89. rész - Hölgyeim és Uraim, Cassie Dessauge!

Sziasztook! Próbálkoztam de túlságosan nem sikerült átnézni, mert hulla vagyok. Nem éppen a legnyugisabb napjaimat élem, így előre elnézést kérek a hibákért és persze a késlekedésekért. Befejezem már a panaszkodást, mert már magamnak vagyok sok. XD A lényeg hogy Kukorka a mai napon már teljesen ki van, de azért remélem a rész azért tetszeni fog. Igyekszem írogatni, szóval a fejezetes blokkban tudjátok nyomon követni, mennyi rész van előre már megírva (ott van címmel, link nélkül). Na jó olvasást! :**


Ally:

Olyan hajnal 5 körül valaki ráfeküdt a csengőre, amire már kénytelen voltam felkelni. Annyira jól aludtam. Cassie az utolsó pillanatban mondta le azt, hogy megmentsem őket attól, hogy az anyjuk megölje George szüleit. Így Jason feleslegesen vitt ki a reptérre így onnan buszoztam egészen hazáig. Aztán meg az a borzasztóan furcsa a ház körül az őrületbe kergetett így azt is ki akartam még nyomozni.

Lementem a földszintre, ahol már vagy 5 perce ment a zenebona. Felkaptam a kulcsot az ajtó mellől és kinyitottam.

Ahogy kinyitottam a képembe ordítottak. – Meglepi! – visítozták. Én pedig ezzel a lendülettel be is csaptam az ajtót. Én fosva a fejükre elindultam a szobám felé, de a csengő koncert nem maradt abba.

- Ally nyisd már ki! – nyöszörgött a lépcső tetejéről Jev.

- Már kinyitottam. – válaszoltam ugyanolyan álmosan.

- És nem vagy kíváncsi mit akarnak? – kérdezte Jev.

- Engem hajnal 5-kor hagyjanak aludni basszus! – feleltem. Továbbra is ráfeküdt a szöszi és társasága a csengőre. Hamarosan Clare is megjelent.

- Ki a fene zaklat minket ilyen korán? – morgolódott a keresztanyám, miközben magára csavarta a köntösét. – És ti meg miért nem nyitjátok ki?

- Nem akarod tudni! – legyintettem.

- Azért kinyithatnád ha már lejössz! – ciccegett rám Clare.

- Te tudod mire vállalkozol! – dőltem bele a kanapéba és magamra csavartam a takarót.

- Mi folyik itt? – jött le Kelley is szemét törölgetve az emeletről. Kezében szorongatta a párnáját és a takarója pedig a hátára volt terítve. A gyerek ahogy volt kimászott az ágyából.

Clare kinyitotta és Cassiék vigyori feje fogadta. – Jóó reggelt Mrs. Townsond! Én Cassie vagyok Ally barátnői és hozzá jöttünk. – a fejemre húztam a takarót. Hallottam ahogy betrappolnak a lakásba. Cassie egyből rám vetette magát és lehúzta a fejemről a plédet.

- Cassie hagyj már! – toltam el magamtól álmosan.

- Hát nem hiányoztunk? – hajoltak a képembe.

- Kopjatok már le! – fordultam be a kanapéhoz.

- Aaaaw annyira hiányolt minket! – szorongatott Lissa nyakamnál fogva. – Nekem is hiányoztál törpe!

- Szakadjatok már le rólam! – ráztam le a kezét magamról. – Mi a szart akartok ilyen kora reggel?

- Egyetértek a kérdéssel. – szólalt meg Jev a háttérben. A lányok odakapták a fejüket.

- Csak nem Jev? – nézett rám szemöldökét vonogatva Cass. Ó basszus! – Akkor ő is…?

- Eszedbe se jusson! – meredtem rá nagy szemekkel. Felpattan és Jevet vette irányba. Elkapta állánál fogva a fiút. Engem meg Lissáék fogtak le. A galád szemetek. Még elszólja magát.

- Egyáltalán nem hasonlítotok egymásra. – méregette uncsitesóm arcát Cass. Jev csak idegesen eltolta a kezét. – Pedig egy ilyen híres véd… - kipattantam a lányok szorításából és Cassie hátára ugrottam. Száját befogva estünk a földre.

- Nem pitéket sütnöd szöszke barátnőm? – kérdeztem tőle a földön elterülve. – Vagy esetleg hívjam fel édesanyád, hogy meg tudd hogyan kell? – sziszegtem. Értett a célzásból. – Most pedig spuri mielőtt én doblak ki! – másztam le róla.

- Most mi bajod van? – igazította meg a haját a földön ülve.

- Az hogy itt vagy! – válaszoltam, ahogy felmentem az emeletre, hogy felöltözzek. Mire leértem a kölykök már visszamentek aludni, de Clare ha már ébren volt inkább neki kezdett a teendőinek.

Viszont a hármas társaság még mindig ott állt és várakozott. – Van kávém! – próbálkozott Cassie.

- Nem kérek kösz! – mentem el mellettem, mire követni kezdett. A terepszemlés bakancsom volt rajtam. Felkaptam a kabátom és kint elkezdtem öltözködni. Egyenesen az erdő felé vettem az irányt. Az első dolgom az volt, hogy visszaküldjem Cassiéket oda ahonnan jöttek, ami sajnos most nem a jó kurva anyukban van. Vagy legalábbis lerázni őket, mielőtt bárki meglátja őket.

Mégis mi a fenének vannak? És miért pont most jöttek?

- Te mégis hová mész? – jött utánam Cassie. És persze El és Lissa is.

- Dolgozni! – jelentettem ki, ahogy egy kicsivel beljebb felkapaszkodtam egy fára és az ágára ugrottam.

- Azt hittem csak vadászatokat csinálsz! – másztak ők is fára, hogy lépést tudjanak tartani. Egy kicsit sem zavarta őket, hogy kettőjükön magas sarkú csizma van. Cass-ről és Lissáról beszélünk.

- Tudod valakinek rendbe kell tartani a város körül ólálkodó démonokat. – jegyeztem meg, ahogy egészen a burok határáig.

- És ilyeneket csináltok Conor Lane-el? – szólt utánam. Lefagytam és megfordultam. – Igen Jason megemlítette. De a te érdekedben.

- Örülök hogy megbeszélitek mi a jó nekem a tudtom nélkül! – fordítottam neki hátat. – És mégis mi a szarnak jöttetek? Hogy kioktassatok az életről?

- A szülinapod miatt. – válaszolta El. – Idén leszel 25.

- És? Ezért még nem kell idejönnötök. – indultam tovább.

- De mi idejöttünk, hogy legalább ezt megünnepeljük! – vágott közbe Lissa.

- Tudjátok ti milyen bajba keveritek magatokat ezzel? – másztam le a földre. – Nekem más bajom is van itt, nem csak az hogy a keresztanyámnak milyen hülyeségeivel kell segítenem!

- Akkor miért nem kérsz segítséget? – vetette oda Cassie. – Tudod, hogy minden hülyeségedben segítettünk eddig.

- Pontosan azért, mert ez családi ügy. És nekem kell megoldani. – válaszoltam.

- Nos ha érdekel mi is egy család vagyunk! – húzott vissza a vállamnál fogva Cassie. – Szóval ez rám is tartozik.

- Mi miért is vagyunk rokonok? – szökött magasba a szemöldököm.

- Te vagy a tanúm. Papíron. És írásba adtad, hogy a gyerekeim keresztanyja. Szóval rögzítve vagy hozzám kedves Sonnykám! – kacsintott rám. Megforgattam a szemem.

- Kibírhatatlan vagy! – indultam tovább. – És meddig szándékoztok maradni?

- 27-éig. – vágták rá egyszerre. Ezek komolyra a szülinapom miatt jöttek.

- Csodálatos. – morogtam.

Jev:

Anya lent dolgozott még, amíg mi aludtunk még vagy 2 órát Kelleyvel. – Ezek meg kik voltak? – kérdeztem anyától.

- Allynek a barátnői New Yorkból. – felelte anya. Erre én is rájöttem. – A szülinapja alkalmából eljöttek, hogy vele töltsék a napokat amíg 25 nem lesz!

- Akkor Ally gondolom nem velünk hálaadásozik? – vontam fel a szemöldököm.

- De már beszéltem a Cassie nevű barátnőjével. Leadott nekem egy listát, hogy kik jönnének még Ally barátai közül. De erről Ally nem tudhat. – pillantott rám. – Még egy hete felkeresett, mert az anyukája nagyon jó barátja Sophienak. És mondta, hogy ha tervezünk valamit, akkor számítsuk be legalább őket négyüket a buliba.

- De hát 3-an voltak… - értetlenkedtem.

- Még elméletben jön még egy ember, aki nagyon fontos. – vont vállat anya. – Nem mondta, hogy ki az, csak annyit hogy négyőjüket biztosra vegyem, mert a többi még nem az.

Csodálatos. Már csak arra leszek kíváncsi, hogy a barátnői, hogy fogják ott tartani Allyt a vacsorán, ha meglátja az anyját. Mert az biztos, hogy Hádész láncai se lennének képesek őt ott tartani az anyjával egy légtérben.

Suliban Carter már a teremben várt, ahogy számítottam rá. – Hú de meggyötörd fejed van! – jegyezte meg ránk nézve. – Veletek meg mi történt?

- Reggel 5-kor csengő koncertre ébredtünk. – magyarázta Kelley. – Hála nekik csengett a fülem és még aludni se tudtam rendesen. – sóhajtott fel a húgom. Hamarosan Nick csatlakozott hozzánk.

- De mosott szar fejetek van. – jegyezte meg.

Suli normálisan telt, hisz hogyan másképp történne. Kint Carter lefagyott egy percre kifele menet. Majd mosolyogva rohanni kezdett. Ahogy láttam a távolban a barátai voltak. Barátnője, Hayley nyakába ugrott. Mi is utána mentünk, mert kíváncsi voltam, hogy egyáltalán együtt megyünk-e haza.

Közben Carter végig ölelgette a társaságot. Remélem neki nem szülinapja lesz, mert így is fejfájást fogok kapni a sajátom miatt.

Odaálltunk mi is és köszöntünk nekik.

- Sziasztok! – köszöntem, míg a húgom ennek egy halkabb változatát eresztette el.

- Sziasztok! – köszöntek vissza.

- Nem hiszem, hogy még rendesen találkoztunk! – jegyezte meg a kék szemű fiú. – Vagy legalábbis nem lettünk bemutatva. – nézett Carterre.

- Hát ja! – jegyezte meg a Eugene nevű gyerek.

- Találkoztatok és kiszadiztátok egymást eléggé! – forgatta meg a szemét Carter. – Emma, Jared, Hayley, és Dinka! – mutatott végig a gyerekeken, arra az esetre ha elfelejtettük volna őket. Nos nekem beleégtek a fejembe. Nyugi Carter!

- Anyád a dinka! – ütötte meg Eugene Cartert.

- Befejeznétek? – csapott közéjük Hayley. Majd ránk emelte a tekintetét. – Ti pedig Jev és Kelley, ha jól emlékszem.

- Igen. – bólintott a húgom. – Régebben a sulink át vett titeket, amíg itt voltatok. – idézte fel. – Most is így lesz?

- Most csak lógunk, mert kell dinka, hogy ünnepelni tudjunk! – karolta át Eugene Cartert.

- Örülök, hogy anyád jól van! – nézett fel rá barátnőm, negédesen mosolyogva.

- Hülyék! – fogta az orrnyergét a mindig csendes Emma. Jared csak mosolyogva nézett a saját barátnőjére.

- Akkor gondolom nem jössz velünk. – jegyezte meg Kelley lebiggyesztve a száját.

- Most nem.  – nézett rá Carter. – Persze, ha nem baj?

- Nem baj dehogy! – legyintett Kels. – Érezzétek jól magatokat! – nézette a többiekre, majd rám. – Figyi előre megyek, oks? – bólintottam. – Sziasztok!

Mindenki köszönt neki, a húgom pedig előre indult hazafelé.

- Carter beszélhetünk? – vontam félre a barátnőmet. Bólintott és utánam jött. – Neked mikor van a szülinapod?

- Ez most, hogy kapcsolódik ide? – ráncolta a homlokát. – Amúgy június 13, miért?

- Phuh. – könnyebbültem. – Csak már megijedtem, hogy hozzád is ugyanolyan indokkal jöttek a barátaid, mint ma reggel Allyhez. Neki a szülinapját fogják ünnepelni. És milyen barát lennék, ha már ajándékot sem adok a szülinapodra?!

- Mondja ezt az nekem, akinek mikor is lesz a szülinapja? – vakargatta az állát. – Csak nem hétfőn?

