Ahogy ígértem heti 1 rész. És itt is van. Remélem tetszeni fog nektek, igyekszem visszaadni Carter karakterét, de ha valami még szerintetek hiányzik belőle csak nyugodtan szóljatok. :) Remélem karácsonyra mindenki megkapta amit szeretett volna, és jól telnek az ünnepek és a szünet. Jó olvasást és remélem tetszeni fog! :*
Carter:
- Milyen napod volt? – nyitott be
hozzám Conor.
„Úgy lassan 3 órája itthon
vagyok…” – kösz hogy észrevettél bátyus. Megértem hogy dolgozik és sok dolga
van és még beordítani se tudtam hozzá. Lehet süket ha az ajtócsapkodást nem
érti.
- Tudom, bocsánat! Meló! – mint
mindig. – Látták Scottot a közelben. – erre azonnal felkaptam a fejem.
„Hol? Mikor?” – Conor hunyorogva
próbálta kiolvasni, amit gyorsan lefirkantottam. Pedig ha látná ő, hogy ír.
- 100 mérföldre nyugatra. –
ösztöneim azonnal feléledtek és a tőröm után kaptam hogy vadászni induljak. De
ebben a bátyám megállított engem. – Mielőtt túlságosan lázba jönnél mondanék
valamit. Sehova nem mész kíséret nélkül, főleg hogy ő is a közelben van.
Most te szívatsz engem? A közelben
van az az ember aki konkrétan a fejem a kezében szeretné tartani a testem
nélkül. És te azt mondod nekem hogy nem mehetek el, hogy én öljem meg előbb?
Valamit anyáék rosszul neveltek
beléd Conor…
„Miért is?” – sóhajtott egyet,
majd leült mellém az ágyamra.
- Carter, eltűntél majdnem 2
hétre. Még te se tudod, hogy hol voltál! – a szemembe nézett. – Nem bírnám ki,
ha megint úgy kéne rád találnom mint aznap este.
„Mindketten tudjuk, hogy meg
tudom védeni magam!” – válaszoltam. Bármikor felhasználhatnám azt az ütőkártyát
bárkinél hogy engem Conor Lane tanított, de nem szoktam. Csak ellene, hátha
felfogja amit mondok is neki.
- Én képeztelek, persze hogy
tudom a képességeidet! – majd nyugodtabb hangon folytatta. – De ragaszkodom
hogy folyamatosan legyen melletted valaki. – Ó szóval megint jönnek Hayleyék és
kezdetét veszi a szívassuk szét őt és Jevet pillanat. Meg persze Hayley
óvaintései. Hogy én mennyire szeretem hogy átjöttek ebbe az Internátusba! -.-”
„Mosdóba
mehetek egyedül?” – forgattam meg a szemem.
- Hayleyvel már teljesen
összenőttetek, szerintem megoldjátok! – legyintett mosolyogva.
„Bezzeg bennük megbízol, bennem
nem!” – láttam mikor ér a sor végére így lapoztam. – „Egyedül is elbánok
Scottal vagy bárki mással te is tudod!”
- Úgy mint a múltkor? – vonta fel
szemöldökét. – Akkor is úgy elbántál vele, mint amikor Mira meghalt?
„Ez övön aluli volt!” – igaza
van. Hogy tudnék megküzdeni vele, ha még a barátnőmet se bosszulhattam meg?
Most pedig rengeteg gyengepontot ki tud használni.
- Nem úgy értettem, csak… -
idegesen a hajába túrt. – Nem szeretném hogy bajod essen.
Jev:
Reggel Kelleyvel nem éppen kellemes
meglepetésben volt részünk. Ahogy kiléptünk a bejárati ajtón 5 ember várakozott
ránk. Carter fejét fogva állt közöttük.
- Öö… Sziasztok! – köszöntünk nekik.
Carterre néztem válaszra várva, mire csak azt írta.
„Ne is kérdezd!”
Ahogy sétáltunk a suliba, előadták
magukat rendesen Carter előtt. Pedig ha tudnák, hogy be voltunk tőlük fosva
amikor nem volt itt Carter.
Hayleyék kedvesen bemutatkoztak
Kelleynek és nekem, Eugene és Hayley próbálkozott kevésbé kínossá tenni a
szitut, hogy folyamatosan valamiről beszélgettek, de Eugene-nak ahogy hadarta a
szavakat majdnem minden másodikba beletört a nyelve.
Carter:
- „Szabályok, ha egy suliba
járunk…” ? – olvasta fel Eugene hangosan amit a füzetemre írtam. – Ez most
minek, még nem gyújtottunk fel semmit! – háborodott fel.
- Eszedbe se jusson! – támadta le
azonnal barátnője.
- Asszony nyugi van! – dinka kis
Eugene. Ha nem lennénk emberekkel körülvéve Hayley már lenyomta volna a
torkodon az egyik tőrét.
