2016. július 4., hétfő

98. rész - A parti és a vadász

Sziaaaaaasztooooook! Bocsiiii >__< Na az van, hogy mint tudjátok nyaraltam és tettem ki volna részt még szombaton ha az internetem nem döntött volna úgy még kedden hogy ő is elmegy nyaralni amikor szükségem van rá... (A galád anyja...) De a lényeg hogy tegnap sikeresen haza jöttem, és mint kezdő építész palánta Gaudí lett az új kedvenc építészem (vki ki is tudja találni ezután, hogy hol voltam), és sok mindent most sincs időm írni a rész elejéhez, mert még rohanok nagyimhoz, meg anyummal szuvenírezünk, szóval rohanok és sziasztooook! ^^


Jev:
Sajnáltam, hogy Carter nem jött be, bár nagyon szerettem volna. Kedvem sem volt az osztálytársaimhoz. De el kellett viselnem. Felmentem a szobámba és már készültem a katasztrófára. Alig egy fél óra telt el, amikor anya lehívott és no lám! Mily furcsa módon ott termett egy rakat ember, tele még több ajándékkal, és tortával meg minden szir-szarral. Remek!
Felvettem a műmosolyom és játszottam magam a többiek előtt. Szegény anyám örülni fog, hogy takaríthat utánunk, mert valahogy éreztem hogy ha kidobna minket, akkor átvándorlunk a kávézóba.
Szólt a zene, és az a tipikus sorozatos/filmes tini buli volt, amivel semmi baj nem is volt. Olyan kaja volt, amit én szerettem, még a tortám is jó volt, és a haverjaim is jó ajándékot adtak, de semmi kedvem nem volt. Szívesebben töltöttem volna, egyedül vagy ha már muszáj volt, akkor Carterrel mert nem verte nagy dobra. Őszinte leszek örültem, hogy tőle nem kaptam semmit csak felköszöntött és tovább léptünk.
Egészen addig örültem, míg Emily meg nem jelent. Próbált a közelembe férkőzni, de valahogy sikerült elkerülnöm még a kicsi lakásban is. Ally is hazajött, ami meglepett, mert azt hittem nem is fogjuk látni. A barátnői csak ámultak a partin. Odasiettem hozzá  a konyhába, mert tudtam akkor békén hagyj mindenki.
Mint kiderült vásárolni volt, és épp a hűtőbe pakolt be, míg a barátnői a pultot támasztották.
- Szia! – köszöntem neki.
- Szia! – válaszolta érzelmek nélkül.
- Azt hittem ma se jössz haza. – jegyeztem meg.
- Gyorsan kipakolok és már itt sem vagyok! – nézett rám negédes mosollyal.
- Kimegyek a mosdóba! – slisszolt el az egyik szőke lány, a rövidebb hajjal.
- Én meg csórok nasit! – indult el a kajás cuccokhoz a barna hajú lány.
- Nem erre gondoltam. – húztam a szám. – Figyelj Ally…
- Nem érdekel a magyarázatod! – közölte vele, ahogy kipakolt a táskájából. – Meghívtad és kész! Nem tudok mit csinálni vele.
- Nem akartam, hogy kiakadj. Nem ez volt a szándékom hidd el! – magyarázkodtam, de tudtam még mindig borzasztóan mérges.
- Még csak meg sem kérdeztél… - fordult felém lenéző arckifejezéssel. – Még csak meg sem kérdezted, hogy egyáltalán probléma lenne-e! Mert ha megkérdezted volna, akkor miattad eltűrtem volna őket! De ezek után ne várd, hogy egy levegőt szívjak Medúzával és a patkányával.
- Alison Jane! – rúgta meg a Cassie nevű lány asszem.
- Ne beszélj így Stephen bácsiról. – hajtottam le a fejem. – Nem patkány.
- Ch, még egyet is ért! – horkantott fel. – Remek! – került ki. Viszont nem jó emberbe botlott. Emily suhant el mellette, engem bekerítve a rohadt pitéjével. A nyomában voltak a klónjai is, aki miatt Ally nem tudott kimenni. De mint úrihölgy egy szót se mondott.
- Jeeev! – nyávogta felém haladva. – Én is sütöttem neked ám valamit! – dugta az orrom alá. Vanília pudingos pite volt meggydarabokkal. Utálom a vaníliát. – Frissen a sütőből! – tette le a pultra.
- Nem érek rá Emily. – akartam kikerülni én is őt, de nem hagyta.
- Jeev! – karolta át a nyakam. – Hova rohansz mindig? Csak fel akarlak köszönteni. – odahajolt és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra. – Isten éltessen! – villogtatta fehér fogait pink rúzsa mögül.
- Köszönöm! – válaszoltam tömören, de még mindig nem hagyott elmenni. – Emily…
- Végre kettesben vagyunk! – toporgott magas sarkújával. – Erre vártam, amióta megérkeztem! – dobálta haját. – És most végre az az idegesítő Lane sem zavarhat minket…! – suttogta és már hajolt volna az arcomhoz, hogy megint puszit adjon, de most egy teljesen másik helyre. Próbáltam eltolni, de eléggé nehéz volt anélkül, hogy a falhoz akarnám lökni.
- Úgy tűnik nem szeretne a nyáladból Reed! – szólalt meg Ally, mire Emily elhátrált, és nem gyilkos tekintettel próbált az unokatestvéremre nézni. Nehezen sikerült neki. Kelley észrevette a jelenetet és a tömegen átvágva sietett felénk, amennyire csak tudott.
- Tessék? – pislogott szendén.
- Azt mondtam, nem szeretne a DNS-dből cica! – ismételtem meg unottan Ally. – Eleget kapott a barátnőjétől, Cartertől!
- És ehhez neked mi közöd van? – vágott vissza Emily. Persze, hogy nem tűri meg ha beszólnak neki… Ahogyan Ally sem.
- Pusztán annyi, amennyi neked van Jevhez és Carterhez. – vont vállat a falnak dőlve.
- Te inkább ne is mondj semmi, különben a drága keresztanyád lehúzhatja magát…
- A klotyón, tudom, blah blah…! – imitálta Emily-t.
- Ally! – sziszegte Kelley rászólva, mikor odaért. Csak megforgatta barna szemeit.
- Jobban tennéd, ha hallgatnál a szerencsétlen gebére! – tette hozzá negédesen mosolyogva Emily. – Ő tudja kivel nem érdemes packázni! – a kis ribanc, hogy dobhatnám ki az ajtón.
- Most lett elegem belőled taknyos! – lépett előrébb Ally, és megragadta Emily tökéletesen begöndörített fürtjeit, és annál fogva kezdte kivezetni az ajtóhoz.
- Hát ez az évszázad bulija! – kapta elő telefonját Cassie és leugrott a pultról követve Ally-t és közben filmezve őt.
- Eressz el te ribanc! – visította Ally, és mindenki megáll ott ahol volt, kivéve őt.
Kitárta a bejárati ajtót és gatyájánál megfogva az osztálytársam szó szerint kidobta a járdánkra. Emily hisztérikusan fordult a felénk.
- Ó a kutyáidat itt ne hagyd! – ragadta meg a két lányt tarkójánál fogva és őket is kilökte mellé.
Visszaszaladt a pitével a kezében. Na nem! Biztos, hogy nem!
- És a tápiókád se felejtsd itt! – dobta Emily ölébe, és az egész a felsőjére ömlött. Hisztérikusan vette a levegőt. Már amennyire azt hisztérikusan lehet venni. – Reméljük kellemesen telt nálunk a délutánod! – mosolygott rá kedvesen. – A soha viszont nem látásra! – baszta be az ajtót.
Mindenki lefagyva meredt ránk, majd egyszerre tört ki a tapsvihar Ally irányába. Ilyet senki se mert volna megcsinálni. Soha!
- Hogy én mennyire utálom a ribancokat! – jelentette ki. Cassie csak nevetve lépett mellé.
- Ez tökre arra emlékeztetett, amikor kirúgtad az ajtón azt a végzőst, mert beszólt! – Ally is elmosolyodott.
- Szegénykének 3 hétig púp volt a fején. – tette hozzá a történet végét.
- Annyira a fejére esett? – kérdezte Kelley.
- Nem. – rázta a fejét Ally. – Be volt csukva az ajtó.
- Szóval ezért szeretted a görög töriben a faltörő kost! – jegyezte meg. – Mintha nem is te lennél!
- Utálom a ribancokat! – vont vállat. – És amit mindennél jobban utálok, amikor a ribancok beszólnak azoknak, akiket szeretek! – vonult vissza a konyhába és kivett magának egy üveg sört.


Kirah:
Korábban érkeztünk, mint a megbeszélt időpont feltételezvén, ha csapda lenne. Vivivel egy fán ücsörögtünk, amikor a szagokat kezdtük érezni. Gyanúsan többen voltak, mint vártunk.
Leugrottunk a fáról, amikor hirtelen előttünk termett egy hosszú fekete hajú lány, hasonló vörös szemekkel, mint én. Mögötte 2 vámpír volt és 2 vérfarkas. Ismerős volt a szag. Egymásra néztünk.
A kezükben egy-egy ember volt. Majd ledobták őket egy kupacba, mintha zsákok lennének. Csak felnyögtek, mind az öten. Ez a szag…
- Carter? – mondta ki Vivi azt amire én gondoltam. A lány ránk se hederített. A többi ember, aki rajta feküdt azok a barátai voltak. Emma, Jared, Hayley és… Eugene.
- Mit keresnek itt? – néztem a vámpírlányra, aki bőven alacsonyabb volt tőlem. Magamban felsóhajtottam, hogy hallottam lüktetni a vért Eugene nyakában, mert eléggé ideges lettem, amikor meg sem mozdult.
- Szuvenír! – vigyorgott a lány.
Vivi a többiekhez sietett, ahogyan én is. Szemügyre vettük őket.
- Vivien…? – ismerte fel az Emma nevű lány Vivi-t. Egy internátusból vannak, ennyit tudtam róla.
- Mit tettetek velük? – nézett fel már sárga szemekkel.
- Hátrébb az agyarakkal csillagom! – tette fel a kezét a lány. – Előbb egyezkedünk, aztán háborgunk.
- Egy ilyen szukával mi nem egyezünk meg semmiben! – sziszegtem.
- Nem szállítottátok le a csomagot! – váltott át negédesről mérgesre. – A megbízóm, nagyon mérges. És szeretne valamit cserébe.
- Szarok a megbízódra! – káromkodott Vivi.
- Öljétek meg őket! – bökött Carterék felé.
- Mi? – hőköltem hátra. – Nem fogjuk megölni őket!
- Pedig jobban tennétek, mert akkor nagy bajok lesznek! – mosolygott a lány.
- Álmodozz csak! – ugrott fel Vivi kikapva az egyikük zsebéből 2 tőrt. Tökéletesen bele állított az egyiket egy vámpírba a másikat egy vérfarkas homlokába. Látszik, hogy ex-védelmezővel packáznak. Nem beszélve arról mekkora felbőszült farkas tud lenni, ha akar.
- Ezt nem kellett volna! – döntötte oldalra a fejét a lány.
Szinte éreztük, ahogy a föld is beleremeg a dobogásokba. A szag egyre erősebb lett, és a hang is társul hozzá. A semmiből termett elő egy vérfarkas falka, és egy vámpír horda.
Körülvettek minket mindenhol. A vér is megfagyott bennem, amikor megláttam azt a személyt akitől a legjobban ódzkodtam. Ott állt életnagyságban. Még Vivire se tudtam pillantani, de éreztem, ahogy mellém hátrál, ahogy az egyik vérfarkas férfiformát öl, és a vámpír mellé lép.
- Kirah. – mondta ki a nevem.
- Vivien. – mondta ki barátnőm nevét a másik.
- Meglepi! – ugrándozott hisztérikusan a vámpírlány.
- Mira… - esett le Vivinek, hogy ki is az a lány, aki velünk szemben áll.
- Köszönjük a megbízódnak, hogy elintézte ezt a csodálatos találkozást! – mondta a vérfarkas kölyök, aki feltételezem Julian volt.
- Igazán kellemes! – vigyorgott Taylor. – És még vacsi is van! – vezette szemét át Carterékre. Próbáltak erőt gyűjteni, de nagyon ellátták a bajukat.
- Eszedbe se jusson! – mondta Vivi.
- Valóban olyan harcias, mint említetted. – nézett Taylor Julianre.
- Szinte már hiányzott! – görbült felfele a szája.
Egy vámpír megpróbált a közelükbe merészkedni, de már ott is termettem és elhajítva vicsorítottam rá. Készenlétbe állt az összes Taylor új csapata közül.
- Ismerős ez a szag. – szagolt mélyen a levegőbe Taylor. – Mintha arról a napról lenne, mikor elszöktél tőlem Kirah! – nézett felém. – Csak nem a védelmező, aki „megmentett” téged? – bökött Carterre. – Ugyan ki mentene meg egy vámpírt? – nevetett fel. – Főleg miért téged?
- Egy gyilkostól csak menekülni lehet! – sziszegtem.
- Jaj, ne játszd már a letargikus tinédzsert! Úgy beszélsz, mintha nem lett volna jó dolgod nálam. Volt hol aludnod, társaságod, és még ennivalód is! – sértődött meg. – Egy rossz szavad sem lehet rám. Mindig neked hagytam meg a legfinomabb részeket, hogy erőre kapj.
- Mindjárt hányok tőled! – eszmélt fel a barátnője Carternek, Hayley. – Nevetséges, hogy egy nyámnyilának intézted el a klánját. – nézett Carterre.
- Béna vámpírok is vannak! – vont vállat a lány a kezén támaszkodva.
- Mit merészelsz rám mondani? – indult volna neki ha nem rúgom vissza reflexből. Taylor csak az egyik fán csattant.
- Ó basszus! – kaptam a szám elé. Mit tettem? Meg mertem ütni…? A gazdámat…?
- Ezt nem kellett volna! – ropogtatta ki a nyakát. Julian elkapta és leállított, még mielőtt valami rossz történt volna. – Eressz el kutya! – fröcsögte a szavakat.
- Nem szeretnénk elijeszteni a csinos hölgyeket, se nem a vacsorádat! – próbálta lenyugtatni.
- Mit akartok tőlünk? – kérdezte Vivi remegő hangon. Julian vészjósló mosollyal fordult felé.
- Hát titeket édesem! – villogott sárgán a szeme.
Mozgást érzékeltem. Nagyon apró volt, de láttam. Eugene volt az. Igyekeztem nem rá terelni a figyelmet, azzal hogy figyelem. Taylorra néztem, ahogy ideges szemeivel engem mustrált.
Közelebb húztam magamhoz Vivi-t. Eugene hirtelen felült és Miráékhoz bedobott valamit, ami felrobbant és hatalmas füstöt hagyott maga után. Magam felé fordítottam a barátnőmet.
- Hozz segítséget! – meredtem rá. – Hozd Ally-t! Addig elterelem a figyelmüket! – Vivi bólintott, de annyira remegett, hogy alig bírt mozogni. – Fuss már! – löktem rajta mire elkezdett futni. Lassan a farkas formáját is átvette és elkezdett kifutni az erdő végéből. Már épp azon voltam, hogy felkapom a többieket és futok velük, de valaki az utamat állta. Julian volt az.
- Hova hova? – vonogatta a szemöldökét. 180 fokos fordulatot vettem, de Taylor állt velem szemben. Mosolyával villantotta meg agyarait, amik egy pillanaton belül már a nyakamban voltak.


Ally:
Kint ücsörögtünk a lányokkal, mert már elegünk lett a tinikből. És mivel unatkoztam elkezdtem sétálni csak úgy az utcán, és a többiek követtek. Kicsit irritáló volt, hogy el nem lépnek mellőlem, de inkább nem mondtam semmit. Még a végén elhinném azt amivel anyám szid.
Hirtelen jött az Ankhom-ban az égés. Az erdő felé kaptam a fejem és egy farkast láttam teljes erejével felénk futni. Előrántottam a tőrömet, attól függetlenül, hogy felismertem az állatot. Viszont elkezdett visszaváltozni, ahogy felénk sietett. Bukfencezett egyet, majd emberi formájában kezdett felénk rohanni. Vivien volt az…
Mielőtt, még mondhattunk volna bármit is, a nyakamba ugrott és engem támadott le.
- Ally… - lihegte. – Segítened kell!
- Vivi? – döbbent le El, húgát látva.
- Vámpírok… Farkasok… sokan ellenünk. – az erdő felé nézett. – Kirah… Carter…
- Hol vannak Vivi? – basszus basszus basszus basszus!
- Keletre…Fel… - kapkodta a levegőt. – Asszem’… Sikerült lerázni… Őket… - támaszkodott nekem. – Segíts… Csapda… Volt…
- El, őt átirányítom neked! – toltam a nővére kezébe az újonnan (vagy nem újonnan) vérfarkas testvérét. – Vigyázz a húgodra! Cassie biztosítsd a házunkat, követhetik a szagot! – indultam el a kocsim felé. Felbasztam a motorháztetőt és a pótgumi helyén lévő védelmező cuccom után nyúltam. Kinyitottam a kocsimat és gyorsan átvettem a nadrágom és a felsőmre vettem a dzsekit. Egy kis szellemport szórtam az Ankhomra, és folyamatosan tettem el a késeket és a tőröket. Egy pár kardot is a hátamra kaptam és pár füstbombát is, ami a házi keverékem volt. – Lissa keresd meg Jason-t. Vagy Conor-t!
- Miért mindig hozzá fordulsz? – háborodott fel Cassie, nem éppen a legjobb pillanatban. Barátnőm közben már tárcsázta Jason-t.
- Mert ő tud segíteni Cass azért! – szóltam rá idegesen. – A tudás amivel rendelkezik hatalmasabb mint a négyünké együtt, szóval ő tud segíteni ha más nem! És a húgáról van szó.
- Ez téged miért foglalkoztat?
- Mert ellentétben veled, én nem akarom a szerencsétlen halálát! – kiáltottam rá. – Most pedig csináld azt amit mondtam, kérlek! – összefogtam a hajam felső felét, hogy ne lógjon a szemembe, majd a szemembe húztam a kapucnimat, amit a hajamba csatoltam, hogy ne jöjjön le.

Vettem egy mély levegőt és elkezdtem futni az erdőbe. Könnyű volt bemérni őket. Amekkora alvilági erő koncentrálódott egy helyen, azok csakis ők lehettek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése