Nem nagyon írtam, és mint láthatjátok egy hónapja nem posztoltam... Nem szeretném abba hagyni a blogot de nem látom nagyon értelmét folytatni 2 év után hogy úgy érzem mintha a falnak írnék. Lehet hogy gonosz vagyok most azzal a pár emberrel akiknek tényleg tetszenek (ha olvassa valaki) a részek és várják az újat... Próbálok írni majd ha lesz időm, de nagyon nincs kedvem... Én csak úgy szeretek írni ha tudom valaki várja, mert tetszik neki, ha pedig nem látom nem nagyon van kedvem folytatni... Szóval ha valaki TÉNYLEG olvassa akkor nem tudom valahogy jelezzen vagy küldje az égi sugárzást mert így semmi kedvem nincs, főleg nem úgy hogy nekem is plusz idő mert az életem közel 3 évének a háromnegyedét ennek a blognak a történetével töltöttem és alakítottam hogy tökéletes legyen. Lehet csak én eresztem itt ki a dühömet mert durva a suli és én meg öregszem és utálom a születésnapom, de az igazságot adtam át....
Jason: (Csak mert Kukorka végre erre várt! ^-^)
Ó hogy Alison Jane Montgomery verjelek a fél halálodra egyszer!
Jason: (Csak mert Kukorka végre erre várt! ^-^)
Ó hogy Alison Jane Montgomery verjelek a fél halálodra egyszer!
Hogy a picsába dőlhettem be
„véletlen” kártyának? Tudnom kellett
volna, hogy hazudik. Már megint. Megígérte ha talál valamit, akkor szólni fog.
Most meg ki fog nyírni engem az első adandó alkalommal, mert én is hazudtam
neki. Most nem fogom vele közölni rögtön a szakítása és az összetörése után,
hogy: Ja amúgy az exed a legjobb haverom és bármikor fel tudom hívni neked!
Mielőtt neki láttam volna annak,
hogy feltúrom a várost a fogadott húgom után, még útba ejtettem egy a városhoz
nagyon közeli motelt (senki nincs pénze arra, hogy egy fancy hotelbe menjen,
mint Cassie).
Conor jutott eszembe már megint.
Az a fej amikor meglátott. Aztán az amit mondott még jobban fejbe vágott. Talán
le tudnám koptatni, ha eljátszanám, hogy valóban Ally után teperek. De az biztos,
hogy soha nem bocsájtaná meg, és ott akarna véget vetni az életemnek.
Száz százalékosan biztos vagyok,
hogy jobb és boldogabb életet tudnék biztosítani Allynek, de soha nem hajtanék
rá. Szó szerint láttam, amikor először kakilt bilibe és azóta ismerem, ami elég
régen volt már. Mondanám, hogy még a típusom is, de az előző mondatom
indokolja, hogy miért nem az. Sokáig azt gondoltam tiniként, hogy valóban
szerelmes vagyok belé, de amint védelmező lett rájöttem, hogy azért mert
mindennél jobban féltem őt.
Viszont nem egy kisbaba, akit meg
kell menteni állandóan, mint amilyennek Cassie és Conor hiszi. Sokkal szarabb
dolgokon is túl esett (nos inkább estünk), mint a szakítás vagy a családtag
elvesztése. (Bár az igaz, hogy a poklok pokla volt az amikor a nagyija
meghalt.)
Visszatérve Conorra. Még ki kell
találnom, hogyan érem hogy álljon tovább vagy kerülje el Allyt. Szemétnek
hangzik figyelembe véve Ally érzelemeit, amik valószínűleg azóta sem változtak,
de komolyan Ally érdekében teszem. Ha megint beleesne a csapdába ugyanúgy
pofára esne, mint először. Conornak egyszer újra tovább kell majd állnia, és
Conornak van annyi maradék esze, hogy ne vigye magával az érzéseitől
függetlenül.