- „Ne cikizzünk sehol a
környéken!” – olvasta tovább Emma. – Mikor cikiztünk mi téged? – cinikus
tekintetem után hozzá tette. – Oké, akkor mikor cikiztünk utoljára? Egy
hónapja? Egy hete? Tegnap?
-„Nincsenek „Jaj emlékeztek,
amikor Carter” sztorik” – folytatta Jared.
- Milyen sztorikra gondolsz
dinka! – kopogtatta meg a fejem Eugene. – Ilyen sztorik csak rólam vannak.
- Ja például amikor összepisilted
magad! – jutatta eszébe Jared.
- Miről beszélsz, Hayley öntött
le! – tiltakozott, mi pedig jóízűen kiröhögtük. Én és Hayley tudjuk, hogy
tényleg ő öntötte le, de Jarednek és Emmának nem mondtuk, hisz úgyse hisznek
Eugene-nak. Így meg viccesebb az egész.
- „Ha bárki odajön hozzám és
esetleg beszól, akkor nem szegezünk a tört a torkának! (Főleg Eugene-ra és
Hayleyre gondolok)” – folytatta halkabban Emma.
- Most komolyan? – válaszolt
egyszerre a két említett.
„Ezek biztonsági óvintézkedések
mielőtt elkezdtek mindenkire gyanakodni.” – írtam válaszul.
- Igazad van az én hibám, hogy a
listájuk tetején vagytok Conorral! – duzzogott Eugene. – Áú! – kapott a
tarkójához miután Hayley fejbe vágta.
- Nézd el neki, beszédhibája van!
– vont vállat. Elmosolyodtam rajta, de a mosolyom azonnal le is hervadt, ahogy
a válla mögé néztem.
Ahogy végig néztem rajta biztos
voltam benne, hogy fegyverek százai hevernek abban a bőrdzsekiben. Szőke haját
megvilágította a napfény, rideg kék szemében pedig nem láttam mást csak halált,
ahogy rám nézett. Nyakában lógott az Őrzők jele, akik közül ő is egy volt. Egy
volt a gyilkosok közül.
A lábam földbegyökerezett,
remegett a gyomrom. Conor az mondta 100 mérföldnél közelebb biztos nem lehet.
Fejemben hallottam a lövést aznap estéről, Collin nevetését, mindenkiét akit ő
ölt meg.
Ha most akart volna megölni simán
megtehette volna, annyira lefagytam.
Ahogy elhaladt mellettem, rám
kacsintott és mint megfigyeltem útja a titkársághoz vitte.
- Épp most sétált el az orrunk
előtt! – hadarta Hayley valakinek a telefonba. – Szerinted vak vagyok, mind
láttuk! – Conor, ez csak ő lehetett. Kikaptam a kezéből a telefont és a
fülemhez emeltem. Mondani akartam valamit, de egy hang sem jött ki a számon.
- Hayley? – kérdezte Conor. –
Carter? Carter te vagy az? – bólintottam, bár nem látta. – Mindjárt ott vagyok
és megoldjuk! Megbeszélem Hayleyvel a többit, oké? – visszaadtam neki a
telefont. Ők ketten pedig gondolom hadarva beszéltek meg egymással valamit.
Jev! – jutott eszembe. A terembe
siettem, mögöttem Eugene haladt. Ott ült és beszélgetett a barátaival. Semmi
baja nem volt. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőmet.
- Szia! – köszöntött ahogy
leültem mellé. – Csak nem mellettem akarsz ülni megint? – vonogatta
szemöldökét.
„Úgy látom van még szabad hely…”
– közben pedig drámaian körbenéztem a teremben. Eugene ült le a mellettünk lévő
padsorba és lepakolt, mintha egy teljesen átlagos diák lenne. Meg kell mondjam
remekül álcázta magát.
- És hogy-hogy a barátaidat újra
üdvözölhetjük köreinkben? – kérdezte Jev.
„Unatkoznak és nincs jobb
dolguk.” – vontam meg a vállam, majd lapoztam egyet és folytattam. – „Ők
ugyanúgy fognak engem szétszívatni, mint téged.”
- Ilyenek a barátok… - felelte
melankolikusan, majd hozzá tette. – Minden pillanatot felhasználnak ellened!
- Szia foglalt ez a hely? –
hallottam meg a hangját mögülem. Oldalra sandítottam. Kelleynek beszélt, aki
mögöttünk ült most.
- Nem. – válaszolta a lány.
- Akkor… - és akkor érkezett
Hayley csodás belépőjével.
Átrohant a termen és szinte repülve
érte a széket, amivel még csúszott így meglökte Kelleyt.