- Ez egy mellékes infó! – vakargattam a tarkóm mosolyogva. – Kelley.

- Igen. – bólintott. – De majd később megmagyarázod, mert engem kinyírnak azok ott négyen. – biccentett a barátai felé.

- Oké! – karoltam át, hogy megcsókolhassam. Egyáltalán nem hezitált, sőt még a nyakamba is kapaszkodott, hogy felmagasodjon. Hosszasan megcsókoltam, pedig nekem eléggé rövidnek tűnt. A háttérben láttam, hogy Hayleyék álla leesik, kivéve Eugene-é.

- A szülinaposért, meg még kapsz Townsond! – fenyegetőzött. Elmosolyodtam. Ő is viszonozta a mosolyom.

- Már alig várom Lane! – hajoltam le hozzá megint. Egy újabb csók után elengedte a nyakam. – Szia! – suttogtam.

- Szia! – válaszolta.

Carter:

- Miért van az, hogy a húgát jobban bírom, mint őt? – fonta keresztbe a karját Hayley. – És mi volt ez az édes kis mosolygás egymásra, meg az a csók? – támadott nekem. – Beszélni valónk van Elizabeth!

- Te csak hallgass Annabell! – legyintett mosolyogva még Jev csókjától.

- Mint kiderült ezek ketten járnak! – jegyezte meg Eugene. – Mióta is?

- Honnan tudjam, nem számolom! – vontam vállat. – Ejthetjük a témát? Na mutasd azt a bizonyítványt, mert nem hiszek neked! – akadt rá Hayleyre, mert azt állította, hogy átment a vizsgán. Így ő már hivatalos védelmező. Elővette a táskájából a laminált lapot, ami így is csak az eredeti másolata.

- Anyádék ki akasztották a falra? – ráncoltam a homlokom.

- Viccelsz? – röhögött Euegene. – Elzárták előle, hogy bizonyítani tudják a Tanácsnak, ha valami hülyeséget csinál.

- Anyád! – csapta gyomorszájon pasiját Hays.

- Vigyázz még a végén édesebb pár lesznek, mint te vagy Jev. – állt mellém Emma vigyorogva.

Együtt mentünk haza. Mint kiderítettem, megint az Internátusban szállnak meg arra a pár napra, amíg itt vannak. Asszem’ egy hétre lettek el kérve.

Otthon az alvó Conor fogadott, aki a kanapén aludt el. Már mondani akartam a többieknek, hogy ne ébresszék fel, de Hayley egyből mellé ugrott.

- Nézd csak mim van! – üvöltözött. Conor unottan kinyitotta a szemét és felnézett Hayleyre. Hays szó szerint a bátyám képébe nyomta a bizonyítványát.

- Ügyesen photoshoppolsz Hayley! – veregette meg büszkén a vállát. A fiúk röhögésben törtek ki.

- Ez igazi! – nyivákolt Hayley.

- Én meg 23 vagyok! – állt fel mellőle Conor, hogy kávét töltsön magának.

- Ez de szemét lett a napok teltével! – húzta fel az orrát Hayley.

- Ők meg hogy kerültek ide? – kérdezte Conor tőlem, miközben Jared és Eugene Hayleyt terrorizálta.

- Random megjelentek a suli előtt. – vontam vállat. – De örülök, hogy itt vannak. – mosolyodtam el.

- Boldognak tűnsz. – jegyezte meg kortyolgatva a kávéját.

- Hm? – fordultam.

- Boldognak tűnsz. – ismételte meg. – Ennek örülök. – jelent meg egy apró mosoly a szája sarkában.

A szobámban ücsörögve beszélgettünk és nevettünk, ami nagyon jól esett. Kibeszéltük Hayley pótvizsgáját és azt a hülye elhatározást, hogy vöröses-lilára festette a haját, míg nem találkoztunk. Mondjuk jól állt neki, mert ugyanolyan sötét volt, mint a barna haja csak ilyen furi lilás vöröses beütése volt.

Olyan sokat viszont nem tudtunk beszélni, mert Conor még sötétedés előtt visszaküldte őket az Internátusba. És azzal a lendülettel, hogy leléptek Conor ment aludni, míg én még Jevvel és Hayleyékkel sms-eztem.

<<88. rész

90. rész>>