Carter viszont meglepett. Nem
eltekintve attól, hogy elég kis dögös csaj cseperedett belőle, a nyelvét biztos
valamelyik nagyszájú ősétől örökölte, mint akitől Conor is. Az nem volt meglepő,
hogy Jev (aki basszus szintúgy felnőtt, már magasabb mint Ally elhiszitek ezt?)
azonnal bele is esett. Viszont az igen, hogy Carter pedig összejött vele. Az
biztos, hogy Conor megbolondulhatott vagy tényleg klimaxolni kezdett, hogy ezt
egyáltalán engedte. A másik hogy Jev nem tudom mivel varázsolta el a Lane lány
fejét, de nagyon jól mehetett neki. Ez valami vonás náluk. Biztos valami
DiLaurents dolog, vagy lehet inkább Wood, mert a nagyanyjuk nagyon értett az
elbűvöléshez.
Az első hely ahol kerestem az az
összes létező hely, ahol nagy mennyiségben alkoholt is árulnak. De miután
kilőttem azokat a kocsiját kezdtem el keresni. Miután azt megtaláltam egy fa
eldugott árnyékában azon a területen kezdtem el keresgélni, de egy bő óra után
se találtam meg 500 méteres körzetben.
Ally:
Lábamat lógatva dőltem neki a
hideg fémoszlopnak. Ugyanis a két város határán lévő tévétornyon ültem. Épp
azon a szinten kapcsolódtak a drótok a toronyhoz, én pedig a picivel fölötte
lévő vastagabb pilléren ültem. A kocsimat a városban hagytam leginkább azért,
ha Jason utánam jönne (amiben szinte biztos voltam), akkor megtévesszem. Nem
voltam túlságosan beszélős kedvemben. Nem volt elég az a borzalmas véletlen,
hogy Cassie és Conor majdnem megölték egymást. Aztán kiderült, hogy Jason és
Conor ismerik egymást. És hogy Jason éveken át hazudott erről a szememben, és minden segítséget amit kértem
tőle Conorral kapcsolatban megtagadta tekintve, hogy nem is ismeri. Aztán
persze megjelent életem értelme, akit legszívesebben az első csepp vízben ölném
meg, ami a kezembe kerül. Sophie. Az anyám… Annyi volt a szerencséje, hogy még
volt türelmem, mert tudtam hogy Jason és Conor ott van mellettem és ha
megpróbálnám kinyírni azzal leleplezve magam ők megállítanának. Ja és persze,
hogy az unokaöcsém elárult (amin már meg sem lepődök), azzal hogy idehívja azt
a nőt, akit a legjobban utálok.
Nem volt ennél szarabb napom,
komolyan? Ja bocs volt…
Csak csendet akartam. És
lenyakalni azt a 2 üveg olcsó whisky-t amit vettem. Szarnak szar volt, de
legalább hasonló íze volt, mint az életemnek. És ezt az idilli momentumot azon
a büdös tévétorony tetején meg is kaptam. Senkit sem érdekelt kurvára, hogy én
ott ülök, valószínűleg fel sem tűnt, mert szellemport szórtam az Ankhomra így
nem is látnak. Különleges képességeimnek hála, még a nephilimek is alig vesznek
észre, kivéve ha engem keresnek, ami alapjáraton a mondénokra lenne igaz.
Viszont ki a faszomnak jutna eszébe a tévétorony tetején keresni engem. Még ha
keresnének is nagyon jó szögből kell rám látniuk, mert mindenhonnan takarnak az
oszlopok.
Keseregtem az életemen már vagy
több órája, amikor ott ültem. Lassan már a 4 órához közelítettünk, én pedig az
önsajnálatomban be is nyakaltam, mindkét üveg whisky-t. Már én éreztem, hogy a
saját leheletem, hogy bűzlött mintha nyakon öntötte volna egy hordó alkohollal.
Felsóhajtva dőltem az oszlopnak
magam mögött. Abból a 3 liter italból még mindig nem éreztem semmit. Ahogy az
egész életem során soha. A szervezetem egyszerűen fel tudja dolgozni az
alkoholt. Olyan gyorsan, hogy meg se látszik rajtam, hogy lenyakaltam 3 liter
valamit. Persze a szagomat nem tünteti el, de egy tripla axelt simán lenyomok a
sáros földön is, úgy mintha józan lennék. Bár ha azt vesszük az is vagyok.
Bár egyszer lehetnék részeg. Tudom
hülye kérés, mert senki sem szeret részeg lenni, de én szeretnék az lenni. Csak
egyszer. Úgy ki akarom magam ütni, hogy 3 napig fel se ébredjek. Addig akarok
inni, míg el nem ájulok és nem ébredek fel következő hét vasárnap délig. Talán
tiniként még hatott rám az alkohol valamilyen szinten, mert nem annyira jöttek
elő a képességeim. Viszont amint Jeveviel a szárnyai alá fogadott, hogy
tanítani kezd, hogy jobb legyek ez véglegesen megszűnt. Emlékszem amikor a
nagyi meghalt miután kiöldöklöttem magam, egy nívós alkohol gyárban kuporogtam.
Vagyis inkább a raktárukban. Megittam egy karton vörösbort, egy rekesz sört és
8 üveg 2 literes üveget az ország leghíresebb whisky-éből. És a vodkával már
nem is baszakodtam az üvegek kinyitásával, hanem abból a 10 literes hordóból
ittam meg, ami arra várt, hogy bepalackozzák.
Leszámítva a szagomat, mikor
beállítottam Jasonhöz egy cseppet sem látszott rajtam, hogy ittam. Lehet ő azt
hitte, hogy be vagyok állva, mert annyira sírtam, de én nem éreztem semmit. Nem
fájt semmim, egy kicsit sem szédültem és a pupillám is azért volt kitágulva,
mert végig sétáltam a kurva sötétben 7 órát, mire Jason kivilágított házába
értem.
Furcsa nem? A legnagyobb
alkoholista a földön nem érzékeny az alkoholra (semmilyen szinten). Bekaptam
egy rágót, ha netalántán úgy döntök, hogy emberek közé megyek, ne hívják rám a
járványügyiseket a szagom miatt. Ami lassan erősebb lehetett volna, mint a pestis.
Így úgy döntöttem, hogy 1 helyett még 5-tel ajándékozom meg a számat hátha
elfedi a szagomat.
Mikor épp nagyba a rágómonstrumon
csámcsogtam, valamit érezni kezdtem. Azt hittem azért remeg a torony, mert
lerúgtam az egyik üveg whisky-t és félúton eltört az egyik rúdban. De valami
más miatt. Az Ankhomba beletért a bizsergető érzés, ami pontosan a lábáról
jött. Magam mögé néztem, de nem láttam senkit. Lenéztem de ott se volt senki.
Egy kocsi se láttam sehol. Az illető gyorsan mozgott, de nem olyan gyorsan,
mint egy alvilági. Felém tartott. A hátamra kaptam a hátizsákom, hogy kevesebb
dolog miatt aggódjak.
Hátat fordítottam neki és mikor
legkevésbé számított rá, akkor vetettem rá magam. Elterültünk egy jóval
szélesebb pilléren, én pedig egy kést szegeztem az illető torkának, míg a
csípőjén ültem.
- Te most szopatsz engem? –
emeltem el a tőrt Conor nyakától. Felemelte a fejét és rám nézett.
- Ez már ilyen szokás, hogy oda
ülsz? – mutatott a helyre ahol ültem. Nos nem kicsit, oké nagyon az ágyékán
ültem. Hátrébb csúsztam és a magam mögött lévő oszlopban felhúztam magam, és
Conor is így tett. Én viszont nem álltam le vele cseverészni, hanem az egyik
rúdban megkapaszkodva tovább lendültem és azon gondolkoztam milyen új
búvóhelyet keressek.
- Hova hova? – kapott el
derekamnál fogva hátulról. Az oszlopnak nyomott és derekamnál fogva ott is
tartott. Önelégült vigyora az arcára fagyott, ahogy végig mért. – Sajnos elkaptalak,
leszel te a hunyó? – vonogatta a szemöldökét.
- Jaj kopj le rólam! – próbáltam szabadulni,
de nem engedett. Testével igyekezett rám nehezedni, hogy még véletlenül se
szökjek meg.
- Tudod, mit gondolok a
hisztijeidről. – mért végig, mintha még mindig együtt lennénk. Hogy mer
egyáltalán kérdőre vonni.
- Miért is érdekel?
- Azért mert itt van az anyád! –
szembesített vele megint. – Nem beszélve arról, hogy mint kiderült baráti köröd
idetáborozott miattad. És tudom, hogy legszívesebben kiherélnéd Jevet és azzal
fojtanád meg, de be kell fejezned!
- És... – de megint
félbeszakított.
- Tudod, hogy Jason téged keres? –
vonta fel a szemöldökét. – És Elena és Lissa is így tesz, Cassie pedig
marcangolja magát. Clare kiakadt, hogy tényleg nem mész vissza miatta. A
Townsondok pedig üvöltözve anyáddal egy jót leléptek idegességükben! – mesélte.
– Még így sem érdekel?
- Kit érdekelnek?! – fordítottam el
a tekintetem. – Mind a szemembe hazudnak.
- Mintha te nem ezt tennéd velük.
- Most azért jöttél, hogy
baszogass te is, mint anyám vagy valami mást is akartál? – löktem meg
felháborodva, de mintha meg se mozdult volna.
- Csak azt, hogy bírd ki amíg itt
vannak.
- Egyáltalán miért szívnék egy
levegőt olyanokkal, akik a szemembe hazudnak? – horkantottam fel. Cassien
egyáltalán nem látszódott, hogy meg lenne lepődve anyámon. Aztán Jason is
évekig a szemembe hazudott rólad. És te se mondtál erről semmit!
- Mégis honnan tudhattam volna? –
engedett a szorításomon. – Soha nem mondott rólad semmit. Azt mondta, hogy van
egy lány gyerekkori barátja, akivel jóban van, de soha nem mondott nevet. Még
leírást sem. Én meg minek érdeklődjek? Mind kettőnknek volt elég baja. –
felsóhajtott. – Én se mondtam rólad semmit. Ha azt vesszük rajtam kívül senki
sem tudott arról ami volt köztünk.
- De viszont ő tudott rólad! –
feleltem.
- Vettem észre, mert vajon a
szöszi fúria miért akarná letépni a tökeimet. – forgatta meg a szemét. –
Jasonnel együtt persze. Az áruló ördögfióka. – morogta bajsza alatt.
- Akkor sem mondott semmit! –
duzzogtam tovább.
- Te se említetted soha Jasont. –
vágott vissza. – Milliónyi alkalmad lett volna, de soha nem tetted. Hogy Jev
nevét miért nem említetted azt megértem, de Jasonről simán beszélhettél volna.
- Mert semmi közöd nem volt
hozzá! - sikerült végre ellöknöm
magamtól.
- Neked sem hozzá! – ordította utánam,
mert elkezdtem lemászni a toronyról. Pillérről pillérre és rúdról rúdra
ugrabugráltam, míg egy magasabb fához nem értem, ahonnan a földre ugrottam.
Sajna viszont már Conor se volt az oszlopon így mikor fel akartam ugrani egy
másik fára valaki elkapta a lábamat. Viszont mielőtt leestem volna magammal
rántottam Conort is, aki egyenesen rám esett.
Mielőtt fel eszmélhettem volna,
Conor a csuklóimat lefogva támaszkodott meg a fejem mellett. Perverzen rám
mosolygott. – Pedig azt hittem te szeretsz felül lenni. – megforgattam a
szemem, de belül elismertem elég jó poén volt.
- Kivételesen hagyom, hogy te
irányíts! – szálltam be a játékába.
- Milyen ritka pillanatok! –
gondolkozott. – Szinte egyenlőek a lehetetlennel.
- Szegény könyvelőkém ezt nem
tudod kiszámolni? – ráztam rosszallóan a fejem.
- Hé! – nyomtam meg erősebben
lábával az oldalam, amivel a kezeimet is fogva tartotta. – Nekem diplomám van
belőle, szóval ne szólj be! – mosolyodott el. Én se bírtam visszafogni magam,
muszáj voltam elmosolyodni. Csak a gondolat is, hogy Conor abban a fekete
talárban és kalapban kimagaslik és átveszi a diplomáját. Viszont a szomorú
érzet azonnal belém rúgott. Mert biztos voltam, hogy csak évekkel később tudta
letenni és akkor is csak levelezőn, valami védelmező portálon keresztül. – Mi az?
– kérdezte valószínűleg az elkomorodott arcomat látva.
- Semmi. – ráztam meg a fejem és
mosolyt erőltettem az arcomra miatta.
- Ne rágódj anyádon! – gondolom
ezzel keverte össze. Ebben a hitben akartam meghagyni.
- Azt se tudom miért segítesz
nekem! – sóhajtottam, valahogy kiszabadítva a kezem.
- Mert te is segítettél nekem, és
már ideje lenne visszafizetnem. – vonta meg a vállát. Pedig azt hittem
egyenlítettünk, mert nem hagyott meghalni. – És mert tudom milyen a kapcsolatod
anyáddal. Álmodban durva sztorikat tudsz mesélni! - bólogatott.
- Kukkoló. – vágtam vállba.
- Amikor épp leütöttél, hogy ne
horkoljak akkor nem tudtam vissza aludni, mert dumáltál. – vont vállat. –
Magadat hibáztasd, mert beszélsz ne engem!
- Akkor miért nem mentél vissza a
szobádba? – érdeklődtem.
- Mert nem akartam. – felelte hezitálás
nélkül. Azt hittem meg áll a szívem örömömben. Tudtam, hogy valami hiper szuper
szobája volt, szuper kényelmes cuccokkal. És mégis inkább ott maradt a dumáló
tini énemmel, a kicsi és kényelmetlen ágyon, minthogy kellemesen aludjon a
sajátjában. Nem tudom eldönteni, hogy
most sírjak vagy ugrándozzak. De mivel egyikre sem volt lehetőségem, így
kabátja gallérjánál fogva magamhoz rántottam. Elvesztette egyensúlyát és rám
esett, de baromira nem zavart. Arra foghatta, hogy véletlenül esett a számra,
miközben kicsit sem volt véletlen.
- Mennyit ittál? – hajolt el tőlem
hirtelen, újra fejem mellett támaszkodva.
- Nem eleget! – csúsztattam a
nyakára a kezem és felemelkedtem, hogy elérjem ajkait. Talán mégis van hatalma
az alkoholnak rajtam. Vagy csak Conor veszi el az eszem minden egyes
alkalommal, amikor meglátom. Azt hittem el fog lökni, de meglepetésemre
visszacsókolt. Sőt még a szájába is beengedett ezzel elmélyítve csókunkat. Fel
akart húzni, hogy az ölébe üljek, viszont a csípőm neki ütődött ez
érzékenyebbik részének így mindketten felnyögtünk, ami sajnos mindkettőnkbe
életet lehetelt.
Eltávolodtunk egymástól és egymás
szemébe néztünk. Teljesen ki volt tágulva a pupillája a vágytól, akár csak az
enyém. Leszálltam az öléből és mindketten felálltunk egymásnak háttal.
Eltakartam a vörösödő arcom, amennyire csak tudtam.
- Ne haragudj! – motyogta ő is a
keze alól, amivel ő is arcát takargatta. – Nem kellett volna letámadnom téged.
- Pont fordítva történt! –
temettem még jobban a kezembe az arcom.
- Akkor is… - suttogta.
- Szerintem épp most fog dolgunk
akadni egymástól távol megúszva ezt a kínos helyzetet. – jelentettem ki és felé
fordultam. Azért ő is ki volt pirulva egy kicsit, bármennyire is próbálta
arcába húzni a sálját. Várjunk csak egy kicsit. Azt még én adtam neki. Ilyen
nincs a földön!
- Egyetértek! – került ki és
elsietett valamerre, én pedig lefagyva ott álltam.
Hogy én mennyire hülye vagyok? Már
megint…
Szia!
VálaszTörlésBocsi, az előző részhez küldtem véletlen a kommentet. De kérlek, olvasd el.