Nos írtam úgy kb egy hétvége alatt másfél részt xd (a 96-ik folyamatban...). Már amennyire sikerült visszarázódni a történetbe, így ha van benne valami hiba nézzétek el nekem, mert nem volt kedvem átnézni :D. A címe... Nos eredetibb nem jött, de mégis csak kell neki egy cím, nem? És wáá gyerekek nagyon nehéz volt írni mert nem volt időm. Vagy tanulni kellett, vagy kiskutyázni... Ha már az utóbbinál tartunk... :) Új bogyót kaptam! ^^ Oké nem bogyó, hanem egy kutya, de akkor is annyira pici és cuki, hogy olyan mint egy bogyó. 3 So-val tudom megfogalmazni. (Haha mangol szóvicc *badamm tss* [mangol=magyar+angol]) So tiny, so fluffy, so precious! Mert annyira aranyooos! És igen most promózni fogom a saját kutyámat (bár lehet az elmúlt 3 évben megtettem az első kutyámmal xd). Nem érdekel ha vki nem szereti az állatokat, akkor is megmutatom ezt az édes lényt a földnek! (Kép 1, Kép 2) A neve Boni és sima németjuhász ^^ Alig pár napja van nálunk de már most imádom és ő is engem :D Aki esetleg nem tudná van egy másik kutyám is Agyar (Chien Numéro 1) (egy kis franciát is kaptok, mert azonis(?) beszélek lol), ő ónémetjuhász, alias hosszú szőrű, nem rövid mint a sima. Nem történt vele semmi, csak szerettünk volna mellé egy kislányt, hogy majd nekem is lehessenek saját baby gombócaim, akiket semmi áron nem vagyok hajlandó eladni (velem fog majd élni kb 10 németjuhász duh!). Szóval ja xd Én igazán happy vagyok, és itt hagyom nektek a manómat is hogy felvidítsam az emberek kedvét egy baba németjuhásszal >//< De azért a részt is olvassátok el, jó? :""D
Carter:
(btw az első képem róla, és mosolygott :D fotogénebb mint én xd)
Carter:
Hays-szék szívesen átjöttek, de meglepődtek, tekintve, hogy
én voltam az aki elküldte őket.
- Nem úgy volt, hogy enyelegni mész a lovagoddal? –
érdeklődött Jared, miközben leöltöztek az előszobában.
- Az enyelgése része meg is volt, de kitört náluk a harmadik
világháború, amint az uncsija hazaért. – vontam vállat.
- Miért?
- Egy héten van Jevvel a szülinapja, és a barátai megjelentek
hajnalok hajnalán az ajtajukban. Utána rátett egy lapáttal, hogy megjelent az
uncsija anyja, akit az uncsija szívből gyűlöl és vica versa. – hadartam el. –
És valamiért nincs családi perpatvar anélkül, hogy a bátyámról ne tudnék meg
valamit.
- Csak nem hivatalosan kiderült, hogy a másik csapatban
játszik? – kérdezte a dinka.
- Nem. – sóhajtottam. – Inkább az, hogy Jev uncsija az Conor
exe.
- De úgy tűnik van. – jegyezte meg Hays. – És akarsz adni
valamit Jevnek? Hisz te mondtad a
szülinapja lesz.
- Nem tudom. – vontam vállat. – Nem vagyunk még annyi ideje
együtt, de lehet kéne adnom neki, de gőzöm sincs mit szeretne kapni.
- Adj neki egy képkeretet egy közös képetekkel, meg valami
csokit. – javasolta Jared. – Én is azt kaptam Emmától, mikor az első közös
szülinapot ünnepeltük. – nézett a barátnőjére szélesen vigyorogva. Emma
szokásosan fülig pirult, de ő is mosolygott. Vajon én is ilyen nyálas vagyok Jevvel?
Remélem nem!
- Nem is tudom… - húztam a szám. – Még közös képünk sincs. –
halkultam el.
- Mennyi ideje is jártok? – kérdezte Hays.
- Asszem több mint egy hónapja. – vontam vállat. – Miért?
- Nekem már bőven volt közös képem Eugene-nal mielőtt járni kezdtünk.
– ráncolta a homlokát. – Milyen pár vagytok ti?
- De nekik nem volt 8 évük ismerni egymást előtte. – jutatta
eszébe Jared. – És az is csoda, hogy egyáltalán összejöttetek.
- Jól van na! Mi nem akartunk olyan nyálasak lenni, mint ti!
– húzta fel az orrát Hays. Eugene viszont pimaszul elmosolyodott és átkarolta a
barátnőjét.
- Mi is ilyenek vagyunk Hays, csak mi ezt nem nyilvánosan
csináljuk! – Hays ledobta a karját a válláról.
- Nem is igaz! – de pirosodó arca elárulta őt. Mi csak jól
kiröhögtük őket, míg ők megint szakítottak és majd újra összejöttek, amikor
Eugene megígért neki valamit, amit csak Hayley értett.
Beszélgettünk és próbáltam belőlük kicsikarni pár hírt. Ők is
értesültek arról, hogy Mira megszökött az internátusból, de senki sem tudja merre
mehetett. Utána próbáltunk valami vidám témáról beszélni, de nem nagyon
sikerült így Emma próbált az új szerelmeiről áradozni. Valami k-pop banda volt,
és eléggé jónak tűntek. A zenéik is jó volt és a srácok se néztek ki rosszul.
Lehet utánuk nézek még, ha nem mennek ki a fejemből.
Valamikor egy vita közepette rezgett a mobilom, mert Jev
hajlandó volt válaszolni a sms-emre.
Csak forgatva a szemem nyomtam a hívás gombra és kicsit
elvonultam a zajtól. Meg is lepődtem, hogy egyáltalán hajlandó volt felvenni. –
Meddig szeretnéd rajtam kitölteni a dühödet és duzzogni? Csak mert én jobban
csinálom. – szóltam bele köszönés nélkül.
- Nem duzzogok. – kezdett bele.
- Á dehogy! – ültem le az étkező asztalhoz. – Én meg
természetesen szőke vagyok.
- Szexi lennél. – mondta minden gúny nélkül. Oké Jev, velem
ne oszd meg a fantáziádat!
- Szétvertétek egymást, miután elmentem? – érdeklődtem.
- Nem, de szerettük volna. – válaszolta.
- És lecsendesedett a dráma már nálatok?
- Fogalmam sincs. – felelte nem törődöm stílusban.
- Legalább a húgoddal egy helyre kötöttek ki?
- Nem, ő Linékhez ment.
- És Allyvel, miután majdnem feltépte az aszfaltot a
kocsival?
- Gőzöm sincsen hol van. – de ahogy hallottam nem is
érdekelte. – Valószínűleg ha látna a torkomat is kivájta volna. De nem
különösebben érdekel, hogy mi van vele.
- És meddig szívod majd Nick vérét a nyavalygásoddal?
- Arra én is kíváncsi vagyok! – üvöltött bele a mobilba az
említett. Úgy tűnik hallott ő is.
- Nem is nyavalygok te pöcs! – hallottam, ahogy megüti
valahol Nicket.
- Rosszabb vagy mint egy menstruáló tinédzser! – válaszolta
Nick. – És örülnék ha végre nem fagyoskodnánk itt, mert ha rajtad múlik
lefagynak a heréim és majd akarattal nem fogom kívánni a nőket. Miattad!
- Jaj menj már anyámba! – rendezte le Jev.
- Nem tudom hol vagy, de hagyd ott Nicket. – javasoltam. –
Jót tenne neki ha nem csak az alsó felét hanem az agyát használná.
- Nagyon vicces Carter! – röhögött szarkasztikusan Nick. –
Jev muszáj Faszomisztánig gyalogolnunk?
- Mi bajod van? Mondhattad volna, hogy nem jössz, de beleegyeztél.
Most már ne panaszkodj!
- Fene tudta, hogy lerobban a busz!
- Te nem akartad anyád kocsiját a kezembe adni. Akkor nem
kéne gyalogolnunk az isten háta mögött. – veszekedtek. Eléggé durván. De bennem
csak akkor fogalmazódott meg a kérdés.
- Jev… Te hol a faszomban vagy?
- Jaj hát itt a két város közötti úton. – úgy válaszolt,
mintha teljesen normális lett volna.
- És mi a faszomnak vagytok ott? Gyalog? – ez teljesen
megbolondult… És én még azt hittem én csinálok full hülyeségeket. Az órára
néztem. Vagy 4 óra lehetett. Eléggé közel volt, hogy besötétedjen.
- Mert át akartunk menni a szomszédba a többiekhez, de
lerobbant a busz. Mi meg lusták voltunk megvárni a következőt. – arcomat
kezembe temettem.
- Van neked fogalmad róla milyen veszélyes egyedül egy alig
járt úton sétálgatni? – mert nekem van te hülye…
- Most mit vagy ki akadva? – háborodott fel. Annyira ki volt
akadva, hogy mindent magára vett. – Ebben a szaros városban amúgy sem történi
semmi. – ááá nem csak szerintem így is annyi minden történt, hogy teljesen
felforgattam az életed.
- Melyik busszal mentetek? – Nick beüvöltötte, én pedig
fejben már gondolkoztam, hogy merre is megy az a busz. – Csak ne menjetek
messzire!
- Miért? – kérdezte Jev.
- Csatlakozhatok a gang-etekhez a délutánra? – érdeklődtem.
- Felőlem. – válaszolta helyette Nick. Letettem és
kigugliztam a busz útvonalát, hogy biztosra menjek.
- Mit történt? – kérdezte Hayley, szóval ők már abba hagyták
a veszekedést.
- Az én hülye „barátom” kisétált egyedül a város szélére. –
jelentettem be és felsiettem a szobámba pár cuccot összeszedni.
- Nem tudja, hogy ott a legtöbb démon ilyenkor este? –
értetlenkedett Hays.
- Ugye tudod, hogy nem védelmező? – vontam fel a szemöldököm.
- Attól még tudhatná. – mondta orrát felhúzva Hays.
- Majd megosztom vele. – bólintottam. – Szerintem menjetek
haza. Nem hiszem, hogy egy hamar visszajövök jogsi hiányát tekintve.
- Viccelsz? Veled megyünk! – jelentette be Eugene.
- Nem lesz semmi baj! – rejtettem el a késeket a zsebemben és
a pólóm alatt lévő szíjakba. Felvettem a dzsekimet és abba is rejtettem el pár
nagyobb fegyvert. Tudjátok a biztonság kedvéért. – Megoldom egyedül is. Ahogy
eddig is.
- Ki tudja, lehet megtámadják. – próbálkozott Jared is.
- Elég tökös ő ahhoz, hogy tudja hogyan kell viselkedni, ha
megtámadják. – jutott eszembe, amikor az őrző megtámadott minket.
Elmosolyodtam, hogy hogyan ütötte le.
Hirtelen hangos dörömbölés hallatszott az ajtón. Mind
támadásra készen voltunk. Lassan sétáltam az ajtóhoz, kezem pedig a tőröm
markolatára ugrott.
- Engedj be te töketlen balfék! – ismertem fel Jason hangját.
Összeráncoltam a homlokom. Kinyitottam az ajtót ő pedig engem félre lökve
benyomult a házba. Eugene már elő is rántotta fegyverét és rá akart támadni
Jasonre. Aki persze vissza kézből kicsavarta a kardot a kezéből és lökve rajta
a támadni készüli Hayleyre dobta, így azok elterültek. Majd amikor Jared akart
ráugrani (ami sikerült is neki), akkor simán lekapta magáról és az épp
feltápászkodó párosra dobta. Emma pedig már meg se próbált támadni, hanem
inkább a pasija és a barátaink feltámasztásán ügyeskedett.
Jason felém fordult. – Hol van Conor? – kérdezte. Eléggé
eszelős volt a tekintete.
- Honnan tudjam? – vontam vállat.
- Kint áll a kocsija. Biztos, hogy itt van már! – vitatkozott
velem.
- Én még nem találkoztam vele. De egyáltalán te mit keresel
itt? – vontam kérdőre.
- Carter te ismered ezt? – kérdezte Hayley még a földön
ücsörögve.
- Inkább Conor, mint én. – legyintettem.
- Akkor hova ment? – fosott ránk Jason. Meg arra, hogy a
tesómhoz hasonló laza mozdulatokkal hajította le a barátaimat magáról.
- Honnan tudjam? – emeltem égnek a kezem. – Nem mondta. Csak
azt, hogy dolga van.
- Az a faszfej akkor nincs itt amikor még szükség is lenne
rá… - morogta.
- Miért mi történt?
- Titkos véd… - félbeszakítottam a hülye mondatát.
- Szigorúan titkosított védelmező forrásokat, nem osztanak
meg tanoncokkal. – forgattam meg a szemem. – Szerinted nem hallottam már eleget
ezt? Ha nem mondod el, akkor itt az ajtó kívül tágasabb.
- Ugyanolyan hisztis vagy mint ő... – kezdett tárcsázni
valakit, aki feltevéseim szerint a bátyám lehetett. – Te meg hol a faszomba
vagy?
Nyílni kezdett az ajtó. – Már itthon. – ismertem fel Conor
hangját. Jason kinyomta és Conorhoz lépett a mobiljával a kezében.
- Nagy gázban vagyunk! – mutatott valamit a képernyőn.
Conornak elkerekedett a szeme.
- És erről előbb nem tudtál szólni? – ment be a szobájába és
kihozott valamit. Oké egy táskányi valamit, amiről volt sejtésünk. – Mondjuk
mielőtt ide is érnek!
- Mi történt? – kérdeztem Conort.
- Semmi! – legyintett a bátyám. Persze én meg egy krumpli
vagyok. – Te itthon maradsz! – utasított engem, majd a többiekre nézett. – Ti pedig
az alsó járatokon visszahúztok az internátusba! Úgy most! Gyerünk! – tessékelte
ki őket és ahhoz a titkos járatokhoz vezette őket. Minden városban van ilyen,
ahol van internátus. Általában 5 mérföldes körzetben vezetnek alagutak a megőrző
helységre, az internátusok alatt. Ahol egy portál van, ha esetlegesen végleges
kimenekítésre van szükség.
- Ally hol van? – állította meg Conort. Conor vonakodva
nézett Jasonre. – Akkor annyit mondj meg, hogy kurvára nincs az erdő közelébe!
- Nincs. – bólintott Conor. – Ha pedig a szülei elmentek a
házból, akkor valószínűleg haza megy.
- Rendben. – nyugodott meg Jason.
- Zárkózz be! – kérte Conor. – Majd este jövök. – köszönt el
tőlem, és mindketten elhagyták a házat és az erdő felé rohantak egy rakatnyi
fegyverrel.
- Lószart fogok itthon ülni. – zártam be magam mögött az
ajtót miután egy táskát is hoztam fegyverekkel (jobb félni mint megijedni).
Fogtam és az első buszra ültem, ami kivitt a városból, és
leszálltam ott, ahol Jevéket kitette. Valóban nem mentek messzire, hanem
megvártak engem. Vagy 500 méterre lehettek a megállótól.
Jev:
Nos Carter valóban komolyan
gondolta hogy idejön, egy 20 percen belül itt is termett, és már azt hittem
kezdi a lebaszását, de nem tette. Nick javaslatával értett egyet, hogyha már
eddig eljöttünk legalább csináljunk valamit, így elindultunk a város felé,
ahogy eredetileg terveztük.
Nicket felhívta az anyja, hogy
mégis hol a fenében vagyunk, így ő kicsit előre sietett, hogy lereagálja az
anyját, aki épp miattam bassza le, mert jó barát volt.
Hogy őszinte legyek semmi okom nem
volt a városba menni. Igazából csak a lehető legtávolabb akartam lenni
mindentől ami a városba köt. És ilyenkor jönne a kérdés, hogy Nicket minek
hoztam? Mert ő nem köt ide. Mert bárhova eljönne velem és én is vele, ezért nem
kötöm az otthonomhoz.
Carter viszont… Szinte egy szót se
szólt, amióta megérkezett, csak csendben sétált mellettem, próbálva nem
megfagyni.
- Miért nem maradtál otthon? –
kérdeztem tőle, hogy megtörjem a csendet, amire annyira élveztem.
- Mert unatkoztam. – vont vállat.
Tudtam, hogy hazudott. Hallottam a barátainak a hangját a háttérben, amikor
felhívott. Gondoltam áthívta magához őket, amikor hazament.
- Conor nem lesz mérges? – fújtam
ki a levegőt és figyeltem ahogy leheletem milyen nyomot hagy a levegőben.
- Azt se tudja, hogy itt vagyok! –
vonta meg megint a vállát. Annyira aranyos volt, hogy orráig felhúzta a sálját
és ahogy enyhén hullámosodó haja keretezte az arcát.
- Haza kéne menned! – javasoltam,
Nick még mindig az anyjával beszélhetett. Távolról teljesen úgy nézett ki,
mintha nyugodtabb lenne a helyzet.
- Neked is. – válaszolta.
- De én megleszek egyedül is. –
most rajtam volt a sor, hogy a vállamat rántsam. – Hozzászoktam.
- Akkor Nick micsoda? Krumpli? –
nevetni támadt volna kedvem a hasonlaton. Legalábbis normális esetben ezt
tettem volna.
- Ő akart velem jönni.
- Akkor ne mond azt, hogy egyedül
vagy! – akadékoskodott velem.
- Most ez a bajod? – vontam fel a
szemöldököm.
- A durcázásod a bajom! –
háborodott fel. – Előadod a nagy halált, közben te okoztad magadnak ezt.
- Mégis miről beszélsz? – kerekedett
el a szemem.
- Te hívtad meg a keresztanyádat.
Tudnod kellett, hogy ki fogják nyírni egymást. Láttam az arcodon. Úgy álltál
ott, mintha meg se lepődnél! – vágta a fejemhez az eseményeket. – Utána pedig
mint valami hisztis gyáva fogtad magad és elrohantál. Aztán most mérges vagy a
családodra, közben te okoztad a problémát magadnak.
- Nem rájuk vagyok mérges! –
szóltam közbe. – Tudtam, hogy veszekedés lesz a vége. Már az elején tudtam,
hogy így lesz. De valahol azt hittem másképp lesz. – halkultam el mondatom
végére. – Azt hittem valami csoda folytán másképp alakulnak a dolgok. De nem
így lett… - csak várt, hogy folytassam. – Magamra vagyok mérges, amiért nem
tudtam gondolkozni.
- Nem az a megoldás, hogy
elrohansz, ezzel valószínűleg a szívrohamot hozva anyádra. – korholt tovább. –
Lehet hogy a család, idegesítő és kiakasztó, de mindig a családod marad. Nem
tudsz mit tenni, csak szeretni őket úgy ahogy vannak. – hitetlenkedve néztem
rá. – Nem mintha tudnám milyen ha ekkora az ember családja, de tudom hogy hiába
veszekszünk a családunkkal ugyanúgy aggódni fognak értünk és szeretni.
- Menj el valami filozófusnak! –
oldottam a feszültséget, erre csak oldalba vágott. De mosolygott.
- Érted mire gondolok, nem? –
kérdezte.
- De. – bólintottam. Átkaroltam és
magamhoz húztam. Egy csókot nyomtam a feje búbjára. – Köszönöm.
- Hát most már van mit! –
horkantotta.
- Akkor látom már nincs fasírt. –
tért vissza hozzánk Nick.
- Nálatok sincs? – kérdeztem.
Megrázta a fejét.
- De azt mondta készüljek, hogy
kinyír ha haza értem. – nevetett.
- Bocsi. – húztam a számat.
- Semmi gond haver! – vigyorgott
tovább.
- Haza kéne mennünk! – javasolta.
- Egyetértek. – válaszolta Carter.
- Na végre! Carter nem tudom hogy
csináltad de taníts meg! – sóhajtott fel Nick. Carter vele együtt kezdett
nevetni.
Az úton egy fényt láttam, amire
egy percre azt hittem hogy a vissza fele tartó busz. De csak egy autó volt. Eléggé
siethetett a csávó, mert nagyon gyorsan ment. Már vártam, hogy elszáguldjon
mellettünk, de az autó kitért a szalagkorlát felé, és egyenesen minket vett
irányba.
Minden olyan gyorsan történt.
Carter megragadta a pólómat, majd nekem dőlve átlökött a szalagkorláton
mindhármunkat. Lebukfenceztünk a dombon és szerintem beütöttem a fejem
valamibe, mert borzasztóan fájt. A domb alján a bokrokban értünk földet.
Felpislogtam és a földön fekvő Nick-et találtam közöttünk pedig Carter feküdt.
A dombtetőre néztem, ahol a kocsi állt. Feltörte a szalagkorlátot, és a fél
orra kilógott. Az illető kiszállt és lenézett ránk.
Carterre néztem. Magam felé
fordítottam a fejét és láttam, hogy a homlokából egy kis csíkban szivárog a
vér. Gyorsan pulzust ellenőriztem és felsóhajtottam, amikor éreztem, hogy még
erősen lüktet a vér a nyakában. Csak eszméletlen.
- Nick jól vagy? – kérdeztem.
Felemelte fejét és nyöszörögve bólintott. – Carter nincs eszméleténél.
Hirtelen hangosan felbőgött a
járdán álló kocsinak a motorja. Odakaptuk a tekintetünk. Ez minket vett célba.
Carterért nyúltam, de Nickhez volt
közelebb, így gyorsan magához húzta és odébb gurult vele ahogyan én is tettem
csak a másik irányban.
A kocsi elszáguldott mellettünk
egyenesen a bokrok után következő fasorba. Egészen addig ment míg orral bele
nem hajtott egy fába.
- Mi a fasz…? – suttogtam magam elé.
A sofőr a kormánynak dőlt. Hirtelen egy hatalmas roppanást hallottunk, a lány
pedig felkapta a fejét. Farkas szemet néztem vörös szemeivel.
- Fuss! – szóltam oda Nicknek, aki
kezében Carterrel feltápászkodott a földről.
- Mi? – értetlenül meredt rám. A
lány elkezdte rángatni az ajtót vérmes tekintetét rajtam hagyva.
- Csak fuss már az isten
szerelmére! – rántottam rajta és felrohantam a dombon. Carter még mindig nem
tért magához, csak ernyedten feküdt Nick kezei közt. Rohantunk pár méterig,
majd átvettem tőle, de a hátamra kaptam, hogy könnyebben mozoghassunk.
Conor:
Épp a maradék kicsi démonokat öltünk Jason-nel és Allyvel.
Egy vonyítás szerű sikolyt hallottam a távolban, de azt hittem az a démon volt,
amit Jason épp leszúrt.
Ally megfagyott a mozdulatában és az erdő egyik irányába kapta
a tekintetét. Egy laza mozdulattal vágta le a démont, ami épp neki ugrott. Meg
se rendítette onnan. Láttam a száján, hogy valamit motyog, de nem tudtam
leolvasni, de valami rövidet. Talán egy szótagot.
Csak egy pillanatra fordultam el, és már ott sem volt. Mintha
ott se lett volna. Pislogtam kettőt, majd próbáltam megérezni az Ankh-ommal, de
túlságosan el voltam foglalva és a démonok is beárnyékolták.
- Ally hol van? – szóltam Jason-nek.
- Mi? – nézett körbe. – Az előbb még itt volt! – szúrt le egy
másik démont.
- Jason! – ismertem fel egy női hangot. Cassie ugrott le az
egyik fáról Elenával a nyomában.
- Ti mit kerestek itt? – néztünk összezavarodva.
- Hol van Ally? – néztek ránk lihegve.
- Az előbb még itt volt! – mondta Jason. Már nem voltak olyan
sokan talán 3-an, de azok már menekülni próbáltak. Elena kettőbe egy
dobócsillagot állított, míg Cassie gyorsan leszúrta a harmadikat.
- Mi a baj Cass? – nézett aggódva a lányra Jason.
- A rendőrség… - lihegte. – Egy lány…két képpel járta a város…
az ő képével… és…
- És? – ráncoltam a homlokom. – Még mi se tudjuk megtalálni! –
hazudtam.
- Deh… - vett mély levegőt, de nagyon ki volt fulladva.
- Jev képe volt a másik. – fejezte be Elena.
- Carter! – jutott eszembe a húgom. Azonnal elővettem a
mobilom és tárcsázni kezdtem.
- Most nem érünk az otthontunyuló húgoddal foglalkozni! –
mondta Jason. – Allyt valaki így akarja becserkészni.
- Említs egy helyzetet, amikor hallgatott rám a húgom, hogy
otthon marad! – morogtam. Nem vette fel, így hívtam még egyszer, de megint nem
vette fel. Hayley volt a következő akit hívtam. Nyugi Conor. Lehet csak nincs
nála a mobilja. Vagy zuhanyozik.
- Igen? – szólalt bele Hays.
- Hol van Carter?
- Otthon, nem? – játszotta az ártatlant.
- Patt helyzet van, szóval…
- Elment megkeresni Jevet. – köpött Hayley. – Úgy tudom át
akartak menni a szomszédos városba csak lerobbant a busz.
- A faszom! – tettem le és elkezdtem lenyomozni Carter
mobilját, míg elindultam az egyik irányba.
- Te hova mész? – nézett rám Cassie. – Ennyit a nagy Conor „szeretetéről”.
- Ahol a húgom van, ott van Jev is, te elmeháborodott nyanya!
– szóltam be, már nagyjából bemérte az irányt a telefon. – És ha Jev meg van
ott van Ally is!
- Honnan veszed?
Whuhhúú! Asszem ez elég magyarázkodás. :3
VálaszTörlés