- Szia Kelley ülhetek melléd? –
hadarta tini lányosan. – Annyira megkedveltelek, így gondoltam ülhetnénk együtt
ha nem baj. – a lány ugyanannyira le volt fagyva mint mi. Eugene-ra
pillantottam aki tátott szájjal nézte barátnőjét.
- Ja, persze. – makogta. Hayley
Scottra nézett.
- Ó, csak nem ide akartál ülni? –
biggyesztette le a száját. – Hát kár, de van még szabad hely. – majd a terem
elejében lévő üres padra mutatott.
Ő csak gúnyosan elmosolyodott.
Tekintetünk összekapcsolódott egy pillanatra.
Jó újra látni angyalom! – hallottam a fejemben a hangját. A hideg
is kirázott, ahogy így hívott.
Menj a pokolba! – sugároztam felé a szememmel. Majd ugyanazzal a
mosollyal előre ment és leült abba az üres padba.
- Ismered? – kérdezte Jev, amikor
visszafordultam. Megráztam a fejem. – Amióta megjöttél egyre inkább gyarapszik
a suli újakkal. – tette hozzá mosolyogva.
Ó Jev, ha ismernél azt kívánnád
bár ne történt volna ez!
Jev:
Francia előtt a szekrényemben
kutattam a könyvem után. Mellettem állt az új srác, aki első órán Kelley mellé akart ülni, csak Hayley megakadályozta ebben. Bár nem sajnálom annyira.
Carternek azt mutattam mintha nem
lenne ismerős a srác. Pedig emlékszem rá, nagyon is. Még amikor Carter új volt,
akkor járt itt. És amikor kést szegeztek egymás torkának!
- Szia! – köszöntem neki, amikor
megtaláltam a könyvem. – Új vagy nálunk? – próbáltam kideríteni ki is lehet ő.
- Ja, a nővéremmel nem rég jöttünk
ide. – válaszolta. – Scott vagyok. Scott Cipriano. – nyújtotta kezét.
Elfogadtam.
- Jev Townsond. – mutatkoztam be.
- Ne már te vagy Jev? – lepődött
meg. – Ahogy jöttem be a kapun egy csapat lány rólad áradozott. Nagyon híres
vagy a körükben.
- Hát ja. – feleltem. Most komolyan
erre mit kéne mondanom?
- Te, nem tudnál összehozni azzal a
lánnyal aki mögötted ült első órán. A szőke hajú, Kelley a neve ha jól
hallottam. – haverkodott.
- Ő a húgom. – feleltem unottan. És
ő az újabb ember, aki összeakart jönni a húgommal. Komolyan mondom, én fogom a
pincébe zárni előbb nem anya.
- Ó, bocs. – szabadkozott. Legalábbis annak tűnt. – Nem tudom
mondták már e neked, de nagyon dögös a húgod.
- Nem te vagy az első, aki ezt
mondja. – jegyeztem meg. A csengő hangja szakította meg a beszélgetést. – Nekem
mennem kell franciára!
- És is franciás vagyok! – kiáltott utánam.
Carter:
Készülődtünk a többiekkel, hogy
átmenjünk spanyolra, mert Jevéknek itt lett volna franciájuk.
- Annyira nem bírom azt az új
gyereket! – hallottam meg Jev és Nick beszélgetését. – A hideg kiráz, ha látom.
- Akkor francián is nézheted a
fejét, haver! – válaszolta Jev. Hayleyék felé fordultam.
„Eugene-nal maradjatok itt, és nem érdekel mit mondtam reggel, ha Scott
bármi gyanúsat tesz öljétek meg!” – Hayley kitépte a lapot a füzetből, majd
apróra hajtogatva a zsebébe gyűrte.
- Ne feledd ez felhasználható
ellened! – mondta, majd arcomat látván egy nyugtató mosolyt küldött felém. –
Ismersz, megoldjuk! Amúgy is a spanyol terem csak a folyosó végén van.
Ahogy léptem volna ki a teremből,
találjátok ki kicsoda állta el az utamat. Ki más lett volna, mint Scott
Cipriano. Jobbra léptem, hogy kikerüljem de ő balra lépett, így megint elállta
az ajtót. Ahogy balra léptem megismételte ugyanezt.
Minden erőmmel azon voltam, hogy
ne húzzam elő a tőrömet és állítsam a szeme közé. Ezen persze a hülye vigyora
sem segített, amivel engem nézett.
- Ki akarsz menni? – vonta fel
önelégülten a szemöldökét.
- Húzz az útból Cipriano mielőtt
én húzok be neked! – támaszkodott neki Hayley az ajtókeretnek. Hatott mert
Scott odébb állt és belépett a terembe. De még odaszólt halkan Hayleynek,
direkt, hogy én is halljam.
- Csak vigyázz nehogy úgy végezd
mint a drága Mira! – még a vér is megfagyott az ereimben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése