hátha ezzel enyhül a fájdalom. – Igyekeztelek nem megütni annyira, de hát… - húzta a száját.

- Szívesen lennék veled ilyen pozícióban valamikor, de úgy tűnik nem a legalkalmasabb időpontot választottuk! – mosolyogtam rá, ezzel elrejtve a fájdalmat az arcomról.

Megforgatta a szemét, de elmosolyodott. – Minden reményem arról, hogy felnőttél ezzel a mondattal el is tűnt.

- És te jól vagy? – mértem végig.

- Legalább elmondhattam magamról, hogy repültem! – tápászkodott le rólam. – Még 5 őrző maradt. – jelentette be. – De még lábadoznak.

- Viszont nekünk nem kéne! – fordítottam meg, amikor a démon egyenesen leparkolt előttünk. Ülve hátráltunk tőle, alig éreztem a lábamat nem hittem hogy képes lennék lábra állni vele. Ally a táskájából előhalászott egy shotgunt. Rászegezve a démonra.

- Ha a kés nem éri, akkor egy shotgunnal mit érünk? – rivalltam rá.

- Van jobb ötleted? – kérdezte megemelve a hangját. A hátrálásban egy fának ütköztünk. Épp kerültük volna ki, amikor füstjével körbe vett minket. Hiába ütöttük nem volt kiút belőle. Továbbra is légneműként mozgott, de amint hozzáértünk olyan volt, mint egy fal.

- Oké, akkor a te ötleted mi? – érdeklődtem szemem le sem véve a felénk vicsorgó lényről. Eddig feje nem rajzolódott ki teljesen, csak szemei és szája. Most viszont egy óriás gyíkra emlékeztető fej emelkedett ki a füstfelhőből.

- Ilyenkor jön a hős megmentő aki megment minket, nem? – nevetett fel kínosan. Szóval nincs semmi terve. Remek, mert nekem sincs. Mozogni is alig bírok, ahogyan Ally is. A falból pedig nem tudunk kijutni. A démon pedig elég okos volt a többihez képest, hogy elkerülje a támadásainkat.

A lény lassan nyíló szájjal közeledett felénk. Nos nem így terveztem az esetleges halálom. Mindig azt hittem hogy egy csapat őrző fog megölni az egész családommal együtt az éjszaka közepén. Nem számítottam arra, hogy Allyvel fogok, miközben a kuzinját keressük. Kinyitotta a száját és már kapott felénk, amikor Ally leadta a két lövést egyenesen a szájába. Tágranyílt szemekkel vergődött két tized másodpercig és az égés és a kén szagát megérezve tudtam hogy mindjárt elporlad magától.

 Ally gyorsan újra töltött és az előttünk termett két őrzőre egy-egy lövést adott le. A másik tőrömmel ami még a kezemben volt a harmadik mellkasába dobtam ezzel időtnyerve a vörösnek, hogy  újratöltsön. Majd a maradék kettőt is lelőtte.

A fegyvert ölébe ejtve, döntötte fejét a fa törzsének.

- Hogy lehettem ennyire hülye? – kérdezte a távolba meredve. – Pedig mindig én szagoltam ki hamarabb a csapdát.

- Nos ami nem változik, hogy a végén mindig kidőlve ülünk valahol! – feleltem.

- Igen. – nevetett fel. Hirtelen dörgött az ég és eleredt az eső. – Én ezt nem hiszem el! – nézett hihetetlenül az égre. Elnevettem magam.

<<68. rész

70. rész>>