Sziasztoook! Már korábban ki akartam tenni a részt, csak hát az Ao Haru Ride live actionje magával ragadott. És még a napi YouTube adagomat sem néztem végig, pedig jelen pillanatban 19 videó van, ami 3 percnél nem rövidebb... Nos igen, ma sem lát a világ :D De nem fosom a szót, remélem tetszik a rész, és jó olvasást! :)
Carter:
Carter:
Reggel amikor
lementem Conor még mindig a szobájában aludt. Reggeli szagára sem jött elő
pedig baconos-tojást csináltam. Délkor amikor dörömböltem az ajtaján végre
kinyitotta. Úgy nézett ki mint akit kétszer átdobtak a mosógépen.
Orra
kiporosodva és mögötte a földön mindenhol papírzsepik voltak. A feje piros volt
és mindenhol izzadt. Szeme pedig vörös volt. És tüsszögő rohamba kezdett.
- Conor, te
megfáztál! – állapítottam meg. Fejét vakargatva elsétált mellettem figyelmen
kívül hagyva.
- Dehogy! –
válaszolta amikor végre megtámaszkodott a pulton. Szokásosan nyúlt a kávéjához,
hogy elkészítse. De vállánál fogva leültettem egy székre. Homlokára tettem a
kezem.
- Lángol a
fejed! – a szobám felé indultam. – Megkeresem a hőmérőt! – felsiettem és persze
azonnal meglett. Mi lett volna ha az ilyeneket nála tártanánk? Elővettem még a
szokásos gyógyszereket, amikben reménykedtem hogy még nem jártak le.
Szerencsére a fájdalom csillapító az nem, de a többi igen. Legalábbis ami mind Conoré volt. Valóban már 10 éve nem volt beteg. Mire lementem Conor újra a
pultnál állt kávéját készítve és egy szelet kenyeret majszolva.
- Ülj már
vissza! – szóltam rá, mire fáradtan visszacsoszogott kávéjával a kezében.
Letettem az asztalra a fájdalom csillapítót. És Conornak odaadtam volna a
hőmérőt, ha nem a kávéjából akart volna inni. Kivettem a kezéből és beletettem
a hőmérőt. A csapba öntöttem a kávéját. – Ma nincs kávé! – jelentettem ki. És
míg mérte a lázát én a fiókok közt kutatva kerestem tea után. De még mindig nem
találtam. Közben Conor össze-vissza tüsszögött. A hőmérő csipogott.
- Ez nem is olyan
rossz. – jegyezte meg Conor a hőmérőt nézve. Kivettem a kezéből.
- 38.5. –
olvastam le hangosan. – Igaz lehetne rosszabb is, de akkor is lázas vagy és
megfáztál. – töltöttem neki egy pohár
vizet és átnyújtottam a fájdalom csillapítót. – Vedd be, utána menj el
zuhanyozni addig csinálok neked valami levest meg teát.
- Majd
boszorkányporral kúrálom magam. – hőbörgött, de bevette a gyógyszert. – Nem
kell nekem semmilyen leves vagy tea. Én csak a reggeli kávémat akarom!
- Tudod, hogy a
boszorkány por nem írtja a bacikat, csak a démoni bacikat. – feleltem. – Te
pedig csak megfáztál az esőben. Pihengetsz míg le nem megy a lázad, utána annyi
kávét iszol amennyit csak szeretnél! – majd a lenti fürdő felé mutattam. – Most
pedig nyomás!
Háborogva mint
Zeusz a viharban, elvonult a fürdőbe. Én pedig kivettem az egyik szekrényből
ramen alapot (tekintve hogy se időm, se alapanyagom nem volt húslevest vagy más
levest főzni neki) és a vízforralóba új vizet téve készítettem neki levest. A
teát pedig még mindig nem találtam meg. Feltúrtam minden fiókot mikor csörgött
a mobilom.
- Igen? –
emeltem a fülemhez. Közben egy széket húztam a pulthoz hogy a fönti polcokba is
benézzek. Utálom a bebútorozott házakat. 3 hónap után se tudom mi hol van.
- Szia! –
köszönt bele Jev. – Kérdés, nem tudod mit adjunk egy hisztis, náthás felnőttnek
a levesen és a teán kívül, ha már a kávéját elvettük?
- Pont
ugyanerre akarok én is rájönni. – feleltem feltúrva egy újabb szekrényt, amiben
csak tészták voltak.
- Á, szóval
Ally és Conor együtt kapta el. – állapította meg. – Szerinted az jó ha kiütöm
és begyógyszerezem? – felnevettem.
- Szerintem az
a legjobb! Valószínűleg én is azt teszem majd! – megkapaszkodva a pultban,
kicsit sem biztonságosan kezdtem oldalra csúszni a székkel hogy elérjem a
következő szekrényt.
- Jobban van
már a fejed? – érdeklődött.
- Ühüm. –
válaszoltam. – És neked a hasad?
- Gondoltam,
hogy megváltoztatom a jelmezem egy szétvert pankrátorra de anya nem engedte. –
majd szomorúan felsóhajtott.
- Prühü. – majd
visszakérdeztem. – Hogy-hogy mentek? Azt hittem anyud ezek után nem is hagyja
hogy elhagyd a házat.
- Muszáj,
kampányolunk! – felelte. – Tudod mi csak úgy nem maradhatunk otthon. Ártana az
imidzsünknek ha nem jellenénk meg egy olyan bulin amin már 500-szor voltunk. –
mély levegőt vett. – Biztos nem jössz?
- Jev! Nincs
jelmezem. És egy náthás tehenet kell életben tartanom. Kinek van ideje puncsot
inni szemgolyó kinézetű gumicukorral?
- Wow! –
tetetett meglepődöttséget. – Tökéletesen leírtad az eddig összes gimis
Halloween bulit.
- Jeeeeeev! –
hallottam meg Alison hangját a háttérban. – HOVA TETTED A KÁVÉMAT?! –
üvöltötte.
- Mennem kell,
Szörnyella éhes! – majd kinyomta. Én viszont megtaláltam a teát.
- Nyugodtan
elmehetsz! – annyira megijedtem hogy ijedtemben a pultra ugrottam. Conor állt a
hűtőnek dőlve. – A Halloween bulira. Ha szeretnél elmehetsz, nem kell engem
pátyolgatni. – leugrottam a pultról.
- Valakinek
gondoskodnia kell rólad amíg beteg vagy! Ha rajtad múlna 2 hét alatt se
gyógyulnál ki. – jegyeztem meg.
- 32 vagyok. Tudok
gondoskodni magamról. – sétált mellém elvéve a tányér levest és az asztalra
téve.
- Ha én nem
lehettem 15 a perui klubban akkor te sem lehetsz 32 betegen! – ültem le vele
szembe.
- Carter! –
nézett fel rám Conor. – Az volt az egyik főbb ok amiért ki lettünk tiltva
onnan! Már megbocsáss hogy mertelek megdorgálni miután kidobtak egy komplett
országból, amit megjegyeznék a te hibádból történt.
- De a bunyót
te kezdted! – próbáltam vitatkozni vele, de nem tudtam. Még betegen is vág az
agya.
Kifújta az orrát,
mielőtt válaszolt volna. – Mond már el nekem, hogy az orosz nagykövet lánya
miért akarja kitekerni a nyakam? És a cár gyerekei miért akarnak atombombát
dobni rád? Tekintve hogy ők se azért szeretnek mert én voltam szörnyű ember!
- Már megkaptam
a büntetésem érte, szóval nem hozhatod már fel! – háborodtam fel. – De a
korzikai eset a te hibád volt.
- Bocs, hogy
életemben egyszer mertem részeg lenni! – kezdte enni a levesét.
Ó ezek a
kellemes testvéri beszélgetések. Conor belapátolta a levesét és csináltam neki
egy teát meg a az egyik gyógyszeremet (ami mondjuk kifejezetten az én
korosztályomnak van, de agyilag mondhatni Conor ott van mellettem)
leerőszakoltam a torkán és valószínűleg leégettem a fél torkát. Felkapkodtam
nála a taknyos zsepiket és egy új 100-as csomagot vittem el hozzá.
És míg Conor
szunyált én elmostam és magamnak is csináltam kaját. Lehoztam a laptopom és
lent folytattam a sorozat maratonom, hátha Conornak kellhet valami közbe. Egy
három óra múlva kivánszorgott még egy gyógyszert bevenni. Majd visszament
aludni. Olyan 7 óra fele kijött az étel szagára. És leült mellém a kanapéra,
majd bekapcsolta a tévét. Úgy tűnik közben átöltözött mert már nem boxerben és
pólóban járt kelt, hanem farmerben és pólóban,
- Conor szét
fertőződ még a nem létező növényeinket is! Menj vissza aludni! – küldtem el, de
nem mozdult. – Hova készülsz?
- Nem jöhetek
ki a húgommal tv-t nézni? – háborodott fel. – A beteg szerető bátyád szeretne
eltölteni veled egy kis időt! – hajolt hozzám közel, hogy megöleljen de elhajoltam
tőle.
- De a húgod
nem akarja elkapni! – jelentettem ki és felálltam hogy távolabb legyek tőle. –
Oké Conor mire megy ki a játék? – vontam fel fél szemöldököm.
- Semmire. –
játszotta a lepődöttet. Majd akkor csöngettek. Odafordultam de már ugrott is,
hogy kinyissa. Odafurakodtam és Alisont láttam meg. Szegecses bakancsot viselt
egy combig érő fehér zoknival és egy térdig érő fekete kabátot. Arcán orvosi
maszk volt, vörös haja lófarokba fogva, és fején egy piros pöttyös kendő volt
megkötve egy buzi nagy masnival. Mond hogy ez nem az amire gondolok.
- Szia Ally! –
köszönt rá mosolyogva Conor.
- Mond hogy
csak vicceltél, amikor azt az sms-t írtad? – vonta fel a szemöldökét, majd
szemeit rám emelte. – Nem éppen az a „nagyon-el-akarok-menni” arca van! – mutatott
rám miközben visszanézett a bátyámra. Conor viszont válasz helyett tüsszentett.
Ally zsebéből úgy húzott elő egy zsepit, mintha a dobozból jött volna ki.
Átnyújtotta a bátyámnak, aki hangosan kifújta vele orrát.
- Mi van? –
kapkodtam tekintetem köztük.
- Beszéltem
Allyvel, és szerzett neked egy jelmezt hogy elmehess a buliba! – jelentette be
mosolyogva Conor.
- Még varrom. –
jegyzete meg Ally, de meg se hallottam.
- MI VAN? –
emeltem fel a hangom. – Én biztos hogy nem megyek! – jelentettem ki.
- De ha már
eddig eljött… - próbálkozott Conor.
- Nem! – fontam
keresztbe a karomat magabiztosan. Alison levette a maszkot az arcáról.
- Ide figyelj
taknyos! – szólt rám gyilkos szemekkel. – Alig bírok a lábamon állni, 39 fokos
lázam van, folyik az orrom, könnyezek és sajog a fejem mint egy földrengés! És
ebben az állapotban… - mutatott az arcára. – Elvezettem ide, csak hogy neked
jelmezt és sminket csináljak, mert az elmebeteg bátyád megkért rá! – életemben
nem láttam az övénél ijesztőbb szempárt. Esküszöm valaki képes lett volna
összepisilnie magát félelmében a szeme láttán. – Szóval befogod és elmész arra
a bulira, vagy majd én viszlek oda! Melyiket választod?
- Az elsőt! –
feleltem hátrahőkölve. Negédesen elmosolyodott.
- Okos kislány!
– lépett át a küszöbön minket kikerülve. Letette a földre a cuccát.
- Utállak! –
sziszegtem oda Conornak. – És őt is! – biccentettem Ally felé.
- Nekem pedig
mindig van fülem! – szólalt meg Ally a doboza mellől, amihez leguggolt és
elkezdett kipakolni belőle. Conor csak megnyugodva sétált vissza a kanapéhoz és
leült tévézni. – Hozd ide azokat az újságokat! – mutatott az újságos rekeszre.
Odavittem neki párat, mire elkezdte kiteríteni őket, néhányukat pedig
gombócokká gyűrte.
- Hanyas a
lábad? – kérdezte.
- 6-os
feleltem. – nagy zsákban kezdett el kutakodni majd két fekete balerina cipőt
tett az újságokra. A papírgolyóskat belegyömöszülte és a nagy fém dobozából
(ami leginkább a filmekben ismert sminkes dobozokra hasonlít) abból elővett egy
arany festékszórót.
- Mi van abban
a dobozban? – kérdeztem. Odébb állt, hogy jobban lássam.
- Minden ami
jelmez és smink készítéshez szükséges! Én csak úgy hívom a… - Conor fejezte be
a mondatát.
- Csodadoboz! –
Ally megforgatta a szemét.
- Hapci
elkussol! – szólt rá és elkezdte felrázni a festéket.
- Hmm, vajon
mire emlékeztetnek azok a mozdulatok! – szólalt meg Conor. Ally keze megállt a
levegőben. Letette a földre a festékszórót. Felállt és Conor mellé sétált.
Felkapta a párnát amit korábban levittem és elkezdte verni vele. Majd
műköhögött az arcába. És visszasétált a cipőhöz. Felrázta újra a festéket, majd
aranyra mázolta a cipellőt.
Újra a
zsákjában kezdett kutakodni, majd egy bézsfelsőt és egy rojtos szoknyát vágott
hozzám. – Próbáld fel. – adta parancsba. – De kifordítva!
A felső csak
egy picivel volt nagyobb, és a szoknya el is takarta. A szoknyát viszont
tartani kellett, hogy normálison álljon. Eredetileg a derekamon kellett volna
lennie, de a csípőmon volt, hiába volt még gumis is. Lesétáltam Allyhez, aki
épp a kabátjával verte Conort aki megállás nélkül röhögött.
- Szemét vagy!
– mondta Ally, de mégis mosolyogva. Ruhája egy piros pöttyös ruha volt, aminek
szoknyája alatt nagy fekete tüll felhők virítottak. Karján szegecses és bőr
karkötők voltak és gyűrűk ezrei. Úgy nézett ki, mint egy hardcore rocker Minnie
egérnek öltözve a nyolcvanas évekből. És remekül nézett ki.
- Na jó lett? –
fordult felém, miután a röhögő bátyámat akarta megfojtani. Ám mielőtt
válaszolhattam volna megjegyezte. – Bár a szoknya bő és hosszú.
- Akarom én
tudni miért vannak neked ilyen cuccaid? – kérdezte Conor, de Ally csak a fejére
dobta a kabátját és felém sétált. A dobozából menetközben kivett egy rakat
gombostűt és cérnát meg rendes tűt. Letérdelt elém és a szoknyát a derekamhoz
mérve nézte meg, hogy mennyit kell belőle bevenni. Gombostűvel megjelölte és az
alját is felhajtotta velük.
- Vedd le és
hozd vissza! – mondta. Inkább bementem a lenti fürdőbe és ott levettem minthogy
felsétáljak újra az emeltre (#lustaság). Mivel volt rajtam egy short alatta is
kijöttem a fürdőből és átnyújtottam Allynek a szoknyát, amire ügyeltem, hogy a
gombostűk a helyükön maradjanak, mire letépi a fejem. Visszasétáltam a gépemhez
és ölembe véve figyeltem, hogy mit csinál.
- Milyen
jelmezt csinálsz épp? – érdeklődtem.
- Vedd úgy,
hogy Daisy leszel a Nagy Gatsby-ből. – felelte és a földön ülve ölébe vette a
szoknyát és elkezdte kézzel összevarrni a részeket ahol szükséges volt. –
Siettem, mert még én se voltam kész és még most sem vagyok!
- Mert Ally
Madonna Minnie egeres változatának öltözött! – szólalt meg mögülem Conor.
- Istenem
valaki vágja már pofán! – emelte égnek a tekintetét.
- Amúgy is
minek mész? – kezdett beszélgetést Conor, annak ellenére hogy én is ott voltam.
– Te is ugyanolyan beteg vagy mint én. Otthon kéne feküdnöd és teázgatnod!
Ally megállt a
varrásban és felnézett. – Conor, nincs nekem időm betegnek lenni. És majdnem 10
éve nem is voltam beteg. És te sem, szóval…
- Á, igen
emlékszem. Hideg májusi nap volt! – elmélkedett. – De soha nem értettem egy
májusi nap, hogy lehet hideg?
- Élj te is ott
és rájössz! – felelte visszatérve a varrásra. – Ez olyan kérdés, minthogy én
sem értem Carter hogy élte túl melletted. Tudod csodálatos hogy melletted nem
maradt éhen szegény pára. Ó bocsi, elfelejtettem… Mirelit.
- Gúnyolódj
csak! Nálam jobban senki se tud jobban mikrózni. – a lány felnevetett.
- Én meg
festett vörös vagyok.
- Ezen már
elgondolkoztam többször is. Az ott nem lenövés? – csak én érzem úgy hogy
eltévedtem.
- Esetleg
menjek fel a szobámban, vagy hívjak egy tűzoltót, hogy jobban tudjátok oltani
egymást? – kérdeztem lehajtva laptopom fedelét.
- A pillanat
amikor egy taknyosnak jobb beszólása van, mint nekünk. – mosolyodott el Alison,
miközben a szoknya alján igazított.
- Öregszünk
Ally, lásd be! – válaszolta Conor nevetve.
Ally 5 perc
alatt összevarrta a szoknyát, majd kifordította és átnyújtotta nekem. Utána
persze Conorral tartottak takony koncertet. (Az irnóia, hogy én is beteg vagyok
miközben írtam ezt. - Kukorka)
A tükörben
nézegettem magam és egy 10-es skálán számoltam mennyire nézek ki nevetségesen.
És csodálkozom miért nem járok semmilyen olyan bulira, ahova a normálistól
eltérően kell öltözni. Meg persze idegesített a tény, hogy szoknyában vagyok.
Ally benézett,
hogy megnézzen nem e húztam le a magam a wc-n, ahogy Conor meg is jegyezte
neki.
- Jó rád? –
kérdezte. – Vagy vegyek még belőle?
- Szerintem jó.
– feleltem. – Nem mehetnék a saját ruháimban? – kérdeztem. – Úgy nézek ki mint
egy cirkuszból szabadult fancy lady!
- Nem akarod
látni a többieket! – rázta a meg a fejét visszaemlékezve valamire. – Te nézel
ki a legnormálisabban közülük. Azt hinné egy kisvárosban normálisabbak az
emberek, miközben sokkal elmebetegebbek!
- Akkor te? –
vontam fel a szemöldököm. Felnevetett.
- Én New
Yorkból jöttem. – válaszolta. – Csak a Magic fesztet láttad, de az még mindig
semmi. – a zuhanyzó felé intett. Zuhanyozz le, mosd ki a hajad addig
remélhetőleg megszárad a cipő. Kikenlek megcsináljuk a hajad és mindketten
mehetünk dolgunkra! – tapsolt kettőt és elhagyta a fürdőt. Felmentem az emeltre
a saját zuhanyzómba (Conoréba nem merek, még a végén valami lehúz a lefojón).
Ally:
Míg Carter az emeleten zuhanyzott,
én a nappalijukban festettem meg ragasztottam. A festék már megszáradt egy
félóra alatt, és most a ragasztót szedtem elő. Már csináltam egy-egy masnit
otthon, amit csak rá kellett tenni. Meg persze a csillámpor is előkerült.
Befújtam a ragasztóval a cipőt, és igyekeztem nem letüsszenteni az elcsórt
cipőt. Mire jó a ha a kis Townsondok minden kinőtt cipőt megtartanak.
Rászórtam egy kis csillámot, annyi
mennyiségben amit még Carter is elfogadna. Majd pillanat ragasztóval az orrára
ragasztottam a két fekete masnit. Tudom hogy hihetetlenül nézett ki, de együtt
a felsővel remekül nézett volna ki.
Mivel gondoltam hogy Carter hajat
is szárít, még nem dugtam be a hajsütővasat. Helyette inkább befejeztem a
félbehagyott sminkemet, amit Conor telefonja miatt nem tudtam befejezni. Mert
neki villámgyorsan kellett egy jelmez a húgának. Bár nem tudtam eldönteni hogy
azért akarja elküldeni, mert egyedül akar lenni, vagy mert szeretné ha jól
érezné magát. Bár csodálkozom a tegnapi után elengedi valahova. Senki se tudja
mi jár abban a hatalmas fejében. Lehet hogy valami olyan ütős terv amire senki
sem gondol, és hogy mindenre van terve és minden percét az életének előre
megtervezett. Vagy pedig annyira semmi hogy búvóhelyet is úgy választ hogy
random rábök a térképre. Mondjuk mindkettőben van ráció.
Felcuccoltam az étkezőasztalra és
kipakoltam amire szükségem lesz Carter megformálásához, hogy legalább egy
kicsit passzoljon Jev jelmezével.
Kiraktam a tükröt és elkezdtem
felkenni a sminkem további részét. Észre se vettem, hogy dúdolok amikor Conor
fölém hajolt.
- Mit dúdolsz? – kérdezte.
- Ja, semmit! – és fejben
figyeltem hogy ne kezdjek rá megint.
- Kávét? – közben elkezdte
gyártani a saját fekete löttyét.
- Inkább szenvedek még egy napot,
minthogy az ihatatlan kávéd igyam! – válaszoltam. Igaz hogy reggel óta elvonási
tüneteim voltak, mert az a szemét Jev eldugta az összes kávét.
- Igazán kedves tőled, hogy
meghagyod a javát nekem. – ült le velem szemben. – Mire a smink? – ráncolta a
homlokát.
- Részben jelmez, és részben azért,
mert nélküle visszaküldenének a síromba! – válaszoltam és tökéletesítgettem a
tusvonalam.
- Elvégre Halloween van, nem? –
vonta fel a szemöldökét.
- Soha sem a természetes halál
kinézetre mentem! – kotortam elő a rúzsomat.
- Csodálkozom, hogy idén nincs egy
rahedli jelmezed.
- Ó dehogy nincs! – mosolyodtam el
és felkentem az élénk pink rúzst. – Három lett volna az utó bulira is, de sajna
akkor nem érek rá.
- Hát ez szomorú. – rázta meg a
fejét, tetetett együttérzéssel. – Nagyon szomorú.
Megforgattam a szemem és kifújtam
újra az orromat. – Utálok beteg lenni. – jelentettem ki hangosan.
- Szerinted nekem most kellet ez a
nátha? – dörzsölte meg szemeit. – A fejem olyan mintha belülről kalapáccsal
ütnék.
- És az orrom olyan száraz mint a
sivatag,de levegőt sem kapni. – értettem egyet. – Annyi dolgom van, hogy nincs
időm betegnek lenni. És a boszorkányporos kúra pedig nem segít.
- Nekem mondod? Bárcsak arra is jó
lenne! – sóhajtott fel.
- Conor csak nem kávét főzöl? –
üvöltött el Carter.
- Basszus! – állt fel Conor, és
gyorsan egy üvegbe töltött magának, amit a szobájába dobott. A maradékot pedig
a csapba öntötte.
Felnevettem. – Egyedül a húgod
tart téged pórázon. – jegyeztem meg.
Carter lejött és körbeszaglászott,
miközben a haját fésülte. Benézett Conor szobájába és valahogy a nagy dzsumbuj
közepette sikerült megúsznia. Nekem nem volt kedvem bemártani, mert még arra
kellett rájönnöm, hogy az én kölyök rokonom hova rejtette a kávémat.
Felvette a ruhát is, ami szerintem
nagyon csinosan állt neki. Miután beljebb vettem a szoknyát és felhajtottam úgy
nézett ki, mint egy bulizó huszonéves a 20-as évekből. Pont amire számítottam. Mire a
haja és a sminkje kész, addigra a cipő is teljesen megszárad és én is mehetek
haza.
<<70. rész
- És most? – nézett rám kérdőn.
Bevezettem Conor fürdőjébe, mert
nem kockáztattam meg ebben a pufi szoknyában felmenni a lépcsőn. Főleg nem az
életveszélyes csigalépcsőjükön. (istenem, de régen volt már ez a poén XD - Kukorka)
A tükör elé állítottam és bedugtam a mellette lévő konektorba a hajsütő vasat.
- Na nem! – tiltakozott Carter. –
Nem csavarod be a hajam. Úgy utálom.
- Úgy sem fog látszódni! –
legyintettem. – Conor már úgyis eladta a lelked az ördögnek – azaz nekem – úgyhogy
nincsen beleszólásod!
- De…
- Tudom utálod, és nem is akarsz
menni, semmi kedved a többi taknyossal együtt tölteni a szombat estédet! A
ruhát is gyűlölöd, és már csak a gondolat is, hogy mellettem vagy Conor mellett
elkapod a náthát már attól kiráz a hideg. – soroltam. – Akkor menj csak ki,
jelentsd ki Conornak hogy semmi kedved menni. Csapj hisztit, hogy te nem ilyen
vagy és kész! Azt hiszed nekem bármi kedvem volt betegen ide vagy oda menni? –
vontam fel a szemöldökömet. Közben kezemmel a forró vassal hadonásztam. –
Persze hogy nem, és ahhoz főleg nem volt kedvem hogy a fél házat feltúrjam
neked jelmez után kutatva. Azért jöttem, mert a hülye bátyád SOS üzenetére
eljöttem ide. Csak egy szavadba kerül és úgy húzok el tőletek, mint a
puskagolyó! – csendben hallgatott. Nagy szemekkel nézett rám. Pontosan ahogyan
a bátyja szokott nézni. Bár fogalmam sincs mikor és milyen helyzetben láttam őt
így nézni, de nagyon emlékeztetett rá ahogy a húgát bámultam várakozva. –
Hallgatom? – kérdeztem egy kis idő után.
- Semmi. – felelte feladva.
- Mindig is tudtam, hogy okos
kislány vagy! – jegyeztem meg, ahogy mögé álltam begöndöríteni a haját. Amikor
készen lett a teljes frizurája, beletűztem az utolsó hajcsattot is a hajába. A
fejét alapoztam épp, amikor a bátyja az ajtóból lesett meg minket. A tükörben
pillantottam meg, ahogy mosolyogva támasztja az ajtókeretet.
- Leskelődő pedobáty el is húzhat!
– szólaltam meg, mire megrázta fejét és szemét forgatva elment. Carter fél
szemét kinyitva kémlelt körbe. Kihúztam a szemét és a szemöldökét is
megcsináltam. A száját pedig tűzpirosra festettem. Oké, kijár a váll veregetés,
mert még én sem hittem milyen jó munkát végeztem. És csak akkor fogtam fel,
hogy végeztem. Végre nem kell kínosan ücsörögnöm pont a Lane házban.
Felkaptam a sminkeimet és Carterre
néztem, aki rám pislogott szokva az ennyi sminket. Pedig ez egy mindennapinak
is megfelel. – Döntsd el, hogy menni akarsz vagy sem. Akár mész, akár nem a
cuccokat kérem vissza, mert nem akarom hogy behúzd a szoknyámat! – álltam fel
és kimentem, ahol Conor ücsörgött dugi kávéját fogyasztva.
Összepakoltam
és felkapva cuccaimat kimentem a kocsihoz. <<70. rész
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése