Sziaaaaaasztooooook! Bocsiiii >__< Na az van, hogy mint tudjátok nyaraltam és tettem ki volna részt még szombaton ha az internetem nem döntött volna úgy még kedden hogy ő is elmegy nyaralni amikor szükségem van rá... (A galád anyja...) De a lényeg hogy tegnap sikeresen haza jöttem, és mint kezdő építész palánta Gaudí lett az új kedvenc építészem (vki ki is tudja találni ezután, hogy hol voltam), és sok mindent most sincs időm írni a rész elejéhez, mert még rohanok nagyimhoz, meg anyummal szuvenírezünk, szóval rohanok és sziasztooook! ^^
Jev:
Jev:
Sajnáltam, hogy Carter nem jött
be, bár nagyon szerettem volna. Kedvem sem volt az osztálytársaimhoz. De el
kellett viselnem. Felmentem a szobámba és már készültem a katasztrófára. Alig
egy fél óra telt el, amikor anya lehívott és no lám! Mily furcsa módon ott
termett egy rakat ember, tele még több ajándékkal, és tortával meg minden
szir-szarral. Remek!
Felvettem a műmosolyom és
játszottam magam a többiek előtt. Szegény anyám örülni fog, hogy takaríthat
utánunk, mert valahogy éreztem hogy ha kidobna minket, akkor átvándorlunk a
kávézóba.
Szólt a zene, és az a tipikus
sorozatos/filmes tini buli volt, amivel semmi baj nem is volt. Olyan kaja volt,
amit én szerettem, még a tortám is jó volt, és a haverjaim is jó ajándékot
adtak, de semmi kedvem nem volt. Szívesebben töltöttem volna, egyedül vagy ha
már muszáj volt, akkor Carterrel mert nem verte nagy dobra. Őszinte leszek
örültem, hogy tőle nem kaptam semmit csak felköszöntött és tovább léptünk.
Egészen addig örültem, míg Emily
meg nem jelent. Próbált a közelembe férkőzni, de valahogy sikerült elkerülnöm
még a kicsi lakásban is. Ally is hazajött, ami meglepett, mert azt hittem nem
is fogjuk látni. A barátnői csak ámultak a partin. Odasiettem hozzá a konyhába, mert tudtam akkor békén hagyj
mindenki.
Mint kiderült vásárolni volt, és
épp a hűtőbe pakolt be, míg a barátnői a pultot támasztották.
- Szia! – köszöntem neki.
- Szia! – válaszolta érzelmek
nélkül.
- Azt hittem ma se jössz haza. –
jegyeztem meg.
- Gyorsan kipakolok és már itt sem
vagyok! – nézett rám negédes mosollyal.
- Kimegyek a mosdóba! – slisszolt el
az egyik szőke lány, a rövidebb hajjal.
- Én meg csórok nasit! – indult el
a kajás cuccokhoz a barna hajú lány.
- Nem erre gondoltam. – húztam a
szám. – Figyelj Ally…
- Nem érdekel a magyarázatod! –
közölte vele, ahogy kipakolt a táskájából. – Meghívtad és kész! Nem tudok mit
csinálni vele.
- Nem akartam, hogy kiakadj. Nem
ez volt a szándékom hidd el! – magyarázkodtam, de tudtam még mindig borzasztóan
mérges.
- Még csak meg sem kérdeztél… -
fordult felém lenéző arckifejezéssel. – Még csak meg sem kérdezted, hogy
egyáltalán probléma lenne-e! Mert ha megkérdezted volna, akkor miattad eltűrtem
volna őket! De ezek után ne várd, hogy egy levegőt szívjak Medúzával és a
patkányával.
- Alison Jane! – rúgta meg a
Cassie nevű lány asszem.
- Ne beszélj így Stephen bácsiról.
– hajtottam le a fejem. – Nem patkány.
- Ch, még egyet is ért! –
horkantott fel. – Remek! – került ki. Viszont nem jó emberbe botlott. Emily
suhant el mellette, engem bekerítve a rohadt pitéjével. A nyomában voltak a
klónjai is, aki miatt Ally nem tudott kimenni. De mint úrihölgy egy szót se
mondott.
- Jeeev! – nyávogta felém haladva.
– Én is sütöttem neked ám valamit! – dugta az orrom alá. Vanília pudingos pite
volt meggydarabokkal. Utálom a vaníliát. – Frissen a sütőből! – tette le a
pultra.
- Nem érek rá Emily. – akartam kikerülni
én is őt, de nem hagyta.
- Jeev! – karolta át a nyakam. –
Hova rohansz mindig? Csak fel akarlak köszönteni. – odahajolt és egy cuppanós
puszit nyomott az arcomra. – Isten éltessen! – villogtatta fehér fogait pink
rúzsa mögül.
- Köszönöm! – válaszoltam tömören,
de még mindig nem hagyott elmenni. – Emily…
- Végre kettesben vagyunk! –
toporgott magas sarkújával. – Erre vártam, amióta megérkeztem! – dobálta haját.
– És most végre az az idegesítő Lane sem zavarhat minket…! – suttogta és már
hajolt volna az arcomhoz, hogy megint puszit adjon, de most egy teljesen másik
helyre. Próbáltam eltolni, de eléggé nehéz volt anélkül, hogy a falhoz akarnám
lökni.
- Úgy tűnik nem szeretne a
nyáladból Reed! – szólalt meg Ally, mire Emily elhátrált, és nem gyilkos
tekintettel próbált az unokatestvéremre nézni. Nehezen sikerült neki. Kelley
észrevette a jelenetet és a tömegen átvágva sietett felénk, amennyire csak
tudott.
- Tessék? – pislogott szendén.
- Azt mondtam, nem szeretne a
DNS-dből cica! – ismételtem meg unottan Ally. – Eleget kapott a barátnőjétől,
Cartertől!
- És ehhez neked mi közöd van? –
vágott vissza Emily. Persze, hogy nem tűri meg ha beszólnak neki… Ahogyan Ally
sem.
- Pusztán annyi, amennyi neked van
Jevhez és Carterhez. – vont vállat a falnak dőlve.
- Te inkább ne is mondj semmi,
különben a drága keresztanyád lehúzhatja magát…
- A klotyón, tudom, blah blah…! –
imitálta Emily-t.
- Ally! – sziszegte Kelley
rászólva, mikor odaért. Csak megforgatta barna szemeit.
- Jobban tennéd, ha hallgatnál a
szerencsétlen gebére! – tette hozzá negédesen mosolyogva Emily. – Ő tudja kivel
nem érdemes packázni! – a kis ribanc, hogy dobhatnám ki az ajtón.
- Most lett elegem belőled
taknyos! – lépett előrébb Ally, és megragadta Emily tökéletesen begöndörített
fürtjeit, és annál fogva kezdte kivezetni az ajtóhoz.
- Hát ez az évszázad bulija! –
kapta elő telefonját Cassie és leugrott a pultról követve Ally-t és közben
filmezve őt.
- Eressz el te ribanc! – visította
Ally, és mindenki megáll ott ahol volt, kivéve őt.
Kitárta a bejárati ajtót és
gatyájánál megfogva az osztálytársam szó szerint kidobta a járdánkra. Emily
hisztérikusan fordult a felénk.
- Ó a kutyáidat itt ne hagyd! –
ragadta meg a két lányt tarkójánál fogva és őket is kilökte mellé.
Visszaszaladt a pitével a kezében.
Na nem! Biztos, hogy nem!
- És a tápiókád se felejtsd itt! –
dobta Emily ölébe, és az egész a felsőjére ömlött. Hisztérikusan vette a
levegőt. Már amennyire azt hisztérikusan lehet venni. – Reméljük kellemesen
telt nálunk a délutánod! – mosolygott rá kedvesen. – A soha viszont nem
látásra! – baszta be az ajtót.
Mindenki lefagyva meredt ránk,
majd egyszerre tört ki a tapsvihar Ally irányába. Ilyet senki se mert volna
megcsinálni. Soha!
- Hogy én mennyire utálom a
ribancokat! – jelentette ki. Cassie csak nevetve lépett mellé.
- Ez tökre arra emlékeztetett,
amikor kirúgtad az ajtón azt a végzőst, mert beszólt! – Ally is elmosolyodott.
- Szegénykének 3 hétig púp volt a
fején. – tette hozzá a történet végét.
- Annyira a fejére esett? –
kérdezte Kelley.
- Nem. – rázta a fejét Ally. – Be volt
csukva az ajtó.
- Szóval ezért szeretted a görög
töriben a faltörő kost! – jegyezte meg. – Mintha nem is te lennél!
- Utálom a ribancokat! – vont vállat.
– És amit mindennél jobban utálok, amikor a ribancok beszólnak azoknak, akiket
szeretek! – vonult vissza a konyhába és kivett magának egy üveg sört.
Kirah:
Korábban érkeztünk, mint a
megbeszélt időpont feltételezvén, ha csapda lenne. Vivivel egy fán ücsörögtünk,
amikor a szagokat kezdtük érezni. Gyanúsan többen voltak, mint vártunk.
Leugrottunk a fáról, amikor
hirtelen előttünk termett egy hosszú fekete hajú lány, hasonló vörös szemekkel,
mint én. Mögötte 2 vámpír volt és 2 vérfarkas. Ismerős volt a szag. Egymásra
néztünk.
A kezükben egy-egy ember volt.
Majd ledobták őket egy kupacba, mintha zsákok lennének. Csak felnyögtek, mind
az öten. Ez a szag…
- Carter? – mondta ki Vivi azt
amire én gondoltam. A lány ránk se hederített. A többi ember, aki rajta feküdt
azok a barátai voltak. Emma, Jared, Hayley és… Eugene.
- Mit keresnek itt? – néztem a
vámpírlányra, aki bőven alacsonyabb volt tőlem. Magamban felsóhajtottam, hogy
hallottam lüktetni a vért Eugene nyakában, mert eléggé ideges lettem, amikor
meg sem mozdult.
- Szuvenír! – vigyorgott a lány.
Vivi a többiekhez sietett, ahogyan
én is. Szemügyre vettük őket.
- Vivien…? – ismerte fel az Emma
nevű lány Vivi-t. Egy internátusból vannak, ennyit tudtam róla.
- Mit tettetek velük? – nézett fel
már sárga szemekkel.
- Hátrébb az agyarakkal csillagom!
– tette fel a kezét a lány. – Előbb egyezkedünk, aztán háborgunk.
- Egy ilyen szukával mi nem
egyezünk meg semmiben! – sziszegtem.
- Nem szállítottátok le a
csomagot! – váltott át negédesről mérgesre. – A megbízóm, nagyon mérges. És
szeretne valamit cserébe.
- Szarok a megbízódra! –
káromkodott Vivi.
- Öljétek meg őket! – bökött
Carterék felé.
- Mi? – hőköltem hátra. – Nem
fogjuk megölni őket!
- Pedig jobban tennétek, mert
akkor nagy bajok lesznek! – mosolygott a lány.
- Álmodozz csak! – ugrott fel Vivi
kikapva az egyikük zsebéből 2 tőrt. Tökéletesen bele állított az egyiket egy
vámpírba a másikat egy vérfarkas homlokába. Látszik, hogy ex-védelmezővel
packáznak. Nem beszélve arról mekkora felbőszült farkas tud lenni, ha akar.
- Ezt nem kellett volna! –
döntötte oldalra a fejét a lány.
Szinte éreztük, ahogy a föld is
beleremeg a dobogásokba. A szag egyre erősebb lett, és a hang is társul hozzá.
A semmiből termett elő egy vérfarkas falka, és egy vámpír horda.
Körülvettek minket mindenhol. A
vér is megfagyott bennem, amikor megláttam azt a személyt akitől a legjobban
ódzkodtam. Ott állt életnagyságban. Még Vivire se tudtam pillantani, de
éreztem, ahogy mellém hátrál, ahogy az egyik vérfarkas férfiformát öl, és a
vámpír mellé lép.
- Kirah. – mondta ki a nevem.
- Vivien. – mondta ki barátnőm
nevét a másik.
- Meglepi! – ugrándozott
hisztérikusan a vámpírlány.
- Mira… - esett le Vivinek, hogy
ki is az a lány, aki velünk szemben áll.
- Köszönjük a megbízódnak, hogy
elintézte ezt a csodálatos találkozást! – mondta a vérfarkas kölyök, aki
feltételezem Julian volt.
- Igazán kellemes! – vigyorgott Taylor.
– És még vacsi is van! – vezette szemét át Carterékre. Próbáltak erőt gyűjteni,
de nagyon ellátták a bajukat.
- Eszedbe se jusson! – mondta Vivi.
- Valóban olyan harcias, mint
említetted. – nézett Taylor Julianre.
- Szinte már hiányzott! – görbült
felfele a szája.
Egy vámpír megpróbált a közelükbe
merészkedni, de már ott is termettem és elhajítva vicsorítottam rá. Készenlétbe
állt az összes Taylor új csapata közül.
- Ismerős ez a szag. – szagolt mélyen
a levegőbe Taylor. – Mintha arról a napról lenne, mikor elszöktél tőlem Kirah! –
nézett felém. – Csak nem a védelmező, aki „megmentett” téged? – bökött Carterre.
– Ugyan ki mentene meg egy vámpírt? – nevetett fel. – Főleg miért téged?
- Egy gyilkostól csak menekülni
lehet! – sziszegtem.
- Jaj, ne játszd már a letargikus
tinédzsert! Úgy beszélsz, mintha nem lett volna jó dolgod nálam. Volt hol
aludnod, társaságod, és még ennivalód is! – sértődött meg. – Egy rossz szavad
sem lehet rám. Mindig neked hagytam meg a legfinomabb részeket, hogy erőre
kapj.
- Mindjárt hányok tőled! – eszmélt
fel a barátnője Carternek, Hayley. – Nevetséges, hogy egy nyámnyilának intézted
el a klánját. – nézett Carterre.
- Béna vámpírok is vannak! – vont vállat
a lány a kezén támaszkodva.
- Mit merészelsz rám mondani? –
indult volna neki ha nem rúgom vissza reflexből. Taylor csak az egyik fán
csattant.
- Ó basszus! – kaptam a szám elé.
Mit tettem? Meg mertem ütni…? A gazdámat…?
- Ezt nem kellett volna! –
ropogtatta ki a nyakát. Julian elkapta és leállított, még mielőtt valami rossz
történt volna. – Eressz el kutya! – fröcsögte a szavakat.
- Nem szeretnénk elijeszteni a
csinos hölgyeket, se nem a vacsorádat! – próbálta lenyugtatni.
- Mit akartok tőlünk? – kérdezte Vivi
remegő hangon. Julian vészjósló mosollyal fordult felé.
- Hát titeket édesem! – villogott sárgán
a szeme.
Mozgást érzékeltem. Nagyon apró
volt, de láttam. Eugene volt az. Igyekeztem nem rá terelni a figyelmet, azzal
hogy figyelem. Taylorra néztem, ahogy ideges szemeivel engem mustrált.
Közelebb húztam magamhoz Vivi-t.
Eugene hirtelen felült és Miráékhoz bedobott valamit, ami felrobbant és
hatalmas füstöt hagyott maga után. Magam felé fordítottam a barátnőmet.
- Hozz segítséget! – meredtem rá. –
Hozd Ally-t! Addig elterelem a figyelmüket! – Vivi bólintott, de annyira
remegett, hogy alig bírt mozogni. – Fuss már! – löktem rajta mire elkezdett
futni. Lassan a farkas formáját is átvette és elkezdett kifutni az erdő
végéből. Már épp azon voltam, hogy felkapom a többieket és futok velük, de
valaki az utamat állta. Julian volt az.
- Hova hova? – vonogatta a
szemöldökét. 180 fokos fordulatot vettem, de Taylor állt velem szemben.
Mosolyával villantotta meg agyarait, amik egy pillanaton belül már a nyakamban
voltak.
Ally:
Kint ücsörögtünk a lányokkal, mert
már elegünk lett a tinikből. És mivel unatkoztam elkezdtem sétálni csak úgy az
utcán, és a többiek követtek. Kicsit irritáló volt, hogy el nem lépnek
mellőlem, de inkább nem mondtam semmit. Még a végén elhinném azt amivel anyám
szid.
Hirtelen jött az Ankhom-ban az
égés. Az erdő felé kaptam a fejem és egy farkast láttam teljes erejével felénk
futni. Előrántottam a tőrömet, attól függetlenül, hogy felismertem az állatot.
Viszont elkezdett visszaváltozni, ahogy felénk sietett. Bukfencezett egyet,
majd emberi formájában kezdett felénk rohanni. Vivien volt az…
Mielőtt, még mondhattunk volna
bármit is, a nyakamba ugrott és engem támadott le.
- Ally… - lihegte. – Segítened kell!
- Vivi? – döbbent le El, húgát
látva.
- Vámpírok… Farkasok… sokan
ellenünk. – az erdő felé nézett. – Kirah… Carter…
- Hol vannak Vivi? – basszus basszus
basszus basszus!
- Keletre…Fel… - kapkodta a
levegőt. – Asszem’… Sikerült lerázni… Őket… - támaszkodott nekem. – Segíts…
Csapda… Volt…
- El, őt átirányítom neked! –
toltam a nővére kezébe az újonnan (vagy nem újonnan) vérfarkas testvérét. –
Vigyázz a húgodra! Cassie biztosítsd a házunkat, követhetik a szagot! –
indultam el a kocsim felé. Felbasztam a motorháztetőt és a pótgumi helyén lévő
védelmező cuccom után nyúltam. Kinyitottam a kocsimat és gyorsan átvettem a
nadrágom és a felsőmre vettem a dzsekit. Egy kis szellemport szórtam az
Ankhomra, és folyamatosan tettem el a késeket és a tőröket. Egy pár kardot is a
hátamra kaptam és pár füstbombát is, ami a házi keverékem volt. – Lissa keresd
meg Jason-t. Vagy Conor-t!
- Miért mindig hozzá fordulsz? –
háborodott fel Cassie, nem éppen a legjobb pillanatban. Barátnőm közben már
tárcsázta Jason-t.
- Mert ő tud segíteni Cass azért! –
szóltam rá idegesen. – A tudás amivel rendelkezik hatalmasabb mint a négyünké
együtt, szóval ő tud segíteni ha más nem! És a húgáról van szó.
- Ez téged miért foglalkoztat?
- Mert ellentétben veled, én nem
akarom a szerencsétlen halálát! – kiáltottam rá. – Most pedig csináld azt amit
mondtam, kérlek! – összefogtam a hajam felső felét, hogy ne lógjon a szemembe,
majd a szemembe húztam a kapucnimat, amit a hajamba csatoltam, hogy ne jöjjön
le.
Vettem egy mély levegőt és
elkezdtem futni az erdőbe. Könnyű volt bemérni őket. Amekkora alvilági erő
koncentrálódott egy helyen, azok csakis ők lehettek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése