74. rész - Run for your life

Sziasztooook!
Bocsi hogy csak este hozom a részt, de kiment a fejemből, hogy szombat van. Az iskola miatt nekem összefolynak a napok. És sikerült a második héten náthát összeszednem :) Erre is csak én vagyok képes, tapsot nekem gyerünk! De viccet félretéve... Meghoztam a részt, remélem tetszik és egy kis eksönt is próbáltam csempészni a végére. Csak most gondolok bele, hogy egyfolytában a jövőbeli karakterekről dumcsizok, közbe még sehol semmi magyarázat. Nos még sok hétnek is résznek kell ahhoz eltelnie, de muszáj vagyok veletek megosztani mennyire várom már a részeket. Ha szerencsések vagyunk hamarabb eljön az a december mint hinnénk (mármint a sztoriban). Na de nem fosom a szót, jó szórakozást :D

Jev:

Nem tudtam eldönteni hogy Carter rosszul érzi magát, vagy csak ki akart szabadulni a táncolók közül. Azonnal letámadta az italos pultot és a felét lehúzta a puncsnak, amikor elvette szájától összeszorította a szemét.

- Minden rendben? – fürkésztem az arcát.

- Kóstoltad már? – nyújtotta felém a poharat. Elég volt csak beleszagolnom már tudtam hogy valaki megint teleöntötte alkohollal. Elvettem Cartertől a poharat és a kukába dobtam. Ez már az ötödik alkalom hogy ki kell cserélni. Töltöttem neki egy pohár vizet, majd a másik oldalára sétáltam és megfogtam a műanyag puncsos tálat és úgy ahogy volt a kukába dobtam, és darabokra tört.

- Jól vagy? – nézett rám kérdőn. Megdörzsöltem a kezem egy szalvétával.

- Persze, csak kicsit felhúzott a puncs! – vontam vállat.

- Okééé! – felelte és újabb pohár vizet töltött magának.

- Sétálunk egy kicsit? – intettem a folyosó felé. – Kevesebb a zaj.

- Oké. – bólintott és elindult mellettem a poharat szorongatva.

Kint csak páran voltak és a standokban is egy-egy ember ült, mert a többiek bent táncoltak. A kaja teljesen elfogyott így ott már nem volt senki. A fotós stand még mindig meg volt, és néhány kisebb csoport készített képeket.

- Jobban érzed magad? – fordultam Carter felé. Kérdőn pillantott fel. – Mármint eléggé fehér voltál amikor kijöttünk onnan? Meg akkor lehúztál egybe 1 deci rumos puncsot.

- Amit te kihajítottál a kukába. – kerülte ki a kérdésem.

- Ha ennyire hiányzik hívd ide az egyik végzőst a rummal, én meg biztosíthatom a puncsot!

- Annyira azért nem. – vont vállat.

- Csináltak már rólad képet? – kérdeztem az állványra mutatva.

- Nem. Éppen az Abba reinkarnációja pózolt akkor! – válaszolta.

- És hajlandó lennél velem fotózkodni? – vonogattam a szemöldökömet.

- Már Kelley készített rólunk! – jutatta eszembe.

- De ez profi. – összevonta a szemöldökét. – Oké csak Linda az Dave tesója, de nagyon tehetség. Látnod kéne az Instagramját! – bólogattam.

- Most kiéled gyermeki vágyaidat mi? – forgatta meg a szemét, kidobva a közeli kukába a poharát.

- Csak örülök, hogy eljöttél. – vontam vállat vigyorogva.

- Na de ennyire? – nyögött fel tekintetét a plafonra szegezve.

- Ennyire! – fogtam meg a kezét és a fehér paravánhoz húztam. Linda épp a képeket nyomtatta ki és csipeszekkel tűzte fel a kitett madzagokra.

- Mizu Linda? – köszöntem rá, mire ijedtében felugrott elejtve egy képet. – Hupszi!

- Nagyon vicces Jev! – vette fel a földről a képet és feltűzte. Davenek volt az ikertestvére de  egyáltalán nem hasonlítottak mert kétpetéjűek voltak. És szerencséjére nem kellett idejárnia. Az általánost itt járta de valami spéci nyelvi suliba került az egyik városba így délutánonként ritkán láttuk. De amióta csak Dave nálunk kezdte a kilencediket mindig őt hívták meg fotósnak.

- Mit szeretnél? – nézett ránk zöld szemeivel.

- Meglepő módon képet! – megforgatta a szemét és előszedte a gépét és beállított rajta valamit, míg én Cartert a háttérhez állítottam.

Derekánál fogva magamhoz húztam. – Mosolyogj! – hajoltam a füléhez.

- Ha kéred annál inkább nem fogok! – nézett fel rám.

- Naa! – biggyesztettem le az ajkam. – Ne légy ilyen! – csíptem az oldalába mire nekem ugrott ijedtében.

- Ezt direkt csináltad! – húzta össze barna szemeit.

- Határozottan. – nyomtam egy csókot a homlokára. Mire újra ránéztem mosolygott. Hallottam a gépet ahogy készít egy rakat képet, majd Linda rákötötte a kamerát a laptopjára. Átmásolta a képeket és sorba állította őket nyomtatásra.

- Gondolom kettőt! – nézett rá Carterra. A képek pillanatok alatt ki voltak nyomtatva és átnyújtotta nekem. Ránéztem. Nos a hatszáz milliárd közül pont azt nyomtatta ki, ahol Carter mosolyogva néz fel rám miután megpusziltam a homlokát.

Átnyújtottam Carternek egyet. Szemeivel fürkészte a képet, míg én félbehajtottam és a telefonomat elővéve a tokjába csúsztattam.

Még mindig a képet bámulta, amikor ujjaimat összefűztem az övével és válla fölött tanulmányoztam én is a képet.

- Mi érdekes benne? – kérdeztem.

- Jaj, semmi csak… - elakadt a szava és szemét levezette közénk. Vagyis a kezeinkre. - … néztem. – fejezte be mondatát. Összevont szemöldökkel nézett fel rám.

Elengedtem a kezét. – Bocsi! – húztam el a számat. – Túl sok, felfogtam! – hátráltam vissza. – Meg korai vagy mit szoktak a lányok mondani.

- Nem, nem az… - rázta meg a fejét. – Csak még… - kereste a szavakat. – Érted.

- Mit is? – húztam mosolyra a számat.

- Még én soha… - próbált rávezetni.

- Nehogy azt mond hogy még soha nem fogtál kezet senkivel, mert az nem veszem be! – feleltem.

- Neem! – kuncogott. – Én még baráttal sose járkáltam kézen fogva, meg ilyesmi. Úgy randizni se nagyon, és ilyen helyekre se jöttünk el.

- Scottal nem csináltatok ilyeneket? – mutattam körbe értetlenül.

- Úgy a felsoroltak közül semmit sem. – bólogatott.

- Ó! Értem. – biccentettem. – Nos én nem erőltetem, ha…

- Nem, az! – rázta a fejét és barna fürtjeiről azt hittem bármelyik pillanatban kiszabadulnak a hajpánt alól. – Nem azt mondom, hogy rossz lett volna, csak… - seperte ki fufruját a szeméből.

- Most akarod, hogy fogjam a kezed vagy sem? – nevettem fel.

- Ne nevess ki! – rivallt rám. Arcán rózsaszín pír jelent meg. Ujjaival erősen szorongatta a fotót. Közelebb hajoltam hozzá az arcát tanulmányozva. – Nem vagy vicces! – mondta a szája, de a szeme teljesen mást mondott. Barna szemei egy pillanatra a számra vándorolt, de úgy csinált mintha nem vettem volna észre.

- Észrevettem ám! – vigyorodtam el.

- Micsodát? – kapta el a tekintetét.

Meggörnyedtem, hogy megcsókolhassam. Váratlanul érte, így hátrahőkölt de nem szakadt el. Lábujjhegyre állt és egyik kezével a vállamban kapaszkodott. Megfogtam a szabad kezét és összefűztem az ujjainkat. Másik kezemmel pedig csípőjét megragadva közelebb húztam, míg össze nem simultunk.

 Mikor elváltunk mindketten vettünk egy mély levegőt. – Nagyon mazochisták vagyunk, ha mindig levegő nélkül csókolózunk.

- Nekem nem gáz! – hajoltam vissza, hogy újra megcsókoljam. Nem húzódott hátra, sőt!

Ally:

Nos Claret sikerült lefoglalnom egy kis időre, és mire visszamentünk Conorral a terembe Jevéket találtuk turbékolni a falnál. Nos úgy falták egymást hogy csodálkozom levegőt kaptak még.

- Undorítóan boldogok! – jegyeztem meg fintorogva. Az italos pulthoz léptem és kellemesen szagoltam hogy újabb piját öntöttek a puncsba amit szerintem Jev vágott ki mérgében.

- Ugye tudod, hogy az uncsid magasra tette lecet. Mert ha megbántja…

- Tudom, agyon vered minden! – legyintettem.

- Nem, a húgom fogja! – helyesbített ki.

- Tudod mit? Nem érdekel milyen mini terminátort neveltél a húgodból, oké? – fordultam el, hogy inni töltsek magamnak.

- Pedig már kezdtem azt hinni nem leszel köcsög! – forgatta meg a szemeit.

- Nincs semmi amiért abbahagynám a véred szívását! – nevettem fel.

- Még az sem, ha elmondom Jev hova rejtette a kávédat! – oldalamhoz nyúltam és mint egy elmebeteg nem törődve hogy ki néz, ki nem kést rántottam Conorra.

- Beszélj! – fogtam meg a pólójánál fogva.

- Nyugi tigris! – tolta el az orra elől a bicskámat. – Mit kapok ha elmondom? – alkudozott. A rohadt ég beléd és az okos fejedbe Lane!

- Nem szúrlak le? –engedtem el a pólóját.

- Nem elég jó! – húzta a száját gúnyos vigyorral kísérve. Unottan felvontam a szemöldököm. – Mi lenne ha megcsókolnál?

- Na rohadj meg! – dugtam el megint a késem.

- Miért? – nevetett fel. – Olyan jól éreztük magunkat annál a fánál, hogy lassan kötődni kezdtem hozzá!

- Vidd a közelemből a kanos pöcsöd és további részeidet! – emeltem fel a kezem. Homlokát fogva nevetett rajtam. Oldalra sandítottam és halványan elmosolyodtam.

- Vicceltem. – felelte az asztalnak dőlve. – Csak érdekelt a reakciód. Amúgy meg Clarenek a régi cuccaihoz rejtette, olyan dolgok közt keress aminek köze van anyádhoz!

- Okos! – gondolkodtam hangosan. – De nem eléggé! Oké és mit akarsz cserébe?

- Semmit! – vont vállat. Összeráncoltam a homlokom. – Nagyon örülnék ha a kávédért cserébe a kedvemre tettél volna, de nincsenek nagy álmaim. Tekintve hogy ma már annak is örülök, hogy nem próbálsz megölni.

- Ó én nem foglak megölni! – ráztam meg a fejem. – Csak bántani foglak, nagyon nagyon fájdalmasan.

- Szép Joker idézet! – biccentett. Szóval látta, pedig azt hittem ha én nem szólok neki a filmekről ezer év múlva se látja őket. Emlékszem Az utazóról is én szóltam neki, és terveztük is megnézni. – De én maradok a Jack Nicholsonosnál.

- Jaj menj már! – löktem meg a vállát. – Mark Hamill a legkirályabb.

- A-a! – rázta fejét. – Jack Nicholson volt nagyon menő Joker.

- Inkább nem vitatkozom a béna ízléseddel! – ejtettem a témát. Napestig eltudtam volna veszekedni az ilyeneken.

Hátra néztem és Jevet, meg Cartert még mindig az ő kis undorítóan szivárványos világában találtam. Mikor pedig visszafordultam Kelley és Nick indult felénk. Nick  megörült amikor meglátott engem, Kelley pedig felsóhajtott mert már nem voltam idegbeteg.

- Szia Ally! – csusszant mellém Nick mosolyát villantva.

- Ha most benyögsz nekem valami béna csajozós szöveget, esküszöm képen töröllek Nicholas! – figyelmeztettem mielőtt bármit mondhatott volna.

- A manóba! – csettintett egyet pimaszul mosolyogva. Felnevettem.

- Csak előre szólok nem adok pénzt! – emeltem fel a kezem.

- Uramisten befogod te valaha? – emelte égnek a tekintetét röhögve.

- Na mondjad! – engedtem szóhoz.

- Megfogadtam apámnak hogy ma táncolok egy dögös lánnyal, de rajtad kívül egy sincs aki még nem részeg!

- Egyem a pici szíved! – forgattam meg a szemem. – Ne vedd magadra Kelley! – fordultam felé. Csak legyintett miközben a fejét fogta a hülye Nickken.

- Szóval táncolnál velem? – vonogatta szemét.

- El kell keserítselek, de sajna beteg vagyok! – biggyesztettem le a számat.

- Tudom elmebeteg! – legyintett. Vállába boxoltam. – Hé! Oké hogy legyek tiszteletben az öregekkel de azért ez már!

- Ne feszítsd túl a húrt! – figyelmeztettem mutató ujjamat feltéve. – Mert már Bill Reed megtette helyetted!

- Á szóval a bájgúnár már lehappolt? – vonta fel fél szemöldökét. Miért tudja ezt mindenki megcsinálni rajtam kívül? Rohadjanak meg az izomzatukkal.

- Nem. De nem vagyok a kedvemben hogy a részeg gimisek közt táncoljak. Attól én kifinomultabb nő vagyok! – ráztam meg a hajam a drámai hatásért.

- Nő talán, de kifinomult biztos nem! – szólalt meg mellőlem Conor.

- Egyetértek! – vágta rá Kelley.

- Fussatok az életetekért! – kapkodtam kettőjük között az összehúzott szemem.

- Biztos csak azért viselkedsz így, mert valamelyik diákkal összejöttél mi? – kreált összeesküvés elméleteket Nick. – Vagy csak azért mert van barátod.

- Nincsen! Miért nem úgy nézek mint egy szingli csaj? – mutattam végig magamon.

- Pontosan úgy nézel ki, mint aki valaki eladta a szívét már régen! – mért végig. Képes lettem felképelni tekintve hogy mögöttem állt az érintett. És abban a pillanatban megértettem miért akar pszichológusnak tanulni kicsi kora óta. Elemzett.

- Ez nem igaz! – tiltakoztam.

- Bizonyísd! – hívott ki Nick. – Ha bebizonyítod nekem, békén hagylak egész életedre!

- Micsoda üzlet! – kaptam a szívemhez. – És mégis mit kéne tennem ha a te feltételeid szerint játszok?

- Mondjuk… - gondolkozott.

 - Ennek nem lesz jó vége! – jósolta meg Kelley.

- Smárolj le egy random embert! – pattant ki a fejéből.

- Bárkit? – mutattam körben az épületben.

- Bárkit! – mosolygott gúnyosan. – Mutasd meg mit tud egy igazi Montgomery. Úgy sem mered!

- El sem hiszed milyen dolgokra képes vagyok a büszkeségem érdekében! – forgattam meg a szemem.

- De rendes csók legyen, ne csak ilyen színpadi vagy puszi cucc! – kötötte ki Nick.

Conor épp a táncolókat fikszírozta én pedig éreztem, hogy valaki sms-t küldött. Megragadtam az arcát és Nick feltételeihez méltón lesmároltam. Annyira lefagyott hogy reagálni sem tudott. Mire visszafordultam felé mindannyian tátott szájjal néztek rám.

- Eléggé random volt? – kérdeztem miközben előszedtem a mobilom. Jev és Carter tátott szájjal álltak egymást ölelve Kelley mögött. Carter bátyját fikszírozta, míg Jev engem. Felnyitottam a mobilom és Clare küldött üzenetet. Haza indult.

- Nos Hamupipőkének lejárt a műszaka! – jelentettem be összecsapva a tenyerem. Megragadtam Kelleyt. – Hófehérkéért jönnek a nekrofil hercegek! – majd Jevet inge nyakánál fogva húztam magam után. – Rómeóért pedig a Capuletek! Na sziasztok! – köszöntem el és kihúztam a két Townsondot benyomva őket a hátsó ülésre.

Beszálltam és elindítottam a motort. – Mégis mit csinálsz? – kérdezte Jev. Felháborodva.

- Anyád haza indult! – jelentettem be és kifaroltam a parkoló helyről.

- És? – ráncolta homlokát hátul Kels.

- Egyedül ti majmok! – üvöltöttem rájuk.

- Nem arról volt szó, hogy pont emiatt jövünk el? – háborodott fel Jev. – Akkor meg mégis minek megy haza egyedül?

- Mert hasonlóan a nővéréhez elmebetegül hülye! – válaszoltam. Bizsergést éreztem a csuklómon. És közvetlen magunk mögül. – Mi a fasz? – néztem a visszapillantóba. Egy barna kocsi haladt szorosan a nyomunkban. A volánnál egy ballonkabátba öltözött és sapkát viselő alak volt. Azt se tudtam megmondani hogy nő vagy férfi. – Csússzattok lejjebb! – közöltem Jevékkel. Szó nélkül tették azt amit mondtam. – Be vagytok kötve?

- Ezt csak most kérdezed? – mondta Kelley felnézve a visszapillantóra és kibogozta a hajából a tollat. – Miért kell pont nekünk Mission Impossible-t játszani? – sóhajtott fel.

- Nincs családi kiruccanás buli nélkül! – vontam vállat. Viszont egyre rosszabb előérzetem volt.

- Valami történni fog! És nem éppen a legjobb! – érezte meg Kelley is. A bal csuklóm minden irányból bizseregni kezdett. Mintha mindenhol ott lettek volna. De nem láttam semmit. Szemem körbefutattam az utcán egyáltalán nem figyelve az útra. Az egész utcában kiégtek a fények és csak a Chevy meg a mögöttünk jövő tag lámpája világított. Hirtelen nagy sötétség telepedett ránk. A picsába is!

- Ó hogy rohadjak meg én is! – káromkodtam el magam és rátapostam a gázra. A köd kezdett oszlani egy kicsit. A visszapillantottam és már nem láttam a kocsit. Jev felkiáltott.

- Ally, fék! – üvöltötte én pedig az útra emeltem a tekintetem. Satuféket nyomtam aminek következtében mind a hárman előre buktunk, majd vissza. Szemem az úton fekvő emberre vetődött. Mögöttem nem volt ott a kocsi.

- Meghalt? – kérdezte remegő hangon Kelley. Előre hajolt hogy jobban szemügyre vegye.

- Maradjatok a kocsiban! – kötöttem ki magam. Persze ezzel a mozdulattal meglazítottam a combomra erősített tőrt. – Komolyan mondom! – fordultam feléjük.

Lehúztam magamról a karkötőket a táskámba sepertem őket, hogy ne legyenek útban, majd kiszálltam a kocsiból. Kezem szoknyám zsebében túrkált a kés után, hogy megnyugtassam magam. A lámpa még mindig égve volt ezzel megvilágítva a testet.

Lassan odasétáltam hozzá és leguggoltam. Hátára fordítottam. Elkerekedette a szemem. Az őrző volt, aki megszökött. Össze volt vagdosva és karmolva, és egy hatalmas darab hiányzott a nyakából. Ezt biztos nem vámpír tette. Láttam már ilyen harapást korábban, démonok ejtenek ilyet. A bőr körülötte megégett. A szíve helyett csak egy hatalmas lyuk tátongott.

Felismertem ki tett még ilyet emberrel. És egyből a telefonom után nyúltam.

Az arcon csapás hirtelen ért. Oldalra estem és arcomon valószínűleg egy hatalmas piros lapát folt lett. (Tudom srácok, nekem is hiányzott az a lapát. :D - Kukorka) Valószínűleg egy csontom is megrepedt az államban. Nyelével a gerincembe csapott. Hallottam ahogy oldalra dobja a lapátot az alak és a kocsi felé sétál.

<<73. rész

75. rész>>